Akik vizet prédikálnak…

Feltűnhet-e jó színben az a kereszténység, amelyik erkölcsi rendszerként definiálja saját magát? Most akkor álszentek vagyunk vagy sem? Megfontolandó gondolatok a teologiablog.hu oldalról.

A kereszténységgel szemben kritikát gyakorlók sűrűn hangoztatott érve, hogy nem tudnak olyan valláshoz tartozni, amelynek hívei bűnösek. Ezt persze nem ennyire direkt módon fogalmazzák meg, de a lényeg gyakorlatilag ez. Számtalanszor hallottam már érvként, hogy valaki azért nem tud hinni Istenben, mert negatív tapasztalatai vannak bizonyos keresztényekről – képmutatók, vizet prédikálnak és bort isznak, jobbnak tüntetik fel magukat, pedig ők sem különböznek senki mástól stb. Sorolhatnám még, de szerintem mindenki hallott már hasonlót. Hogyan viszonyuljunk mindehhez a Biblia alapján?

A probléma gyökere, hogy az emberekben hamis kép él a kereszténységről – egyebek közt annak súlypont-eltolódása miatt. Hitünk lényege számunkra világos, ám nem igazán tudjuk azt megfelelően kommunikálni, így a kívülállók számára leginkább bizonyos erkölcsi követelményeket jelent. Igaz, a Bibliában rengeteg olyan szakasz van, amely morális normákat fogalmaz meg, de nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez ún. válaszerkölcs: válasz Krisztus kegyelmére. A Biblia erkölcstanának célja tehát soha nem a keresztények jóságának, hanem Krisztus szabadításának hangsúlyozása. A keresztény ember azért mond le önös érdekeiről, vagy arról, hogy önmaga mércéje legyen, mert Krisztusban valami nagyobbat, tökéletesebbet talált.

„Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” (Mt 13,47)

A kereszténység tehát nem az erkölcsileg magasabb rendű, hanem az emberileg nézve javíthatatlan bűnös emberek vallása. Azoké, akik ezt a mivoltukat Istennek és önmaguknak is be merik vallani. Az Újszövetség nem hirdeti sehol, hogy Krisztus követői hibátlanok lettek volna, sőt nem egyszer olvasunk még az apostolokkal kapcsolatban is bűnről. Pál apostol pl. így ír önmagáról:

„Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” (1Tim 1,15)

Sokszor úgy érzem, hogy napjaink kereszténységének legnagyobb bűne, hogy hibátlannak akar látszani, és ezzel az emberek figyelmét Krisztusról önmagára tereli. Előtérbe helyezi Jézus erkölcsi tanításait azt sugallva, hogy ezek megtartása a kereszténység lényege, ám mindeközben a jézusi kívánalmaknak önmaga sem tud megfelelni, és ezért súlyosan álszentnek mutatkozik. Mit tehetünk egy ilyen helyzetben? (…)

A teljes cikket itt olvashatják el.