Jézus példabeszédei közül emlékezetes a búzáról és a konkolyról szóló, amelyben a világban megtapasztalható rossz visszatérő emberi kérdéseit válaszolja meg az őt hallgatóknak. A búza együtt kell, hogy növekedjék a konkollyal – ebből a látszólagos ellentmondásból vezethető le a gonoszság misztériuma.
Ez az emberi szabad akarat következménye, amelynek „műveit” Isten akkor sem akadályozza meg, amikor az nagyon elfajul. Mindez azonban összefügg földi létünk próbatételével is. Nem Isten a gonoszság szerzője. Nem a gazda vetette földjébe az ártalmas növényt, hanem az „ellenséges ember”, mégpedig ártó szándékkal, kifejezetten rosszakarattal. Úgy látszik, ennek a példázatnak is volt valóságalapja abban az időben. Az emberi lelemény azonban minden korban és a legkülönfélébb formában megtalálja a módját annak, hogy a másiknak, másoknak ártson. A gonoszság misztériuma az is, hogy az ártó szándék az, ami már nem csupán a rossz, de a kifejezetten gonosz ember jellemzője, különösen akkor, ha az öncélú: megkeseríteni mások életét.
Jézus azonban egy másik „ellenséget” is megemlít. Hiszen ezekben az emberekben érezzük meg, hogy van bennük valami „ördögi”, valami „sátáni”. Nietzsche a „hatalom akarásáról” beszél. Ez úgy jellemezhető, mint „magának a rossznak akarása”. Hogyan lehetnek ilyen emberek a világban? Ez az a titok, amelyet nehéz megfejteni.
Pál apostol aztán továbbgondolja az olykor már nyomasztó emberi tapasztalatot, amikor a „gonoszság misztériumáról” beszél. A tesszalonikaiaknak írt levélben megírja: azért imádkozik, hogy a hívek megszabaduljanak „a rosszindulatú és gonosz emberektől” (2Tessz 2,15–3,5). Ehhez azonban bízni kell az Úrban, aki „megőriz a gonosztól”. Nem véletlen, hogy a kérés bekerült a Miatyánkba…
Pál apostolnál visszatérő a gondolat, amely akkor kapja meg a hangsúlyát, amikor ő egyenesen a „gonoszság misztériumáról” beszél.
Ki a „gonosz”? A kérdés összefügg a teremtmény szellemi létformájával, közelebbről: a személy megromlásával. A gonosz fogalmához hozzátartozik az öncélú, rontó szándék, amikor valaki abban talál élvezetet, hogy árt másoknak. Ez persze nem gyermeki csínytevésre utal, hanem a dönteni képes ember tudatos elhatározással, kitervelten végrehajtott „nagybani” rosszindulatára. A gonosz nem a súlyosan bűnös cselekedet, mint a gyilkosság. Ez több annál. A gonoszság titka az, hogy nem egy bizonyos cselekedetről van szó, hanem az ártó személy lelkiállapotáról, mondhatni életszándékáról. Ezt fejezi ki Shakespeare egyik drámájában a mondat: „Elhatároztam, gazember leszek.” Ez az, amikor az ártásra beirányzott tevékenység az élet értelmét jelenti valakinek. A világirodalomban Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című, levelezés formájában megírt műve tükrözi ezt hitelesen. Benne egy elvetemült férfi és nő szórakozása az, hogy ártatlan fiatal lányok elcsábításának ördögi „művészetét” gyakorolja. Ebben élik ki magukat. Aztán ott vannak a sorozatgyilkosok, akik teljes emberi felelősséggel követik el iszonyatos tetteiket. Emlékezetünkben mégis a történelem gonosz uralkodói élnek elsősorban, akikre gyakran hivatkozunk: Nérótól Sztálinig, hiszen ők emberek millióinak voltak képesek súlyos szenvedéseket okozni.
A Sátán indokolt jelzője nem a „rossz”, hanem a „gonosz”, hiszen létállapotához tartozik a megkísértés, a rosszra csábítás. Amennyiben pedig a hatalom embereit tőrbe tudja csalni, akkor ez számára a „nagy fogás”. Ő és a hozzátartozók jelentik sugallataikkal az ember számára a legrosszabb társaságot. Íróknak is kedvelt hasonlata a hófehér kristálycukor elváltozása, amikor beledobjuk a feketekávéba. A kárhozat legtömörebb megfogalmazása: világosságból a sötétségbe. S jellemzője a gonoszságnak mások befeketítése is, amely súlyos következményekkel is járhat.
Amerikai kommersz-filmekben visszatérő téma az ismeretlen szomszéd, akiből akár egy gyilkos is kibújhat. De a tartós és ártó szándékú összeférhetetlenség jóval gyakoribb. Gyakran felvetődik a kérdés: mennyit veszít az értékéből egy lakás, ha a szomszéd lakó rossz szándékú és elviselhetetlenül összeférhetetlen. Mert megkeseríti mások életét. S még lehetne sorolni.
Ez az öncélú ártani akarás az, amit nem értünk, ami – súlyos következményeivel együtt – „a gonoszság misztériuma”. Ezért van olyan – filmcímekig ható – visszhangja a Miatyánk befejezésének:
„Szabadíts meg a gonosztól.”
Boda László