Kezdőlap Egyéb A Lélek bakonybéli erőműve – Találkozás Baán Izsák perjellel

A Lélek bakonybéli erőműve – Találkozás Baán Izsák perjellel

Baán Izsák egyetemi tanulmányait a Pápai Szent Anzelm Egyetemen végezte Rómában, ahol teológiai licenciátusi, majd doktori fokozatot szerzett. 2012-től a Szent Anzelm Egyetem meghívott előadója. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, a Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet tudományos munkatársa. A Magyar Patrisztikai Társaság tagja. A Lectio Divina könyvsorozat szerkesztője. Fő kutatási területe a korai szerzetesség történelme és irodalma, (Egyiptom, Szíria, Palesztina), emellett az ökumenizmus, a monasztikus teológia és a spiritualitás kutatója. A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjele.

Szinte egy királyi vár méltóságát adja a bencés szerzeteseknek Pannonhalma, a félsziget költői szépségű magasát Tihany, a régi barokk város szíve közepében élnek a győriek. A bakonybéliek rejtettebben, erdők csöndjében végzik szolgálatukat. Mi mást ad az itteni monostor lakóinak ez a táj, a természet közelsége?

– Mivel a bencés élethez hozzátartozik a stabilitás, a földrajzi környezet erősen meghatározza a monostor spiritualitását: Bakonybél „a szentek völgye”, magas hegyek által körülölelt tágas völgy, ahol források fakadnak. A rengeteg erdő az elvonulást, a csendet kereső ember otthonává vált Szent Gellérttől Cseh Tamásig. Lakóhelyünk nap mint nap arra hív, hogy keressük a mélyben fakadó forrást, és szemléljük, ahogyan Isten jelen van és működik a természetben. Hogy elfogadjuk a völgyre jellemző szűkebb horizontot azért, hogy felfelé nyíljunk, hogy a csillagos eget szemléljük.

A csend erőművének képzelhetjük az imádságos élet kötöttségeiben élő monostort: látszólag néhány szerzetes meditációs otthona, valójában talán sokak erőforrása, hiszen a Szentlélek ontja innen észrevétlenül, csöndesen, hatalmas energiáit. Örömforrás-e ez kis közösségük számára?

– A forrás öntudatlanul adja, osztja szét azt, ami belőle fakad. A monasztikus közösség fő feladata, hogy a mindennapok ritmusában jelen legyen, megharcolja a lélek küzdelmeit a belső tisztaságért, és az imádságban kapcsolódjon Istenhez. Úgy gondolom, hogy mi, szerzetesek nem teszünk mást, mint merjük a forrást, gondozzuk a helyet, amit elődeink imádsága megszentelt. És igen, valóban örömmel tapasztaljuk, hogy a közösség imádsága és befogadása révén a Lélek sokak életében művel üdvös változást, gyógyulást, vigasztalást. Ebben azonban mi csak csatorna, közvetítő közeg vagyunk.

Gyanítjuk, hogy a közösség élén állni nem felsőbb szolgálat, hanem a figyelem, az alázatos vezetés munkáját terheli a perjelre. Nehéz-e az elöljáró feladata?

– Úgy gondolom, hogy ma, amikor a tekintély válságának idejét éljük, minden vezetői, elöljárói szolgálat komoly próbatétel annak, aki vállalkozik rá. A hagyomány és az elődök példája szolgál támpontokkal ahhoz, hogy hogyan tud az ember felnőni a feladathoz, de sok és sokféle a kihívás: a szerzetestestvérek személyes kísérése, tanítása, a monostor lelki családjának gondozása, a gazdasági jellegű problémák kezelése, a munkáltatói, közéleti szerepkörrel járó feladatok ellátása egy pandémia idején bizony nem mindig egyszerű. Felszabadító azonban arra gondolni, hogy a közösség valódi vezetője a Szentlélek, nekem csak az a dolgom, hogy Jézusba kapaszkodva hagyjam az ő lelkét munkálkodni a rám bízottak életében.

