A levelezés illemtana

Olyan jó, hogy felvetette a levélírásügyet! Kimeríthetetlen és nagyon fontos téma ez!

1. Az illemszabályok élére tenném, hogy a leveleket szoros határidőn belül – nyolc napot emlegetnek – meg kell válaszolni. Itt nem arról van szó, hogy ön rossz levélíró, mert ilyen kategória egyszerűen nincs. A lustaság, nemtörődömség viszont ott lapul mögötte. Még levelekre való válasszal fárassza magát? De több is van ennél: annak a szerencsétlennek – aki szívszorongva várja a választ – a megvetése. Senkinek nézi – nem tudni, miért – azt, aki önnek oly gonddal megírta a levelet.

Hogy nincs rá ideje, azt nem hiszem. Pár sorban válaszolni nem egy végtelenség, pár perc csupán. Be kell osztani dolgainkat, akkor mindenre futja. A másik oldala ennek az ügynek, hogy nem szabad restanciát felhalmozni. Végül van egy halom, amit el kellene intézni, hát szemétkosárba az egészet. Akkor is megváltozna a helyzet – nem kell hozzá titkárnő! –, ha az érkező postát szépen rendbe rakná fontossága szerinti sorrendben: erre azonnal kell válaszolni, az ráér pár napot. Amit elintézett, ha felesleges tárolni, szemétkosárba vele; ha meg kell őrizni, rá kell írni, hogy elintézve, megválaszolva. Ennyi az egész. De ebből lelkiismereti kérdést kell ám csinálni! Egyáltalán nem kis dologról van szó!

2. Magának a levélnek a tartalmára is nagyon kell vigyázni. Tartalmas legyen, nem pedig semmitmondó, üres, talán hazug fecsegés. Nem létezik, hogy ne legyen fontos írnivaló magamról, őróla, vagy az ügyről, amiről szó van. Egy értelmes embernek annyi írnivalója akad, hogy végét sem tudja szakasztani. Nagy lelki szegénység jele, ha nincs más téma csak az időjárás, vagy a betegség. De vigyázat, félre sem szabad senkit vezetni mindenféle hazugságokkal!

3. Végül a levelünk külalakja. Iskolai dolgozatnál ezt külön értékelték – legalábbis az én időmben –, de mindenesetre nagyon fontos. Egy szép, csinos levéllel, aminek a stílusa, formája, helyesírása, betűi kifogástalanok, saját magamat és a levél címzettjét is megbecsülöm. Egy igazi ember kezéből egy levélke is, mint egy mestermű kerül ki.

Óhatatlanul a legcsodálatosabb levélíróra, Szent Pálra gondolok. Ő akkor nem tudta, hogy Bibliát ír, csak válaszolt valakinek, vagy megoldott gondokat, amelyek egy-egy egyházközségnél felmerültek. Micsoda levelek ezek, pedig jó részük börtönben íródott! Gondolok a szentek sokaságára, akiknek százával maradtak fenn levelei. Kötetben kiadják őket, annyira értékes minden soruk. Avagy gondolok szeretteink megsárgult leveleire. ĺrójuk már régen meghalt, de az ember ezerszer elolvassa minden sorát, oly szépek, kedvesek.

Végül az is jusson eszünkbe, hogy egy-egy igazi levélkével megoldhatjuk egy gyötrődő, veszélyben lévő lélek súlyos gondját, eloszlathatjuk nagy egyedüllétét, szomorúságát vidámsággá változtathatjuk. Tehát az ember azzal a cselekedetével, hogy egy levelet szépen megír, nagyon fontos munkát végez. A rossz levélíró gondoljon arra, hogy senkit sem várunk oly szívszakadva, mint a postást, különösen akkor, ha fontos válasznak kellene megérkezni. Mennyire lehangoló, amikor csak az újság jött, levél nem. Viszont mekkora öröm kézbe venni, felbontani egy borítékot, amit annyira várt az ember. Aki ezt az egész ügyet elintézi azzal, hogy rossz levélíró, gondoljon a fentiekre.

*

Gonzaga Szent Alajos így fejezi be levelét édesanyjának: Boldog örömmel írom ezeket neked, hogyha másom nincs, legalább ily módon fejezzem ki nagy szeretetemet.