Kína továbbra is tartja magát ahhoz a hivatalos álláspontjához, hogy a Tienanmen téri vérengzés jogos volt. Az ország védelmi minisztere egy nyilvános fórumon azt nyilatkozta, hogy az általa csak „nyugtalanságnak” nevezett eseményt helyes volt megállítani.
„A központi kormánynak egy zűrzavaros helyzettel kellett megküzdenie, döntő volt, hogy véget vessenek a háborgásnak. Akkor az volt a helyes politika” – jelentette ki Wei Fenghe.
A kommunista rezsim napra pontosan 30 éve fojtotta vérbe brutálisan a demokratikus átalakulást követelő kínai diákok demonstrációját a pekingi Tienanmen téren. A halottak számára vonatkozóan különböző becslések vannak, annyi bizonyos, hogy több százan, de az is lehet, hogy több ezren vesztették életüket. A sebesültek száma is több ezerre tehető. A vérengzés másnapján készült az az ikonikus felvétel, amikor egy magányos férfi farkasszemet néz a tankokkal. Az ő sorsa a mai napig nem ismert.
A következő hetekben országszerte letartóztatási hullám bontakozott ki, számos diákvezető éveket töltött börtönben. A Peking egyes részein elrendelt rendkívüli állapotot csak fél évvel később oldották fel, a Kínai Kommunista Párt egy időre még az addiginál is keményebb irányvonalat vitt, amelyen csak évek múlva kezdtek enyhíteni.

A teljes cikk itt olvasható.