Mi volt az első határozott égi „morze-jel” húsz egynéhány éve, ami a fiatalembert a szerzetesi hivatásba szólította?    És húsz év után mi készteti a hűséges megmaradásra?

– Középiskolás koromban egy nyári táborban szentségimádás alatt éreztem először, hogy Isten szeretetére nem lehet máshogyan válaszolni, csak teljes önmagammal. Utána éveken át imádkoztam, és kerestem Isten akaratát az életemmel kapcsolatban, mígnem 23 évesen beléptem a bakonybéli monostorba. Húsz év távlatából már többet látok abból, ami akkor még csak sejtésként volt előttem: hogy Isten azért vezetett ezen az úton, mert ebben teljesedhet ki az életem, s hogy ő maga tart meg engem a szerzetesi életben gyengeségeim, esendőségem ellenére.

Elegen vannak-e a bakonybéli szerzetesek, vagy több hivatásra lenne szükség? Életük a regula adta szokások formáin túl, a magányos meditáció lehetőségeit adják, vagy úgy élnek együtt inkább, mint egy nagy család?

– Bakonybélben jelenleg nyolcan élünk szerzetesek, családias, élhető keretek között. Nem érzem kevésnek a létszámot, de természetesen mindig örülünk, ha az Úr vezet még hozzánk hivatásukat kereső fiatalokat. A ránk jellemző szerzetesi életben nagy a hangsúly a közösségen, osztozunk az imádságban, a munkában, testvérként hordozzuk egymást. Emellett persze a napi- és hetirendben megvannak a csendes, egyéni elmélyülésre alkalmas, védett, magányos idők is.

Chesterton ír a Megváltó csöndes, szemérmes derűjéről. Derűs-e az Ön élete?

– A monasztikus szerzetesi élet a húsvéti misztérium, a kereszt-feltámadás-pünkösd erőterében zajlik, a Feltámadott jelenlétének keresése a zsoltárokban, a testvérben, a munkában, a természetben. Maga Jézus, a „derűs világosság” beragyogja a mindennapokat, távlatot ad a hétköznapi örömöknek, a szépségnek, ami körülvesz minket. Az úton levés öröme, az, hogy az életemnek értelme és célja van, hogy nem vagyok egyedül, mély békességet ajándékoz.

Milyen szövetségben vannak a bakonybéli szerzetesek a zene, a természet, a fizikai munka, a közös ének világával?

– Tetszik a szövetség szó, a szerzetesi életre a szerzetesatyák is alkalmazták: szövetség Istennel és a közösséggel, s ebbe beleszövődik mindaz, ami az adott hely sajátja. Napi több órát közös énekes imádságban töltünk, így az igényes, tiszta zeneiség fontos számunkra. Az imaórákon kívül is szoktunk együtt énekelni és zenélni, több testvérnek van adottsága és előképzettsége ehhez. A fizikai munkának is nagy megtartó és közösségépítő ereje van. Télen közösen dolgozzuk fel az egész évre való tűzifát, nyáron pedig a gyógynövénykertben dolgozunk együtt. Pihenőidőnkben szívesen járjuk a csodálatos bakonyi tájakat egyedül, kettesével vagy közösen, gyalog, kerékpáron és lóháton.

A több száz éves regula a hagyomány szépségét jelenti-e, vagy ma is van a modern világban eleven dinamikája?

Szent Benedek életszabálya több mint 1500 évvel ezelőtt íródott, ennek megfelelően van, ami nem alkalmazható belőle szó szerint a mai körülmények között. Lelki iránymutatása azonban ma is fontos, az életet eligazító iránytű. Keretet, támaszt kínál a Krisztus-követésben, amire a mai körülmények, kihívások között vállalkozunk. Nem Benedeket követjük, hanem azt, amit, Akit ő követett.

Simon Erika

(Fotó: Földházi Árpád)

Baán Izsák perjellel készült beszélgetés a Keresztény Élet hetilap június 13-i lapszámában jelent meg.

Baán Izsák