Sándor István Szolnokon született 1914. október 26-án, egyszerű, becsületes, katolikus szülők gyermekeként. Apja, Sándor István a vasútnál dolgozott, anyja, Fekete Mária a háztartást vezette. Három fiuk közül István volt a legidősebb. A családban uralkodó békés, harmonikus légkör és összetartás alapja a rendszeres közös ima volt. A szülők és gyerekeik együtt jártak szentmisére, együtt járultak szentáldozáshoz, közösen imádkozták a rózsafüzért.
István játékos, vidám természetű, figyelmes és segítőkész gyerek volt. Nagyon szerette testvéreit, vigyázott rájuk, tanította, segítette, és elsősorban példájával igyekezett a jó úton vezetni őket.
Mély lelkiségének alakulására a szülői otthon mellett nagy hatással volt a szolnoki ferences közösség. A ferencesek templomában keresztelték, itt járult először szentáldozáshoz, majd a bérmálás szentségében is itt részesült. Rendszeresen részt vett a plébániai közösség életében, ministrált, és a Szívgárda helyi közösségének is tevékeny tagja volt. A ferencesek között érlelődött meg szerzetesi hivatása is.
Don Boscót a Szalézi Értesítőn és a rákospalotai Don Bosco Nyomda más kiadványain keresztül ismerte meg. Nagy hatással volt rá Don Bosco fiainak lelkesedése, vidámságuk, a fiatalok, különösen a szegény munkásifjúság körében végzett nevelői szolgálatuk. Úgy érezte, az Úr őt is erre az útra hívja. Don Boscóhoz hasonlóan ő is szívesen gyűjtötte maga köré a fiatalokat, hogy személyes példájával és tanításával a jó útra vezesse őket. Komoly hivatástisztázás után a ferencesek maguk is a szaléziakhoz irányították.
Belépését a rendbe egy ideig szülei akadályozták. István ezekben az években is hű maradt hivatásához és türelmesen várt. Közben gyári munkásként dolgozott. Tanulmányi eredményei nem voltak túl jók, de a család anyagi helyzete sem tett volna lehetővé, hogy továbbtanuljon.
Végül 1936 februárjában – immár szülei beleegyezésével – költözött be a Szalézi Társaság rákospalotai házába. Könnyen feltalálta magát, és a közösség is befogadta a vidám természetű, de jámbor fiatalt. A nyomdában az inasokkal, a templomban a ministránsokkal foglalkozott. Kiváló vezetőnek és szervezőnek bizonyult. Született pedagógiai érzékkel rendelkezett, bár ezen a területen semmilyen iskolai végzettsége nem volt. Elsősorban példájával nevelt. Szeretett a fiatalok körében lenni, mindenben rendelkezésükre állt, játékaikba is szívesen bekapcsolódott. Fegyelmezési gondjai soha nem voltak. A fiatalok ösztönösen megérezték irántuk tanúsított szeretetét, és ez vonzotta őket.
A noviciátust 1938-ban kezdte el Mezőnyárádon. Többször is behívták katonai szolgálatra. A második világháború idején megjárta a frontot, illetve a Don-kanyart. A katonaság kemény próbatételt jelentett a tiszta lelkű fiatal számára. Nehezen viselte a sok durvaságot, az erkölcstelen környezetet, és különösen hiányzott neki a mindennapi szentmise és szentáldozás. Ennek ellenére megőrizte tisztaságát, a háborúban a bajtársai között is igyekezett apostolkodni.
Közben, ha megszakításokkal is, folytatta szerzetesi formációját. Első fogadalmát 1940. szeptember 8-án, örökfogadalmát 1946. július 24-én tette le. Szerzetesként rendtársai között is kitűnt mély lelkiségével, imádságos életével és a fiatalok iránti felelősségével. Közben nyomdász végzettséget szerzett, a rákospalotai nyomdában a nyomdásztanulókkal foglalkozott.
A szerzetesrendek feloszlatása után egy ideig sekrestyésként a rákospalotai templomban maradt, később legtöbb rendtársához hasonlóan gyári munkásként dolgozott. Titokban továbbra is foglalkozott a fiatalokkal, bár tisztában volt az ezzel járó veszélyekkel. Lehetősége lett volna elmenekülni a fokozódó egyházüldözés elől, ő azonban tudatosan a nehezebb utat választotta. Felelősnek érezte magát a magyar fiatalokért, úgy érezte, nem hagyhatja magukra őket épp ezekben a nehéz időkben.
1952. július 28-án demokráciaellenes szervezkedés vádjával letartóztatták, majd folyamatos kínzások után zárt, titkos tárgyaláson kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet 1953. június 8-án hajtották végre.
A kommunista egyházüldözés vértanúját Ferenc pápa pontifikátusa alatt, 2013. október 19-én avatták boldoggá a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")