Áldozhat a református?

Tudom, nagyon szép, amikor egy családban megvalósul az ökumené, mégis igazából annak örülünk, ha katolikus katolikussal köt házasságot. A vegyes vallás ugyanis alaposan megterheli az amúgy is nehéz házaséletet. A különböző világnézet, a gyermekek nevelése nem kis gondot okoz. Különben is az Egyház csak akkor engedi meg, hogy egymásnak örök hűséget fogadjanak, ha a katolikus fél kész a hittől való eltávolodás veszélyeit elhárítani, és őszintén megígéri, mindent megtesz azért, hogy gyermeke a Katolikus Egyházban keresztelkedjen és nevelődjék (1125. kánon).

Az Egyházi Törvénykönyvön kívül az Ökumenikus direktórium adja meg az irányelveket, mire vigyázzanak a vegyes házasságban élők.

Elsősorban tiszteletben kell tartani egymás hitét. A közös keresztség, amely által mindnyájan Krisztusba testesültek, egybekapcsolja őket. A keresztény és a keresztyén is egyaránt Jézushoz tartozik. Ezen belül a közös ima, a Bibliaolvasás, a személyes életszentség, az Egyház és a világ önzetlen szolgálata, a szeretet, az irgalmasság testi-lelki gyakorlatai az ökumenizmus szíve. Ami pedig a felvetett kérdés gyakorlati oldalát illeti, természetesen az egész család járhat közösen egymás istentiszteletére. A közös imádságot csak ajánlani lehet, de a Direktórium 115. pontja figyelmeztet, vasárnap a katolikusoknak akkor is részt kell venniük szentmisén, ha más egyházi közösség imádságán vettek részt. Tehát nem elég olyan napokon, amikor kötelező a szentmisén való részvétel, ott lenni egy református istentiszteleten.

Most jön a fájdalmas része a dolognak. Úrvacsoraosztásnál katolikus nem állhat be a reformátusok, evangélikusok közé. Náluk az teljesen mást jelent, mint nálunk a szentáldozás. Pontosan itt van közöttünk az egyik nagyon jelentős különbség, amit nem lehet áthidalni.

Ugyanez áll a más vallásúakra a szentáldozással kapcsolatban. Erről így ír a Direktórium: „Amikor ugyanazon család tagjai nem áldozhatnak házastársukkal, gyermekeikkel, fájdalommal érzékelhető a megosztottság, és ennek még erősebben kellene ösztökélnie az imádságra és az ökumenikus tevékenységre” (27.).

Aki nem tartozik a Katolikus Egyház közösségébe, csak két esetben áldozhat: ha szentmisével történik az esküvő és halálveszély esetén. De ennek is bőven vannak feltételei: ha önként kéri; ha kifejezi katolikus hitét a szentségre vonatkozóan; ha kellően felkészült (130–131.).

Tehát, nem lehet lekicsinyelni a létező különbségeket, és el kell kerülni a vallási közömbösséget. Furcsa dolog, de ott, ahol az egyik fél majdnem hitetlen, könnyen megoldják ezeket a problémákat, de ahol mindkettő mélységesen vallásos, ott nagyon sok türelemre, megértésre és szeretetre van szükség egymás iránt, hogy szép, harmonikus családi életet éljenek. Igaz, ez minden családra érvényes, akkor is, ha színtiszta katolikusok. Imádkozzanak és imádkozzunk értük.

*

Dienes Valéria megtérése után először megáldozott.
„Másnap reggel azzal a gondolattal mentem áldozni: szeretném elhinni. Amikor magamhoz vettem Krisztust, visszamentem a helyemre és olyan zokogás fogott el, hogy alig tudtam abbahagyni. Este, otthon is éreztem, hogy Ő itt van. Csak úgy zengett bennem: Isten, Isten. És akkor sokáig leírhatatlan szépségű és mélységű átadottságban éltem.”