Amikor II. János Pál pápa Svájcba látogatott, én is részt vehettem az einsiedelni fogadáson. A különféle nemzetiségek; olaszok, franciák, rétorománok és németek a saját nyelvükön köszöntötték a pápát. A német nyelven szóló ifjú plébános a hölgyek szószólójaként nyilatkozott, és finoman ugyan, de bírálta a papi nőtlenséget. Ezt azzal indokolta, hogy Jézus nem volt házasságellenes, hiszen Péter anyósát is meggyógyította. Ez a megjegyzés természetesen általános derültséget keltett.
A mai evangéliumi szakasz ezt az eseményt idézi emlékezetünkbe. Tagadhatatlan, hogy Jézus ezzel a tettével is figyelmezteti az illetékeseket az anyósok szeretetére. Ez azért is indokolt, mivel minden férfi és nő az anyósától kapja hitvestársát. A történetben azonban van egy mondat, ami komoly figyelmeztetés az anyósoknak is. Ezt írja az evangélista: Megszűnt a láza és szolgált nekik… Nos, kedves anyósok, erre a megjegyzésre érdemes felfigyelni. Igaz, hogy a legtöbb mama-anyós sokat segíthet a fiataloknak, és az újdonsült nagymamák is szeretnek babázni unokáikkal. Ez a szerető szolgálat teheti rokonszenvessé az anyósokat, ha felismerik azt az élet diktálta kötelességüket, hogy „leváljanak” gyermekükről, és ne akarják irányítani őket.
A szolgáló szeretet jellemezte Jézus egész földi életét, amit jómaga is hangsúlyozott: Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem én szolgáljak másoknak. Különös részvéttel fordult a szegények, az elesettek, a betegek felé, akik segítségéért folyamodtak. Igen, nem gyógyított meg minden beteget, mivel elsősorban a lelki sebek orvoslója, a bűnök megbocsátója akart lenni. Példáját követi az Egyház, amikor gondja van az elesett emberek testi-lelki gondozására. Nem ok nélkül hangoztatta Jézusunk az utolsó ítéletről szólva, hogy a számonkérés alkalmával üdvösséget nyernek mindazok, akikről elmondhatja az örök Bíró: Beteg voltam és meglátogattatok. Ha valaki megbetegszik a családban, orvost hívunk, aki szükség esetén kórházba utalja a beteget. Sokan félnek a kórháztól, mivel ott nélkülözniük kell szeretteik jelenlétét. Mert a beteg számára ez a legfontosabb. Igaz, hogy a betegek látogatása és gondozása nehéz szolgálat. Hallgatni a beteg panaszait, látni tehetetlenségét, olykor kilátástalan reménykedését. Ám éppen ez a nehézség teszi értékessé látogatásunkat vagy szolgálatunkat.
A keresztény ember számára is komoly erőpróba a betegség és a vele járó testi-lelki szenvedések. Igaz, hogy összetöri jókedvünket, ritka a vidám szenvedő, de attól is óvakodnunk kellene, hogy látogatóinkra a panaszok özönét zúdítsuk. Ez elriasztja vagy igen megnehezíti a beteglátogató közeledését. Mily felemelő hősi szenvedőkkel találkoznunk. Egy férfiemberrel, aki felvágott torokkal várja a halált, és már nem tud beszélni. Papírt kér és ezt írja rá: „Engem nagyon szeret az Isten, hogy ilyen szenvedéssel látogatott meg. Felajánlom nemcsak magamért, de feleségemért is, hogy utat készítsek ezzel számára is a mennyországba.”
Szolzsenyicin a Rákállomás című könyvében több példán is szemlélteti, milyen változásokat eszközölhet a betegség az ember életében. Megfigyelése szerint azok a betegek viselik el türelmesebben szenvedéseiket, akik hisznek abban, hogy van az emberben valami összetörhetetlen, halált is túlélő valóság. Ez a hit és remény döntően meghatározza a betegek magatartását. Erről tanúskodik a regényben szereplő Jefrem Poddujev esete. A hatalmas növésű, erős férfit egész életében elkerülte a betegség. Most azonban a rák megtámadta szervezetét. Ennek felismerése megroppantotta lelki erejét. Egész nap ajtótól ajtóig, ablaktól ablakig futkosott, mint valami ketrecbe zárt állat. Változás csak akkor történt viselkedésében, amikor egyik betegtársa megajándékozta Leo Tolsztoj egyik könyvével, amelynek ez a címe: Miből él az ember? A könyv gondolatai megragadták és gondolkodóba ejtették. Most, a halál árnyékában döbbent rá az igazságra: Életünk célja nem az, hogy kizárólag magunkkal törődjünk. Sokkal fontosabb, hogy másokért éljünk, másokon segítsünk, másokat szolgáljunk. Ez a felismerés gyökeresen megváltoztatja magatartását. Elhatározza, hogy vidám beteggé változik, és a hátralévő életét betegtársainak szenteli.
A betegeket mindig kínozza a magány, és ezt csak a hívő ember kerülheti el. Hitével és imádságával biztosíthatja Jézus jelenlétét. Mindig könnyebb megbirkózni a hívő betegnek. Imakönyve, rózsafüzére, Istenre gondolása olyan kiáltás, ami nem marad válasz nélkül. Ágyunkhoz lép a testi és lelki sebek orvosa. Az a Jézus, aki a keresztfán velünk együtt elmerült a szenvedésben, és ezzel rámutatott hitet, szeretetet és reménységet termő hatalmára. Dél-Afrikában történt, ahol egy missziós pap Gandhi társaságában igyekezett a templom felé. Az út mentén egy feszület ágaskodott, emlékeztetve Jézus halálára és szeretetére. Gandhi megállt előtte, mélyen meghajolt, aztán a pap felé fordulva megjegyezte: a türelmes szenvedés az, ami megválthat minket: indusokat, afrikaiakat, európaiakat. Az önök keresztje a legnagyobb igazság a világ számára…
Minden betegágy hasonlít, hasonlíthat Jézus keresztjéhez. Ő sem szállt le róla, csak a halál után szabadult meg tőle. Ám a kereszt nem jelentett számára végállomást. A halál nem törhette össze életét. A miénket sem.
(Részlet György Attila: Vasárnapi örömhír című könyvéből)