Kezdőlap A lelkiatya válaszol A lélek teremtése

A lélek teremtése

Tisztelt Lelkiatya! Barsi Balázs atya szentbeszédeiben többször hallottam, hogy a személyiségünk nem a szüleinktől származik, hanem Isten adományozta a fogantatásunk pillanatában. Mivel pedig Isten rosszat nem teremtett (Böjte Csaba így fogalmazta meg: Isten nem teremtett selejtet), ekkor még bűntelennek kell lennünk. Mikor jutunk az eredendő bűn állapotába? Számomra ez ellentmondásnak tűnik. Köszönöm a megnyugtató válaszát.

Kedves Levélíró! Az emberi személy (a lélek, az emberi szellem) Isten teremtő cselekvése által jön létre, de ebben a teremtő cselekvésben a szülők (sőt, tágabb értelemben az emberi társadalom tagjai is) közreműködnek, társ-teremtők. Ezt fejezi ki Éva örömteli mondata: „Isten segítségével embert alkottam!” (Ter 4,1)

Az emberi személy nem a szülők alkotása. Nem ők határozzák meg, hogy a gyermekük mit fog gondolni, mit fog érezni. Egy soha addig nem létezett új ember indul el az élete útján, aki saját döntésein keresztül fog fejlődni, alakulni. Néha teljesen azonos adottságokkal induló emberek (pl. édestestvérek, egypetéjű ikrek) teljesen más emberekké válnak, teljesen más életutakat járnak be, teljesen más döntéseket hoznak. Az emberi akarat a lélek mélyén teljesen önálló, szabad, a lélek legbensőbb szentélye, ahol egy ember szuverén módon határoz az élete nagy és kisebb válaszútjain.

Ugyanakkor az is igaz, hogy az ember lényege szerint társas lény. Isten nem a semmiből teremt egy új embert, hanem ebben a teremtő alkotásában a szülők és tágabb értelemben az emberi társadalom tagjai is részt kapnak. Ahogyan az első ember megteremtésében közreműködött az egész addigi evolúció, az élővilág évmilliárdok óta folyó fejlődése, éppúgy egy új kicsi ember megteremtésében is közreműködnek a szülők és az emberi közösség. Egy kisgyermek úgy tanul meg mosolyogni, hogy az édesanyja rá mosolyog, úgy tanul meg beszélni, hogy az édesanyja beszél hozzá. Akkor tanulunk meg szeretni, ha elfogadják a szeretetünket. Akkor lesz önbizalmunk, ha megbíznak bennünk. Énné a Te által válik az ember (M. Buber).

A szülő már csak olyan módon is közreműködik, hogy a szabad akarata által választ párt, házastársat magának, a pár pedig a szabad akarata által dönt egy gyermek fogantatása mellett. Isten ezt a szabadságot nem veszi el tőlük, hanem ezen keresztül végzi a lélek, az új kicsi ember megalkotását.

Ebből pedig az következik, hogy mivel az egész emberiséget megsebezte a bűn, a születendő gyermek egy sebzett emberiség közvetítésével kapja a lelket. Minden mozdulatban, minden szóban, minden génben benne van a bűn sebe. „Szennyezett levegőt” kell szívnia minden újszülöttnek, egy áteredő bűn által megsebzett világba születik a léte első pillanatától kezdve. Ezt a levegőt nem ő szennyezte be, hanem az első bűn és az azóta elkövetett összes többi emberi bűn, de sajnos ezt a levegőt kell szívnia.

Ilyen módon az áteredő bűn sebe – nyilvánvalóan – nem Istentől jön, hanem az emberi közreműködésből, amellyel a szülők és a társadalom közreműködik egy új emberi élet elindításában.