A szentmise varázsa

Ön a legnagyobb kánikulában írta levelét. Rendkívül érdekes, hogy 40 fokos melegben emlékszik oly’ kedvesen a rorátékra. Bevallom, én is elmerengtem, milyen különös örömmel mentem kerékpárral ’53–’54 telén Kisvárdáról Dögébe hajnalban, hóban, metsző szélben. Az a 6 km fel sem tűnt. Ahogy mentem, mindenütt égtek a lámpák, és zengett: Harmatozzatok égi magasok! Vagy ’55–’56 telén milyen boldogság volt a hajnali mise Jásziványban. Megtelt a templom, pedig kilométereket gyalogoltak a tanyasi emberek a hóban. Villany sem volt, csak lobogó gyertyafény világította meg az átszellemült arcokat.

Arra nem tudok válaszolni, miért 6-kor szokott lenni a roráté. Talán 5-kor túl korán lenne? Vagy pontosan úgy igazi, hogy a szentmise sötétben kezdődik, és kivirrad, mikorra hazaérnek? De arra választ tudok adni, miért oly’ lélekbe markoló, magasztos ez a szentmise. Aki ott van, az áldozatot hoz: korán kel, fázik, másrészt a hajnali hangulat fogékonnyá teszi az ember lelkét a nagy titkok megélésére. Akkor jobban át tudja érezni a lélek a szentmise lényegét: ez nem mise, nem is szentmise, hanem szentmiseáldozat. Hogy mi van emögött, mit kell megérezni, nemcsak a hajnali miséken, hanem minden egyes szentmisében, nekem rendkívül kedves idézetekkel világítom meg.

„Nincs önzetlenebb valami, mint az étel és az ital: önmagát feloldva válik vérünkké, táplálja testünket. Ha Jézus életében csak egy csöppnyi önkeresés is lett volna, képtelen lett volna kiejteni az utolsó vacsora hathatós szavait… A kenyér halálra szánt testének, a bor kiontott vérének jele… az életadó kereszt ragyog fel a szentségi jelekben, fejezi ki egész léte értelmét” (Teol. vázlatok. V. 202. Nemeshegyi). Azért járunk misére, hogy bemutassuk Jézusnak, nekünk mennyire sikerült étellé és itallá lennünk; erőt kapjunk, hogy még inkább ilyenek legyünk.

„A szentmise nem megpihenés, nem kikapcsolódás. A szentmisére az életünket kell elhoznunk, és mise után az életbe kell visszamennünk, hogy legközelebb gazdagabb, érettebb életet hozhassunk. A szentmisében kell a mindent vállalás és a teljes önátadás csúcsára jutnunk!” (Dörnyei: A szentségek életértéke 254. o.)

Nem vettünk részt igazán a szentmisén, ha nem változunk mi is át, ha nem akarunk áldozat lenni, nem akarunk Jézus újból átélt szenvedésében részesülni, ahogy Prohászka püspök úr írja: „A megtört test, s a kiontott vér párázatán át jön az Úr. Ő átéli a keresztáldozat temperamentumát, mely akkor fájdalommal telített volt. A dicsőség Királya a föld poráig alázva, a színek alá rejtőzve, az élettelenség mezébe öltözve, kigyújtja magában minden misében a nagy áldozati akció tüzét. Igaz, több életet mutat a földön mászó kis bogár, vagy a leggyengédebb, reszkető fűszik, mint az élettelen akcidensek leplével letakart Krisztus; de ebben a kiüresedésben az isteni erős lét óceánjának hullámai járnak, s világot kiemelő s megváltó erők feszülnek”. Mindezt átérzi a mélyen érző lélek a rorátén, és ha ott megtanulja, a nyári melegben is valóban részt vesz a szentmiseáldozaton.

*

II. Sixtus pápát augusztus 6-án az egyik temetőben négy diakónusával együtt kivégezték. A pápát szentmise közben fogták el a katakombában és azonnal le is fejezték. Milyen érzés volt nekem ugyanazon a helyen misézni, ahol az ő vére folyt!