Kezdőlap Hírek A pápa megáldotta a Forma-E elektromos autóját

A pápa megáldotta a Forma-E elektromos autóját

A pápa megáldotta a Forma-E elektromos autóját
A szerdai általános kihallgatást megelőzően a vatikáni Szent Márta-ház előtti téren Ferenc pápa megáldotta a Forma-E elektromos autóját. A Forma–1-hez hasonlóan több állomásból álló Forma–E versenysorozatot elektromos hajtású autók számára írnak ki.

Április 14-én, szombaton debütál Rómában a Forma-E nemzetközi sportrendezvény. Ez a helyszín a 2017–2018-as bajnokság 7. állomása. Az autóversenypályát Róma EUR városnegyedének útjain alakították ki.

A Forma–E egy elektromos autóverseny kategóriája, szabályait a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozza meg. A Forma–E célja, hogy a legmagasabb szinten versenyezzenek az együléses elektromos autók. 2012-ben alapították meg a sorozatot, de az első szezon csak 2014–2015-ben indult.

A futamokra metropolisok belvárosában kerül sor: London, Peking, Los Angeles, Rio de Janeiro, Róma és Berlin eddig adott helyet a rendezvénynek. A nagydíjak egyetlen nap alatt zajlanak, napközben tartják az időmérőt, este pedig a versenyt, amelyen minden csapatnak legalább kétszer ki kell állnia a boxutcába. Az áramfogyasztás miatt a boxkiállások során a versenyzők nemcsak kereket, hanem autót is váltanak, a cserekocsi eléréséhez pedig 100 méteres sprintet kell elérniük.

Forrás: Vatikáni Rádió

Ferenc pápa: Isten szeret minket, mint egy anya és egy apa