Kezdőlap A lelkiatya válaszol Alkoholista a férjem

Alkoholista a férjem

Tisztelt Lelkiatya! Nagyon nehéz élethelyzetben vagyok. Férjemmel egyházi házasságot kötöttünk 37 éve, négy gyermekünk született. Sajnos férjem már a házasságunk elején, a katonaságnál rászokott az italra, sok problémánk volt ebből, de kitartottam mellette, volt kórházban is, ahol megállapították, hogy alkoholista lett, többször volt kezelésen, voltak tiszta időszakok. Pár éve azonban megint odajutott, hogy minden este megiszik másfél-két liter bort, szerencsére csak este, napközben dolgozik. Én viszont nagyon belefáradtam már, elszomorít, hogy minden este így látom. Hiába próbálok vele beszélgetni erről. Jó ideje emiatt külön szobában alszunk, mivel én így képtelen voltam a házaséletre, ezt persze ő zokon veszi, többször is felrója nekem, hogy hogy merek így templomba járni egyáltalán. Nem akarom őt elhagyni, támogatom, ahogy tudom, de nem akar változni, szerinte ez nem káros. Kérdésem, hogy bűnt követek-e el, áldozhatok-e így? (Gyónásnál az atya mindig feloldoz, de engem nyugtalanít.)

Kedves Levélíró! Nagyon szép az, hogy négy gyermeket vállaltak és felneveltek, és hogy a férje mellett minden nehézség ellenére is ki akar tartani. Isten áldja meg magát ezért! A hűség a szeretet emlékezete. Annak az embernek a szeretete, aki számára a házastársa iránti elkötelezettség nem csak felszíni érzelmek hullámzása, hanem egy mély, elpusztíthatatlan, szinte fizikai összetartozás, amit semmi nem szakíthat el. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy ilyen lelkülettel van a férje mellett.

Javaslom, hogy próbálja a férjét eljuttatni a Katolikus Alkoholmentő Szolgálat (KASz) valamelyik lelkigyakorlatára. Ott sok olyan emberrel fog találkozni, akik már megszabadultak az ital bilincseiből, és őszintén elmondják az általuk megtett utat, azt, hogy az ital mi mindent tett tönkre, vett el az életükben. Ezek a lelkigyakorlatok igen gyakran óriási hatással vannak a résztvevőkre.

A férjével való testi kapcsolat nagyon nehéz ebben az állapotban. De lehet, hogy egy olyan fontos kapocs, ami megtartja a házasságukat, megőriz valamit a férje jobbik énjéből. Talán meg lehetne próbálni azt, hogy ha a férje vállal két alkoholmentes napot, akkor maga nyitott lesz az ő testi közeledésére. Talán felvethetné, felajánlhatná neki ezt a kompromisszumot.

Közben fontos, hogy áldozzon, hiszen ez a legnagyobb erőforrása, és nem szándékosan akar véteni a házassága ellen, hanem egy rendkívül nehéz helyzetben nem találja a helyes megoldást.