Kezdőlap A lelkiatya válaszol A napi szentáldozás

A napi szentáldozás

Minden mise tiszta gyötrelem nekem. Nem tudom eldönteni: áldozzak-e, vagy sem? Végül úgy döntök, hogy nem indulok el, amikor csenget a ministráns, a végén meg sajnálom, hogy nem áldoztam. Tessék nekem megírni: mikor teszek jót?

Ne a saját aggályoskodó lelkiismeretére hallgasson, hanem magára az Úr Jézusra és az Ő Egyházának a szavára. Minden szentmisében hallja Krisztusunk bátorító szavát átváltoztatáskor: Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem! Nem azt mondja: Csak nézzetek és imádjatok, hanem áldozzatok! Jézusnak ezt a világos akaratát értelmezi az Egyház törvénykönyvében: „A legfenségesebb szentség a legszentebb Eucharisztia (Oltáriszentség), melyben maga az Úr Krisztus van jelen, Ő az áldozat és Őt vesszük magunkhoz. A Krisztus-hívők nagy áhítattal és gyakran vegyék magukhoz ezt a szentséget” (897. és 898. kán.). Hogy milyen gyakran, azt az új világkatekizmus mondja meg, ami a legújabb mércéje annak, hogy mit tanít az Egyház: nyomatékosan ajánlja a híveknek, hogy a szent Eucharisztiát vegyék magukhoz vasár- és ünnepnapokon, inkább még gyakrabban, sőt naponta (1389.). Tehát ne okoskodjon, ne adjon semmit gátlásaira, hallgasson Jézusra és Egyházára. Hogy mennyire kívánja az Egyház a gyakori szentáldozást, kitűnik abból az intézkedéséből, hogy aki aznap már megáldozott, de újból részt vesz egy teljes szentmisén, ismét megáldozhat (917. kán.). Mindebből kitűnik, hogy szentáldozáskor valami kimondhatatlanul fontos, szép és nagyszerű dolog történik, mind Jézus, mind az áldozó részére.

Hogy mekkora boldogság minden szentáldozás Jézusnak, és mekkora jelentőségű az ember részére, nem tudjuk igazából felfogni.

Az új Katolikus Katekizmus felsorolja hatását, de ezek is csak emberi szavak, a misztérium lényegét, a szentáldozás igazi mivoltát mi nem tudjuk felfogni. Az biztos, hogy Jézusunkkal való egységünk elmélyül. Ő mondja: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. ĺgy az is élni fog általam, aki engem eszik” (Jn 6,56). Az oltártól eltávozva olyanok vagyunk, mint a tüzet fújó oroszlánok, az ördög számára félelmetessé válunk, mondja Aranyszájú Szent János. Akkora erő száll belénk, ha igazán áhítattal áldozunk, hogy a gonosznak nincs hatalma rajtunk. De nemcsak Jézussal egyesülünk, hanem kapcsolatba kerülünk a misztikus test összes tagjával is: a szentekkel, üdvözült halottainkkal, az Egyház élő tagjaival. Ugyanakkor minden szentáldozás az eljövendő dicsőség záloga is, ahová készülünk, ahol majd nem elrejtve, kenyér színe alatt, hanem színről színre látjuk és élvezzük az édes Jézust! A szentáldozással nem lehet betelni, hiszen a mai nagy találkozás előkészít arra, hogy várjam a holnapi napot, és akkor még nagyobb öröm, még több kegyelem lesz ez a tökéletes egyesülés Jézussal.

A bocsánatos bűnök ne bántsák! A szentmise elején azért végzünk lelkiismeret-vizsgálatot, hogy tiszta lélekkel állhassunk az Úr elé. Természetesen halálos bűnnel előbb a gyóntató papnál kell kikötni. Vigyázni kell arra is, hogy a szentáldozás előtti egy óra alatt nem szabad semmit sem enni, sem inni, orvosságon és vízen kívül. Ha megszakad a napi áldozás, mert időnként nem jut el a szentmisére, attól nyugodtan magához veheti a legméltóságosabb Szentséget. Attól se féljen, hogy a miséző pap nem bír a sok áldozóval. Ha szükség lesz rá, engedélyt kér egy világi számára. Bárcsak erre kerülne sor. Tessék áldozni!