Olyan borzasztó, hogy amit egyszer elkövettem, nem lehet meg nem történtté tenni. Bánt az egész életem, ahogyan lassan minden eszembe jut.
Valóban így látszik, mégsem teljesen igaz. Léteznek bűnök, amelynek következményeit viselni kell. Sok útról nem lehet visszafordulni; az embert nem lehet feltámakeserűségsztani, a káros szenvedéllyel tönkretett testet az orvos sem tudja helyrehozni, s az elvesztett becsület is nehezen szerezhető vissza. Ezért kellene nagyon megfontoltan élni.
De bűneink nagyobb hányadát helyre lehet hozni. Az okozott kárt természetesen meg kell téríteni, akár anyagi, akár erkölcsi, oly mértékben, ahogy az lehetséges, attól, akit megsértettünk, megbántottunk, bocsánatot kell kérni. Így helyreáll az erkölcsi rend. Ha a sértett fél ekkor sem nyújt kezet, ez már az ő bűne.
Azonban van ennek egy másik oldala is: minden bűn az Istent is megbántja, hiszen az Ő törvényeit tapossuk lábbal, embertestvéreinkben az Ő szeretett gyermekeit tesszük tönkre, tehát nem elég bűneinket emberi vonalon elrendezni, Istentől is bocsánatot kell kérni. Ez pedig súlyos bűn esetén katolikus embernek nem megy másként, csak ha őszintén meggyónja, igazi bánattal és azzal az erős fogadással, hogy igyekszik változtatni életén. A gyóntatószéket nem lehet elkerülni.
Nagyon kell hinni a gyónás szentségében, a papi feloldozás isteni erejében. Nem tudnám életem minden bűnét odacipelni az isteni Bíró elé, ha nem lennék képes a szentgyónásban megszabadulni tőle! Kimondhatatlanul jó érzés kibékülni Istennel is, emberrel is! Olyan nyugodt az ember lelkiismerete, mint amikor vészes vihar után beáll a döbbenetes csend és nyugalom. Az újból helyreállított békénél, szeretetnél nincs csodálatosabb érzés!
Mi lesz azzal a sok bűnössel és bűnnel, amit mások, az egész világon elkövetnek? Tehetetlenek vagyunk? Nem! A teológia egyik tétele, hogy az igaz ember, tehát aki a megszentelő kegyelem állapotában, Isten iránti szeretetben él, képes kiérdemelni mások számára a megtérés kegyelmét. Csodálatos dolog, amit saját magunknak meg tudunk szerezni a Jóistentől, azt képesek vagyunk másoknak is, azoknak a szerencsétleneknek, aki nem tudják, mi az igazi hit, mi az igazi élet. Ima, vezeklés, virrasztás, szeretet másokért, minél több embert meg kell menteni!
Az Úr Jézus szerető Szívét nagyon bántja a hitetlen, bűnöknek élő világ. Alacoque Szent Margitnak így könyörgött: „Nézd e Szívet, mely az embereket annyira szerette, melyet emberi közöny, hálátlanság és alávalóság bánt – ez a Szív keres lelkeket, kiken vigasza lehetne. Jöjj ide az oltár elé, és engeszteld szívemet.” Íme a Szív, mely nemcsak szeret, de vigaszt, engesztelést keres.
Tehát ne marcangolja magát életének rosszul sikerült lépései, bűnei miatt. Bocsánatot kell kérni Istentől, embertől, jóvá kell tenni, amit csak lehet, azután saját szeretetünkkel vigasztaljuk Jézus megbántott Szívét, és az emberek megtéréséért kezdjünk hadjáratot imával, böjttel, vezekléssel, zarándokutakkal, önmegtagadással, a felebaráti szeretet gyakorlásával, minden eszközzel, amit Isten segítő kegyelme eszünkbe juttat. Szerezzünk újabb és újabb lelkeket, akik ezt a Jézust, aki meghalt bűneinkért, velünk együtt szeretni fogják! Így többé már nem szomorúság, hanem öröm lesz a szívünkben!