Kezdőlap A lelkiatya válaszol A bűnben fogant gyermek hogyan illeszkedik Isten tervébe?

A bűnben fogant gyermek hogyan illeszkedik Isten tervébe?

Tisztelt Lelkiatya! Gyakorló katolikus vagyok, részt vettem Szentlélek szemináriumon is, aminek hatására az Istenkapcsolatom sokat erősödött. Azt tanítja az Egyház, és ezzel mélyen egyetértek, hogy minden megfogant élet áldás, az Úr ajándéka, akinek életét már előre eltervezte az Úr. Olvastam Gloria Polo Ortiz könyvét is (Akit villámcsapás ért), ő is nagyon szépen leírja, hogy a fogantatás pillanatában egy nagy fény képződik a megfogant élet körül, és az egész Mennyország örvendezik. Viszont, abban nem látok teljesen tisztán, hogy ha egy gyermek bűnös kapcsolatból fogant, akkor vajon hogy illeszkedik a Mennyei Atya tervébe, hogy azt a kapcsolatot is megáldja egy új élettel?

Kedves Levélíró! A bűnös emberi tettek nem teszik lehetetlenné, nem teszik tönkre Isten munkáját a világban. Ha egy embert megkínoznak és megölnek, az szörnyű. De az illető lehet vértanú, pontosan ezen szörnyűség által. Az ő halála mégis szent, amelyben Isten jelen van, Isten megáldja és magához veszi őt.

Ha egy pap bűnös módon él, és így keresztel, gyóntat, misét mond, a pap bűnei ellenére Isten ezekben a szentségekben valóságosan megjelenik és cselekszik. Isten minden keresztelőn cselekszik, akár szent pap keresztel, akár nem.

Éppen így, Isten minden gyermek fogantatásakor cselekszik. Akkor is, ha egy asszony erőszak áldozata, akkor is, ha házasságtörésből fogan az a gyermek, akkor is, ha abban a házasságban már régen kihűlt a szeretet. A szülők bűne miatt Isten nem sújtja a gyermeket. Az ő élete szent, Isten csodája, az Ő nagy kegyelmi ajándéka. Őt is ugyanaz az isteni szeretet ragyogja be, mint bármely más gyermeket.

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút