Add jelét szeretetednek

Mint ahogy emberi kapcsolatainkban is vannak könnyebb és nehezebb időszakok, úgy az Istennel való viszonyunkban is akadhatnak hullámvölgyek. Ezek átvészeléséhez nyújthat segítséget az alábbi gondolat.

Hol vagy, Uram? Imádságomban többé már nem talállak. Egyedüllétem oly nehéz, és zavarosan érzem magam. Munkámban bátortalan vagyok, minden lendítőerő elhagyott. Vonszolom magam, mint egy sebesült madár. De az egy helyben maradás még kínosabb lenne. Ha csak egy kis jelét adnád annak, hogy mégis szeretsz. Vagy annak, hogy én még szeretlek Téged. Már ebben is kételkedem. Pedig ez a szeretet volt ételem, italom és erőm életemben.
Az emberek szemében látom, hogy ellenem fordulnak. De a saját szememben is úgy tűnik nekem, hogy minden, amit csak vállaltam, fonákság és eltévelyedés. Azt hittem, utadon járok, Te vezetsz magadhoz és az emberekhez, akiket nekem adsz. De most már minden szürke, szomorú, értelmetlen és érthetetlen, sőt ellenséges. A fény kialudt, a színek elfakultak. Első szerelmem szomorúsággá változott, mert a Te első szereteted is kialudt.

Első szereteted! Nemde olyan voltál nálunk itt, mint egy ifjú szerelmes? Csak az történik velük, hogy gyorsan megittasodnak egymástól, oly gyorsan ki is hűl, kiüresedik a szerelem és kereket oldanak. Így van ez Nálad is. A szeretet zsengéje oly egészen szép volt, az első idő a legszebb, legboldogabb. Az újjászületés napja, amikor a léleknek új életet ajándékoztál, a lelki menyegzőnk napja, amikor a lélek Veled egybekelt félő tisztelettel, az első szentmise napja, az első lépés az áldozati oltárhoz a szenthivatásban. Óh, Uram! Szerelmem! Mily messze van mindez. Elmúlt. Te többé már nem tartasz ünnepet lelkemben.
Uram, nem tudnád újból feléleszteni irántam érzett első szerelmedet? Tudom, az emberek a meghalt szerelmet nem tudják újra feltámasztani. De a Te szereteted nem képes meghalni. Mondd újból: ez a kisleány nem halt meg, csak alszik. Mondd: leányka, kelj fel!

(Petter Lippert elmélkedése, Erdődy Imre fordításában)