„Tiszta és egyszerű özvegy volt. Egy nap sem mulasztotta el az oltár áldozatát; napjában kétszer, reggel és este megjelent templomodban. Nem hiábavaló pletykára, vagy vénasszonyos tereferére, hanem hogy téged hallgasson a szentbeszédekben és meghallgatást nyerjen imádságaiban.
Aranyat, ezüstöt, állhatatlan, mulandó kincset nem kért. Fia lelki üdvösségéért könyörgött, s te, ki kegyelmeddel magad alakítottad őt ilyenné, ki tudtad volna-e rekeszteni segítségedből? Lehetetlen, Uram!
Vele voltál, meghallgattad s teljesítetted kérését örök határozatod rendjében” – írta szent életű édesanyjáról az Egyház egyik legnagyobb szentje, Szent Ágoston. Vallomásaiban igaz fiúi hálával emlékezik vissza arra az asszonyra, aki nemcsak erre a világra, de sokkal hosszabb és gyötrelmesebb vajúdás után másodszor is megszülte őt – immár az örök életre.
Szent Mónika, a keresztény édesanyák védőszentje az ókori Tagaste városában született 332-ben mélyen vallásos keresztény családban. Az Isten iránti szeretetet anyja mellett egy öreg szolgáló csepegtette a szívébe.
Amikor eladósorba került, férjhez adták. Férje, a pogány Patrícius mellett, aki jó szándékú, de hirtelen haragú ember volt, sokat kellett tűrnie, de ő nagy türelemmel viselte hűtlenségeit, dühkitöréseit. Soha nem ellenkezett vele, ehelyett bölcsen megvárta, amíg dühe elszállt, és csak azután próbálta nyugodtan megmagyarázni neki, hogy ok nélkül volt dühös. Sokat imádkozott a megtéréséért is. Ugyanígy sikerült megnyernie Patrícius anyját is, aki kezdetben nem volt jó szívvel menye iránt. Mónika viszont mindig szelíd és figyelmes volt vele, és ezzel elérte, hogy anyósa is viszonozza jóságát.
Patrícius szívét is megérintette végül Isten irgalma, amelyet felesége közvetített felé állhatatos szeretetével. Élete végén a férfi megtért, és halálos ágyán megkeresztelkedett.
Férje halála után Mónika még inkább az imádságnak és a tevékeny felebaráti szeretet gyakorlásának szentelte életét. Mindennap részt vett a szentmisén, hogy Isten tanítását egyre jobban megismerje, megértse és tettekre válthassa.
Mónika élete szorosan összefonódott fiával, Ágostonnal, aki fiatal éveiben sok bánatot okozott neki. De épp ezek között a szenvedések között mutatkozott meg igazán türelmes szeretete, az Úrba vetett bizalma és rendíthetetlen kitartása az imádságban.
Hosszú utat kellett azonban megtenniük addig, amíg Ágoston a keresztség szentsége által az egyház teljes jogú tagja lett. Ezen az úton Mónika mindvégig fia mellett állt, mindenekelőtt imáival.
Ágoston ugyanis fiatalkorában bűnös és kicsapongó életet élt. Apjától temperamentumos természetet örökölt, a fegyelmet már gyerekkorában is nehezen tűrte. A tanulásban elért sikerei felfuvalkodottá tették, anyja vallásosságát „dajkamesének” tartotta. Karthágóban megismerkedett egy nővel, akivel törvénytelen viszonyt kezdett. Egy fiuk is született.
Mónika sokat könnyet ontott fia miatt, de kitartóan ostromolta az eget, és szenvedéseit is felajánlotta megtéréséért. Egy alkalommal egy tudós püspököt próbált rávenni, hogy beszéljen Ágostonnal, és próbálja meggyőzni bűneiről, tévedéseiről. A püspök azonban elutasította. „Imádkozzál érette tovább az úrhoz – tanácsolta neki. – Kutatásai révén majd maga is megismeri, mi és milyen gonosz dolog az eretnekség! Lehetetlen, hogy ennyi könny elvesszen!” Mónika, bár fájó szívvel, de végül elfogadta a püspök érveit, és szavait úgy vette, mint az égből jött üzenetet, az Úr bátorítását és ígéretét. Tovább imádkozott hát, és az Úr végül valóban meghallgatta fohászait.
Amikor 387 nagyszombat éjszakáján Ágoston megkeresztelkedett, anyja örömmel adott hálát Istennek. Ezután fiával együtt egy időre viszszavonultak Cassiacumba, hogy ott, a város zajától távol Isten dolgaival foglalkozzanak. Egy nap – ahogy arról Ágoston Vallomásaiban megemlékezik – az örök boldogságról beszélgettek. Mónika, talán közelgő halálát is megérezve, beszélgetésük végén így szólt fiához: „Fiam! Ami engem illet, immár semmi gyönyörűségem nincs ebben az életben. Mi a tennivalóm, miért vagyok még mindig itt, nem tudom. E világ többé nekem semmit sem adhat. Egyetlen dolog miatt kívántam a földön időzni, hogy katolikus kereszténynek lássalak, mielőtt meghalok. Az Úr sokkal többet adott, megadta megérnem, hogy lemondtál a földi boldogságról, s most szolgáid között láthatlak. Mi keresnivalóm immár e világon?”
Nem sokkal ezután elhatározták, hogy visszatérnek szülőföldjükre, Afrikába. Útközben azonban, még mielőtt hajóra szálltak volna, Mónika megbetegedett, és az itáliai kikötővárosban, Ostiában meghalt. Holttestét, kívánsága szerint Ostiában helyezték örök nyugalomra.
Mónika halálának napját nem ismerjük. Az ágostonos remeték Szent Ágoston megtérését május 5-én ünnepelték, és az ezt megelőző napon, május 4-én emlékeztek meg a szent édesanyjáról. A XVI. század közepén Szent Mónika ünnepét a római naptárba is felvették, majd 1969-ben áthelyezték Szent Ágoston ünnepe elé, augusztus 27-re.
- Emlékezés a száz éve elhunyt Békefi Remigre
- Kivel és miért harcol Mária harcosa? – Dominik Chmielewski
- Egy nagytakarítás is lehet imádság
- Mihez van jogom az egyházi életben?
- A rossz a jón élősködik, mert önállóan életképtelen
- Boldog Luigi Bordino (1922–1977)
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")