A gazdagok felelőssége

Nem tudom megérteni, miért kellett összehozni Jézusunk halálát és feltámadását a magántulajdonnal? Arra azonban jó, hogy ezt a nagyon is zsebbe vágó témát egy kicsit megvizsgáljuk. Az első kérdés az: valóban tulajdona-e az a rengeteg pénz, az a bankszámla, az a remek autó, az a csodálatos villa, az a gyár, vagy az a vállalkozás? Csak abban az esetben az övé, ha tökéletesen erkölcsösen, jogosan szerezte! Amennyiben mindenfajta csűrés-csavarással, jogi kiskapukkal, egyszerű ember számára kigondolhatatlan utakon lett a tulajdona, nem az öné, hanem lopott, rablott holmival egyenlő. Amikor látom a meseautókat, nézem a csodába illő várkastélyokat, elgondolom: honnan, hogyan szerezte a tulajdonosa?

Ezzel kapcsolatos, bár másik témának látszik: a fizetés. Van, aki havi húszezer forintból kénytelen megélni, mások pedig havi százezreket, sőt egymilliót keresnek. Ráadásul később kiderülhet, hogy ez a mérhetetlen keresetű ember sikkasztotta az állam pénzét. Óhatatlanul eszünkbe jut Tiborc panasza: Aki százezreket rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített!

Mindezek után látja az ember a munkanélkülieket, a hajléktalanokat, a számtalan éhezőt és a leprást a világon. Azt a nyomort nem lehet leírni, ami az egész világon uralkodik, különösen egyes országokban. Mindez miért van így? Mert a gazdagok tudják, de nem gyakorolják, hogy nekik kötelességük lenne feleslegüket odaadni a szegényeknek.

Gondolkozzon el rajta: Ön a magántulajdonából hány forintot adott életében a szegénység enyhítésére? Az mindenkinek súlyos kötelessége, aki vagyonnal rendelkezik! Tudom, hogy koldusnak adni nem ésszerű. Gyakran becsapják az embert, legtöbbször italra költik el. Avagy talán többet keresnek szélhámosságukkal, mint más a munkájával. De létezik annyi karitász egyesület mind állami, mind egyházi, mind magánkezelésben. Az ő útjukon, az ő segítségükkel nagyon sok jót lehet tenni, segíteni a szegényeken.

Végül megjegyzem: annyira nem sérthetetlen a magántulajdon, hogy végszükség esetén nem is létezik ilyen. Árvízben, tűzvészben, járványban, éhínségben, háborúban jogosan veszik el attól, aki nagy tartalékot gyűjtött össze, és adják oda annak, akinek ilyen végső helyzetben nincs semmije.

Mennyire a szeretet a legfontosabb, nem a magántulajdon, mutatja az utolsó ítélet leírása az Úr Jézus szájból. „A balján állókhoz így szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Ezek megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, vagy ruhátlanul? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek.” (Mt 25)

Az utolsó ítélet leírásából egyből ki lehet következtetni, hogy mire való a magántulajdonunk.