Titus Zeman 1915. január 4-én született Pozsonyszőlősön, mélyen vallásos, szlovák katolikus családban. Tízéves volt, amikor egy súlyos betegségből csodás módon meggyógyult. A gyógyulás kegyelmét a sasvári fájdalmas Szűzanyának tulajdonította, ezért elhatározta, hogy hálából Máriának szenteli az életét.
A sasvári szlovák nemzeti kegyhelyet abban az időben szalézi szerzetesek vezették. Titus szívében korán megérlelődött a vágy, hogy ő is a rend tagjaként, szerzetespapként szolgálja majd Istent. Sasváron végezte iskolai tanulmányait, majd fiatal kora ellenére felvételt nyert a noviciátusba. Elöljárói néhány év után Olaszországba küldték. 1940-ben Torinóban szentelték pappá. Szentelése után azonnal hazatért Szlovákiába, ahol a rend iskoláiban tanított.
A második világháború alatt Szlovákia formálisan szabad ország volt, a gyakorlatban azonban Németországnak alárendelt bábállamnak számított. A háború után a csehszlovák kommunista rezsim vette át hatalmat, amely nyíltan üldözte a vallást és az Egyházat. A szerzetesek, főként a jezsuiták és a szaléziak által vezetett nevelő intézetek lettek az első célpontjaik. A kormány már 1946-ban saját embereit állította az intézmények élére, bár egyelőre a szerzetesek folytathatták pedagógiai tevékenységüket. Titus Zeman atya akkor a nagyszombati szalézi kollégiumban tanított. Amikor a kommunista igazgató utasítására a tantermek faláról levették a feszületeket, Titus Zeman atya azonnal új kereszteket tetetett az eltávolítottak helyére. Az iskolából természetesen azonnal eltávolították. Egy plébánián vállalt kisegítő szolgálatot.
1950 tavasza fordulópontot jelentett a szerzetesrendek és a kormány kapcsolatában. Egy áprilisi éjszakán a kommunisták minden férfikolostort bezártak. A szerzeteseket speciális táborokba szállították, a kispapokat és a fiatal szerzeteseket tudatosan elkülönítve elöljáróiktól. Titus Zeman ezen az éjszakán egy egyházmegyei plébánián tartózkodott.
A Szlovákiában működő közel 300 szalézi szerzetes csaknem fele novícius, illetve kispap volt. Az elöljárók megértették, hogy a kialakult helyzetben számukra az egyetlen lehetőség hivatásuk megélésére, ha nyugaton folytathatják tanulmányaikat. Az országot azonban csak titokban hagyhatták el.
A fiatal szaléziak külföldre menekítését Titus Zeman és Ernest Macák szervezte. Az első csoport 1950 augusztusában hagyta el az országot, amikor a határokat még nem őrizték olyan szigorúan. Zeman atya a rend bölcsőjéig, Torinóig kísérte rendtársait, majd visszatért Szlovákiába. 1950 októberében egy újabb csoportot vezetett át a határon és kísért Olaszországba.
Ezt követően rendi elöljárói, akik tisztában voltak a veszélyekkel, megpróbálták meggyőzni, hogy maradjon ő is Olaszországban. Titus atya azonban lelkiismereti kötelességének érezte, hogy segítsen azoknak a papoknak és fiataloknak, akik a hazájukban nem valósíthatták meg hivatásukat. Ezért a kockázatokat vállalva folytatta misszióját. A zord téli időben ugyanakkor kockázatos lett volna átkelni a Morva folyón, így néhány hónapot a linzi szalézi közösségben töltött.
Március végén tudott visszatérni Szlovákiába. A harmadik és legnagyobb csoportot azonban már nem tudta kimenekíteni az országból. A csoport tagjainak egy részét ráadásul vele együtt letartóztatták, emiatt éveken át bűntudat gyötörte.
Zeman atyát a kommunisták hazaárulással vádolták. Kegyetlen kínzásoknak vetették alá, végül 25 év börtönbüntetésre ítélték. Egyik börtönből a másikba helyezték. Dolgozott többek között uránbányában és üveghutában, katasztrofális körülmények között.
1964-ben szabadon bocsátották, de továbbra is megfigyelés alatt állt, hivatását nem gyakorolhatta szabadon. A börtönévek alatt egészségi állapota leromlott, utolsó éveiben a halállal harcolt. Üldözőinek szívből megbocsátott. Az elítéléséért felelős kommunista vezetők közül később többen megtértek.
Titus Zeman 1969. január 8-án hunyt el szülőfalujában. Kultusza különösen hazájában és a szalézi rendben azóta is töretlen, elsősorban a hivatások vértanújaként tisztelik. Az Egyház 2017. szeptember 30-án avatta boldoggá.
- Bűn, ha nem tudom elfogadni az ökumenizmust?
- A magyar keresztény kultúra háza
- Szent Vincenzo Grossi (1845–1917)
- Bűn, ha reformátusként katolikus misére járok?
- Végső búcsú Kozma Imre atyától
- A pápa a visszaélésekről: Vigaszt és segítséget kell nyújtanunk
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút