A farizeusok vádjai

10. évközi vasárnap
Mk 3, 20–35.

„A Jeruzsálemből jött írástudók így nyilat-
koztak róla: A gonosz lelkek fejedelmének
segítségével űzi ki a gonosz lelkeket.”

Nyilvános működése során ellenségei különféle vádakkal illették Jézust. A bűnösök barátjának nevezték, és ezt Ő nem is akarta megcáfolni, mivel saját bevallása szerint a bűnösök kedvéért jött a földre. Többen a mózesi törvény megszegőjének, az ősi hagyományok megvetőjének nevezték. Még ennél is tovább mentek azok az ellenfelek, akik azt híresztelték róla, hogy megzavarodott. Úgy gondolták, ez a legalkalmasabb rágalom, amivel alááshatják tekintélyét, szavainak hitelességét. Nem az első és utolsó eset, hogy ilyesmivel vádoljanak valakit ellenségei. A sötét újkorban magunk is tanúi lehettünk annak az embertelen eljárásnak, amikor az igazság és szabadság bátor megkiáltóit ideggyógyintézetbe zárták a hatalom birtokosai.

Ilyen és ehhez hasonló törekvések még Egyházunkban is megtörténtek. Szentjeink közül többeket, akik hősi magatartásukkal kiemelkedtek a megszokottság szürkeségéből, ilyen vagy ehhez hasonló vádakkal próbáltak lejáratni. Megemlíthetjük az ifjúság lelkes apostolának, Don Bosco-nak esetét. Két irigy, gáncsoskodó paptársa elhatározta, hogy véget vet eredményes munkájának. Felkeresték a buzgó lelkipásztort, és meghívták egy sétakocsikázásra. A kocsisnak már előre megmondták, hogy egyenesen a bolondházba hajtson. Don Bosco azonban megsejtette tervüket, és arra biztatta az illetőket, hogy ők szálljanak be elsőként a kocsiba. Mikor ez megtörtént, rájuk zárta az ajtót, és intett a kocsisnak, hogy indulhat. Másnak ástak vermet és maguk estek bele.

Ez a vád azonban Jézus ellen hatástalan maradt, ezért az írástudók újabb rágalommal hozakodtak elő. Azt állították, hogy Jézus Belzebub, az ördögök fejedelme segítségével űzi ki a gonosz lelkeket az emberekből. Jézus logikus érvelése ezt a vádat is nevetségessé teszi, mivel elképzelhetetlen, hogy a sátán önmaga ellen harcoljon. Napjainkban nevetségesnek minősítenénk ilyen vádakat, mivel korunk embere kétségbe vonja a gonosz lelkek létezését, és úgynevezett tudományos módszerekkel nem lehet igazolni létüket, de Jézus nyíltan beszélt róluk, és mi, hívő emberek nem kételkedhetünk szava igazában. Azt is el kell mondanunk, hogy a gonosz szellemek valóban haladó szellemek, akik ügyesen változtatják módszereiket. A cél mindig ugyanaz: az ember megrontása, de ezt különféle eszközökkel igyekeznek megvalósítani.

Egy tanmese szerint megkérdezték az ördögtől, hogy milyen fegyverekkel rendelkezik. Sokan eljöttek a bemutatóra, és megszemlélhették a gonoszság fegyvereit. Ilyenek: a hatalomvágy, a gyűlölet, az irigység, a gőg, a féltékenység, a hazugság és egyebek. Az ördög mindezt büszkén mutogatta, és sikerét példákkal is szemléltette. Legutoljára a leghatékonyabb fegyverét tartogatta, legjobbnak minősített fegyverét, ami nem más, mint az elkeseredés. Ha ezt bevetem, a legerősebb lelkek ellenállását is megtöröm, győzelmem biztosítva van.

Mindnyájunk életében lehetnek ilyen helyzetet, amikor minden okunk megvan az elkeseredésre. Egyesek az alkohol, a kábítószerek, az öngyilkosság, az élvezethajhászás mocsarába menekülnek. Nyilvánvaló, hogy ennek végzetesek a következményei. Vajon ki segít legyőzni ezt a veszedelmes lelkiállapotot, ezt a sátáni kísértést? A Jézusba vetett hit, bizalom a jóság, az igazság végső győzelmében. „Birtokunkban van az Úr ígérete. Kezemben tartom menlevelét, amelyre nyugodtan ráhagyatkozhatok. Az egész föld megrendülhet, de nem félek, mert Jézus szavai bátorságot öntenek belém. Hallani akarjátok, mit tartalmaz Jézus menlevele? Hát hallgassátok: Veletek vagyok a világ végezetéig.” A Szentírás nem akarja elkendőzni azt az igazságot, amely szerint az ember élete állandó küzdelem a földön. Harcolnunk kell a sátán, a bűnös világ és a test csábításai ellen. Roppant erőfeszítést igényel, hogy a rosszat környezetünkben visszavonulásra kényszerítsük. Ám ez az egyetlen és igazi lehetőség arra, hogy emberi életünket egyre magasabb szintre emeljük.

A mi programunkat Jézus határozta meg: Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok! Ezt a kötelességünket ismerte fel a nagy orosz író, Tolsztoj Leo, aki a Feltámadás című regényében ezeket írja: „Ha az ember magáévá teszi a mindent megbocsátás, a felebaráti szeretet, a testi önmegtagadás evangéliumi tanítását, ezzel elnyeri a számára elérhető legnagyobb földi jót”. Lehet, hogy ezt a törekvésünket sokan balgaságnak minősítik, és az erény szűk ösvénye helyett az erkölcsi szabadosság széles, de kárhozatos útját javasolják. Mi azonban Jézusra hallgatunk, mert csak az Ő nyomában juthatunk el az üdvösségre.

Részlet „György Attila: Vasárnapi örömhír – B év” című könyvéből (1993-as kiadás).

Kép: Pixabay