Kezdőlap Hírek A rendőr büntetés helyett gyereküléseket adott az anyának

A rendőr büntetés helyett gyereküléseket adott az anyának

Az amerikai rendőr segítséget nyújtott annak, akit eredetileg megbüntetni akart.

Kevin Zimmermann éppen Milwaukee-ben teljesített szolgálatot, amikor egy szabálytalanul bejegyzett autóra lett figyelmes (Amerikában államonként be kell regisztrálni a kocsikat, például költözés esetén – a szerk.). Miután felszólítására a járművet vezető Andrella Jackson félrehúzódott; a rendőr látta, hogy a hátsó üléseken gyerekek utaznak, azonban nincs gyerekülésük. Amikor rákérdezett, miért; az asszony azt felelte, nem engedhetik meg maguknak. Ahelyett, hogy megbüntette volna az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő hölgyet, el akarta vinni egy közeli üzletbe, hogy megvegye neki a gyereküléseket, azonban váratlanul egy sürgős esethez hívták.

Őt azonban ez nem tántorította el céljától, gyorsan elkérte Andrella telefonszámát, később pedig visszahívta őt, rövid egyeztetés után pedig megvette a három gyerekülést saját pénzén. Ezután ő maga is szerelte be azokat a kocsiba.

„Három gyereket láttam a hátsó ülésen, mind nagyon kicsik voltak” – számol be Kevin Zimmermann. – „amikor megkérdeztem, miért nincsenek gyerekülésben, azt mondta, nincs rá pénzük. Én is apa vagyok, három gyerekem van, elképzeltem őket, ahogy fel-alá ugrálnak a kocsiban. Rossz belegondolni, ütközésnél mi történne velük.”

Forrás: Thesun.co.uk