Az Istenbe vetett bizalom mellett gyakran nehéz kitartanunk, különösen, ha magunkat érezzük veszélyben.
Egyszer a Niagara-vízesés felett kifeszített drótkötélen egy artista készült átmenni. Mielőtt elindult, kezébe vette az egyensúlyozó rudat és megkérdezte a feszülten várakozó tömeget: „Elhiszitek-e, hogy át tudok menni a vízesés felett?” Néhányan kételkedtek, de a többség elhitte, mondván, végül is ez a szakmája.
Az artista átment, majd visszajött, és megkérdezte: „Elhiszitek-e, hogy rúd nélkül is megteszem?” Már többen kételkedtek, mert feltámadt a szél.
Az artista átment, ismét visszajött, azután fogott egy talicskát, és megkérdezte: „Elhiszitek-e, hogy át tudom tolni ezt a talicskát?” Most ismét azok kerültek többségbe, akik hittek neki.
Az artista áttolta a talicskát, majd vissza, és ismét kérdéssel fordult a közönség felé: „Elhiszitek-e, hogy ismét át tudom tolni?” Már mindenki egyhangúan elhitte. Ekkor megkérdezte: „Elhiszitek-e, hogy egy embert is át tudok tolni rajta?” Mindenki igent kiáltott: „Elhisszük!” Az artista megkérdezte: „Akkor ki lesz az első?”
Senki nem vállalkozott!
*
Vajon mi, akik hívő keresztényeknek mondjuk magunkat, mindig feltétel nélkül reá bízzuk magunkat Istenre, vajon bele ülünk-e „Isten talicskájába”? Vajon amikor azt mondjuk: „Hiszünk Isten mindenhatóságában”, követjük-e mindenben a krisztusi utat, akkor is, ha az néha számunkra kedvezőtlennek tűnik?
A hit próbáiról nemrég Ferenc pápa is megosztott értékes gondolatokat.