Korom Imre György vajdahunyadi plébános a Zsil-völgyi Lupényban született 1979. június 28-án. Családjáról, gyermekkoráról a Székelyhon hírportálnak így mesélt:
– Dédapám római katolikus pap volt, és pontosan úgy hívták, mint engem. Szegeden házasodott össze egy örmény grófnővel, aki a Czárán családból származott. Öt fiuk született, közülük az egyikből jobboldali, a másikból baloldali politikus lett a második világháború éveiben. A két testvér az ideológiai különbségek miatt halálukig nem beszélt egymással. A jobboldali beállítottságú volt az én nagyapám, katonatisztként szolgált ezredesi rangban a magyar hadseregben. A háború végén Budapestről Felvidékre, onnan a Kárpátok gerincén egészen a Zsil-völgyéig kellett menekülnie a kommunisták által kimondott halálos ítélete elől. Nagyszüleim elvegyültek az 1945-ben újranyitott bányák világában. Nagyanyám etédi székely asszony volt. Féllábú nagyapám, a bánya főkönyvelője a nyugdíjazása után gobelineket varrt. Nagyon szeretett engem, már ötéves koromban megtanított a magyar és a román országos napilapokból két nyelven olvasni. Édesapám felől a székelymagyar-örmény részről megvolt a polgári neveltetésem, volt címerünk, könyvtárszobánk és jó modorunk, amiből aztán csak a neveltetés maradt meg, édesanyám pedig a házassága révén a vagyont hozta a tehetős román juhászcsaládjából.
– A családban nem részesültem vallásos neveltetésben. Édesapám, aki szigorú ember volt és főmérnök a bányánál, amikor meghallotta, hogy édesanyám az ortodox hitét akarja nekem is továbbadni, leküldetett a katolikus plébánoshoz, hogy kereszteljen meg. A továbbiakban Korom keresztanyámra hárult a vallásos nevelés feladata. Négyévesen már ministráltam. Igaz, első alkalommal a csengetést úgy értelmeztem, hogy azt egész mise alatt végezni kell, hát rákapaszkodtam a fogantyúra s csak nagy sírás közepette tudtak engem lekaparni onnan. Így kezdődött az egyházi pályafutásom. Aztán a kétnyelvű misekönyveket olvastam egyre sűrűbben, meg is tanultam latinul, annyira, hogy később a teológián latintanár lettem.
– Mi annak idején láttuk a papot, és ő elegendő példát szolgáltatott arra, hogy hasonlók akarjunk lenni. Mindig a reverenda után futottunk. Láttam, hogyan él Simonfi Andor kanonok úr, a káplánok, és ebből jött az elhatározásom: én is ilyen szeretnék lenni. Nyolcadik osztályosként a vallását nem gyakorló családomnak bejelentettem: pap akarok lenni. Nem sokkal azután édesapám a bányához hívott, munkásruhát adott rám, levitt ezerkétszáz méter mélységbe, és meghordozott ott nyolc órán keresztül. Megrázó élmény volt, akárcsak a kijelentése: ő nem erőlteti, nem küld, de ha nem jutok be a teológiára, akkor tudjam, hogy ez lesz az új munkahelyem. Két hét alatt bebifláztam a felvételi anyagát …
Imre atya csak az elemi iskolát végezte magyar tagozaton, azután románul tanult. „A magyar kultúrát és vallásosságot, amit magamba szívtam, Gyulafehérvárnak köszönhetem” – mondja. Szórványgyermek volt, fel kellett zárkóznia, de az alkalmazkodási képessége, a párbeszédre való hajlama átsegítette a kultúrsokkon, amit a teológián a katolikus magyar környezet idézett elő. 2004. június 20-án szentelték pappá. Papi jelmondata: „Tudom, kinek hittem” (2Tim 1,12). Káplánként 2004-től 2006-ig Kolozsváron, a Szent Mihály-plébánián szolgált. Principálisa, Czirják Árpád a felnőttkatekézist, a bérmálkozók felkészítését és az idegen nyelvű, javarészt román pasztorációt bízta rá.
2006-ban Jakubinyi György érsek kinevezte Imre atyát a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisává. Kilenc éven keresztül készítette fel a serdülő fiúkat a tanúságtevő keresztény életre, a papságra. A líceum kápolnájában a 2013-ban felszentelt, az egykori diák, Tódor Előd képzőművész által tervezett és kivitelezett, szenteket és boldogokat ábrázoló 27 új festett ablak is Imre atya törekvéseire és érdemeire emlékezteti a szemlélőt.
2015-ben a Papnevelő Intézet rektora lett, két év múlva pedig rábízták az újonnan alapított gyergyószentmiklósi Munkás Szent József-plébánia vezetését. „Emberi szemszögből nézve státusszimbólum gyulafehérvári teológiai tanárnak lenni, de minket papnak és nem tanárnak szenteltek. Már épp kezdtem elfelejteni, hogy pap vagyok, ezért örvendtem az elhelyezésnek. Jobb, ha a papságomat folytatom, engem erre hívott a Jóisten. Hálás vagyok, hogy egy új plébániát bízott rám” – nyilatkozta akkoriban, és új szolgálati helyén el is végezte a közösségépítést, mégpedig alaposan belopva magát hívei szívébe. Közben hitoktatott is a helyi iskolában.
2021-ben főpásztora a vajdahunyadi Nagyboldogasszony-plébániára helyezte. A hatvanezer fős városban a magyar ajkú lakosok száma háromezer fő. Az életveszélyesen megsüllyedt és leromlott katolikus templomot Magyarország Kormánya jóvoltából újították fel, mi több, a templomkertben egy korszerű magyar bölcsőde is felépült. „Sokan csak itt hallanak tiszta magyar szót, hiszen rengeteg a vegyes házasság. Szívem nagy fájdalma, hogy magyar nevű embereket temetek, keresztelek és esketek, a család kérésére, románul…” – mondja Imre atya.
Aki ismeri, tudja róla: ő a párbeszéd embere. „Ha egymást meghallgatjuk, olyan nincs, hogy ne jussunk közös nevezőre. Velem mindenben ki lehet egyezni, az egyetlen dolog, ami nem alku tárgya, az a hit. Ebben nincs kompromisszum” – vallja.
Boldog az a közösség, akinek Korom Imre György a tanára, vezetője, plébánosa.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")