Megbotránkozva láttam a Keresztény Életben a Szerencsejáték Rt. húsvéti jókívánságát. A keresztény ember nem a szerencsében, hanem az isteni gondviselésben bízik! Katolikus újság ne vállaljon ilyen hirdetést, bármennyit is fizessenek érte!
Első olvasásra nevetségesnek látszik megbotránkozása. Mi bűn van abban, ha valaki pár darab lottóval, totóval vagy ehhez hasonlóval megkísérti a szerencséjét? Ezzel nem vétkezik a Gondviselés ellen!
Azután kezdtem jobban belegondolni, utánaolvasni. Ennek nyomán rájöttem arra, hogy nagyon bonyolult és veszedelmes „játékokról” is van és lehet itt szó. Hála Istennek, nem vagyok jártas ebben a világban, de tudom, hogy sokan nagy pénzekre kártyáznak éjszakákon át, tudom, hogy majdnem minden presszóban, kocsmában van játékautomata. Tudom, hogy ruletteznek, ahol rettentő nyereségek és veszteségek vannak. Az újságban olvasom, hogy a Szerencsejáték Rt. új terminálokat helyez el, mobilterminálokat is, ahol csak időlegesen gyűlik össze sok ember: strandokon, sportrendezvényeken, heti vásárokon, a Balaton partján.
A Katolikus Egyház Katekizmusa ezt írja: „A szerencsejátékok önmagukban még nem ellentétesek az igazságossággal. Akkor válnak erkölcsileg elfogadhatatlanná, amikor megfosztják a személyt mindattól, ami a saját vagy mások (főként család) szükségleteiről való gondoskodáshoz szükséges. A játék szenvedélye azzal a kockázattal jár, hogy súlyos rabsággá válik. Hamisan játszani komoly vétség.”
Ezt a tömör fogalmazást kicsit kibővítjük az erkölcstani könyvek tanításával és az életből vett szomorú tapasztalattal. Tehát elsősorban a fogadás, a tét nagyságáról van szó. Akinél nem a szórakozás, hanem a nyereségvágy van az első helyen, nem tisztességes munkával, hanem a szerencsével akar megélni és vagyonos lenni, ott valami erkölcsileg nincs rendben.
Az a súlyos rabság két irányban is érvényesül. Az egyik: ha veszít, még nagyobb összeget kockáztat, hiszen abban bízik, hogy visszanyeri az elvesztett összeget. Újból veszít, újból játszik. Kölcsönkér, veszít. Esetleg a végén felakasztja magát. Sajnos ez gyakori eset.
A rabság másik iránya magának a játéknak az izgalma. Tóth Tihamér írja: a folyton feszülő, izgatott idegek alkalmasak arra, hogy az erkölcsi finomságot tönkretegyék az emberben. André Malraux írja: Mi köze volt a pénzhez ennek a rulettgolyónak, amely habozott a lyukak szélén és megpecsételte az ember sorsát. Remegő izmaival, vállaival felfedezte a játék értelmét, az eszeveszettséget, hogy veszítsen.
Az utolsó gond a csalás. A hamiskártyás külön fogalom. Az itt a piros, hol a piros szerencsejátékot a törvény is tiltja.
Természetes, hogy szüksége van mindenkinek egy kis kikapcsolódásra, egy kis játékra, egy kis izgalomra, egy kis társaságra, szórakozásra. Semmi bűn sincs tehát abban, ha valaki néhány szelvénnyel lottózik, vagy más ilyesféle fogadást köt, abban sincs semmi bűn, ha filléres alapon kártyázik barátságból, időtöltésből.
Elgondolom végül, hogy Monte Carlóban, a rulett- és kártyabarlangban, a lóversenypályák lelátóin hány ember ment anyagilag, idegileg tönkre és döntötte nyomorba családját.
Azt is látom viszont, hogy tisztességes játék után boldogan, megnyugodva tértek haza. Tehát szerencsejáték és szerencsejáték között nagy különbség van.