A szerdai általános kihallgatás alkalmával egy Lamborghini Huracán-t, egy luxus sportautót ajándékozott a Sant’Agata Bolognese-i olasz autógyár vezetősége Ferenc pápának.
A vatikáni Szent Márta-ház előtti téren Ferenc pápa a küldöttség jelenlétében megáldotta a fehér színű autót, majd kézjegyével ellátta a motorháztetőt. A gépjárművet a Sotheby’saukciósháznál azonnal árverésre bocsátják, majd a Szentatyának átadják a bevételt, amelyből különböző jótékonysági szervezetek tevékenységét támogatja.
— Joshua McElwee (@joshjmac) 2017. november 15.
Az autó eladásából befolyó összeg egy részét a Ninivei-fennsík újjáépítésére használják fel a Szükséget Szenvedő Egyház pápai jogú alapítványon keresztül. A terv célja, hogy biztosítsák a keresztények visszatérését az iraki fennsíkra azáltal, hogy újjáépítik otthonaikat, a középületeket és az istentiszteleti helyeket. Miután három évet eltöltöttek országon belüli kitelepítettként az iraki Kurdisztánban, a projekt megvalósításának köszönhetően a keresztények végre visszatérhetnek gyökereikhez és visszanyerhetik méltóságukat.
A Lamborghini árverésre bocsátásának bevételéből egy másik részt a XXIII. János pápa közösségnek juttat majd a pápa. A szervezet az emberkereskedelem és a prostitúció női áldozatainak gondozásával foglalkozik. A közösség idén emlékezik alapítója Oreste Benzi atya halálának 10. évfordulójára és 2018-ban a szervezet alapításának 50. évfordulójára.
A befolyt összeg egy további részét Ferenc pápa két olasz szervezetnek adományozza, amelyek elsősorban Afrikában folytatják tevékenységüket: az olasz kézsebész professzor Marco Lanzetta által alapított „Gicam”-nak illetve a „Közép-Afrika barátai”-nak, amelyek évek óta elsősorban nőknek és gyermekeknek szentelt projekteket valósítanak meg a fekete kontinensen.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotók: Facebook/Lamborghini, Twitter/Joshua McElwee