A tökéletes bűnbánat

Kedves Lelkiatya A tökéletes bánat azt jelenti – ha jól értem – hogy sajnálom, hogy a Jóistent megbántottam. Nem a szégyen-, illetve a kudarcélmény a fontosabb. Persze, azon túl, hogy a jövőbeni elkövetés elkerülését is átgondolom… Hogyan közelíthetem meg ezt az értelmezést? Amikor a tökéletes bánatot szeretném felindítani, mit tartsak szem előtt?

Kedves Levélíró! Az egyházi szóhasználatban a tökéletes bánat csupán annyit jelent, hogy valaki nem a bűnhődéstől való félelemből, hanem szeretetből bánja a bűneit. Vagyis belátja és átérzi azt, hogy a bűneivel megsértette Istent, a felebarátot és önmagát.

Minden bűn esetében jó, ha a bűnbánó átgondolja azt, hogy milyen károkat okozott ezzel a bűnével. Milyen ajándék lehetne az ő élete a világnak, a családtagjainak, milyen öröm és dicsőség Istennek, ha ő szent életet élne. Milyen szomorú dolog a világ és Isten számára is, hogy ő nem szent életet él.

Minden bűnnel sebet ejtünk magunkon, másokon és Isten gyönyörű rendjén is. A hazugsággal veszítek a szavahihetőségemből, a becsületemből. A hűtlenséggel a házastárs veszít a társa szeretetéből, a családja békéjéből. Elveszítünk a szemünk csillogásából, a gerincünk egyenességéből, a szeretteink nagyrabecsüléséből. Próbálja mindig végiggondolni, hogy mit veszítettem, rontottam el, és milyen ragyogó fényt áraszthattam volna, ha szentül élek.

Isten végtelenül szeret minket. Ezért számára nem mindegy, nem érdektelen, hogy mit cselekszünk. Nem azért, mintha őtőle bármit elvehetnénk, hanem mert a mi valódi javunkat akarja. Ezért fáj neki, ha a valódi javunk ellen cselekszünk.