„Amikor az Édesanyját ápolja, Krisztust ápolja!”

Tisztelt Lelkiatya! Öt éve ápolom 90 éves agyvérzéses édesanyámat – pelenkázás, etetés, forgatni kell, mivel teljesen mozgásképtelen, ráadásul nem is lát. Nagyon elfogyott a türelmem ebben a 24 órás munkában, ráadásul a férjemmel is akadnak vitáink emiatt: mindennap látja, mit teszek, de nem érti meg. Az idegeim annyira kikészültek, hogy csak nyugtatóval tudok aludni! Tehetetlenségemben sajnos a legrosszabb utat választottam: a poharat. Az alkohol feldob egy kicsit, amikor nem tudok dolgozni, de rettenetesen szégyellem magam és el sem merem senkinek mondani. Sokat imádkoztam az Istenhez, vegye le rólam ezeket a kereszteket, mert egyre gyakrabban jár öngyilkosságon az eszem. Sajnos nem bízom magamban, ez a legnagyobb bajom. Hiszek a Jóistenben, mégis zúgolódom a sorsom ellen! Köszönöm, hogy elolvassa soraimat és kérem tanácsát abban reménykedve, hátha meglátják szemeim és meghallják füleim a helyes utat!

Kedves levélíró! Amit az Édesanyjáért tesz, az gyönyörű. Nagyon sok idős ember rendkívül hálás lenne, ha ilyen gyermeke lenne! Amikor az Édesanyját ápolja, Krisztust ápolja, Őt mosdatja, őneki ad enni.
Azonban szemmel láthatóan ez a teher egyedül a maga számára elviselhetetlenül nehéz. Isten nem akar nagyobb terhet a vállunkra rakni annál, amit elbírunk. Mindenekelőtt segítségre lenne szüksége. Érdeklődjön, hogy van-e házi betegellátásra lehetőség, érdeklődjön, hogy a helyi Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat, vagy más hasonló szervezet tud-e segíteni. Ha nem talált semmilyen lehetőséget, forduljon újra a Keresztény Élethez, megpróbálunk segítséget találni.
Ne meneküljön pótszerekhez. Igyekezzen kipihenni magát! Próbáljon minél többször eljönni otthonról, sétálni, imádkozni egy-egy nyitott templomban, elvégezni a szentgyónását, elmenni egy-egy régi barátnőhöz.
Sok erőt, nagylelkű szeretetet kívánok ahhoz a hősies szolgálathoz, amelyet beteg Édesanyjáért nap mint nap, éjszakáról éjszakára megtesz!