Az ismert ferences szerzetes, Barsi Balázs, nyári szabadságát általában szülőfalujában, a Tolna vármegyei Sióagárdon tölti. (Egyébként a szécsényi rendházban él.) Szabadsága idején is tart miséket és elmélkedéseket. Egy interjúra is vállalkozott.
A 78. életévében járó Barsi Balázs sokak által ismert és szeretett hitoktató, hithirdető, lelkigyakorlat-vezető. Nyaranta mindig hazamegy szülőfalujába, a Tolna vármegyei Sióagárdra, s ott is tart miséket, elmélkedéseket. Szívesen foglalkozik tudománnyal és művészetekkel is. Tájékozott pap, még az aktuálpolitikáról is van véleménye.
– Egy bizonyos határon túl csődöt mond a tudomány, a logikus gondolkodás. Az már a hit világa, ahol azonban mégiscsak szeretnénk megérteni a megérthetetlent. Ön is írja egy helyen, hogy teológiai problémái mindenkinek, a papoknak is vannak. Hogyan oldhatók meg ezek?
– Ha valaki keresztény, várni kell, hogy megoldódjanak – mondja Barsi Balázs. – Nem kell mindent rögtön megérteni. Egy olyan teljességet fogadtunk el Krisztussal, amelyben nem lehet azonnal kiigazodni. Olyan ez, mint amikor beleszületünk ebbe a világba, és fokozatosan fedezzük fel, hogy jé, ez ezzel összefügg, az meg amazzal… A hívő ember elfogadja a Szűzanya szeplőtelen fogantatását, Jézus dicsőséges feltámadását, a szentségek misztériumát. Ha türelmesek vagyunk, és gondolkodunk, imádkozunk, szent írókat olvasunk, egyszer csak minden összeáll.
– Minden? Rájövünk a Szentháromság titkára?
– Nem jövünk rá; el kell fogadni. Az az alap: Jézus identitása, hogy kicsoda ez a názáreti? Az értelem olyankor hallgat, amikor olyasmivel kerül szembe, amit nem tud megfejteni, kitalálni. Ez nem azt jelenti, hogy az értelem nem kell a hithez. Kell, csak másképp. Az emberi értelem képes eljutni az egy Istenig, ám az isteni belső, a Szentháromság felfoghatatlan. De ha kétezer éve ezt hirdeti az Egyház, a szentek miatt, a vértanúk miatt elfogadom. És ha ezt elfogadtam, a többi dolog is kezd megvilágosodni. Például, hogy honnan van a mi személyünk (nemcsak a szüleinktől), honnan van a szeretet? S ha ezek a dolgok összeállnak, akkor megnyugodhatunk, megbizonyosodhatunk arról, hogy jól döntöttünk, amikor mindezek előzményeként elfogadtuk a kitalálhatatlant és megfejthetetlent.
– Megfejthetetlen az is, hogy miért nem okosodik meg az emberiség. Miért követi el generációról generációra ugyanazokat a hibákat? Miért gyilkol, miért háborúzik? Rálőttek májusban Robert Ficóra, most meg Donald Trumpra. Mikor térünk észre?
– Valóban zavaró, hogy az ember, miközben az életkörülményei egyre jobbak, mintha lelkileg, érzelmileg nem fejlődne. Jelen van a rossz, ám azt is észre kell vennünk, hogy a legmostohább történelmi korokban is kitart a jó. És a jóké a jövő! A jó meg tud bocsátani. Nyitott, őszinte. A gonosz viszont kérlelhetetlen, miközben érdekei szerint lavírozik. Pedig nincs olyan, hogy valaki a parlamentben nyakkendős úriember, a magánéletében meg másféle normákat követ. Én se csak az oltár mellett vagyok pap!
– A tömeget a buli, az élvezet érdekli. Nem lehetne hathatósabban „reklámozni” az Istennek tetsző életvitelt?
– Az a helyzet, hogy azt nem reklámozni kell, hanem felismerni. A hibáimmal együtt. Mindenkinek vannak hibái, bűnei, még a pápának is. De ebbe nem kell belenyugodni, bocsánatot kell kérni Istentől, aki megadja az újrakezdés lehetőségét. A bűnbánók kedvesek az Úristen előtt. Sok esetben hoznak létre olyan közösségeket, ahol a jók dominálnak s szolgálnak például másoknak. Ám a rosszakat se vetik ki maguk közül, mert világosan látják, hogy azok önállóan életképtelenek. Tulajdonképpen a jón élősködik a rossz a világban, a létszámbeli megoszlástól függetlenül. A kölcsönhatás végeredménye kedvező: van fejlődés, kultúrát teremt a hit.
– A saját életében is tapasztal hitbeli fejlődést? Vagy a papok a felszentelés után már rendben vannak, készen vannak?
– Mindannyian alakulunk, jó esetben fejlődünk. Én már nem tanítok diákokat, novíciusokat, viszont sok előadást, lelkigyakorlatot tartok. A visszajelzések alapján elégedettek a beszédeimmel a hallgatóim. Legutóbb a Pécsi Egyházmegye papjainak tartottam egyhetes lelkigyakorlatot. Sok tapasztalatot szereztem annak idején a kamaszok között az esztergomi gimnáziumban. Úgy kellett a hittant tanítani, hogy felkapják a fejüket, érdekesnek találják, és figyelni kezdjenek. S ekkor már alkalmasak egy mélyebb megértésre, elvezethetők Istenhez. Ami az ember legfőbb vágya, akkor is, ha politikai vagy gazdasági téren próbálja elkenni. A katolicizmus tehát hirdetendő, de minek alapján? Ha elvek alapján, akkor elvtársak leszünk, ha osztály alapján, „faj” alapján, akkor Hitlerhez, Sztálinhoz jutunk. Nekünk az istengyermekség alapján kell szemlélődnünk és működnünk.