Anya és lánya

Tisztelt Lelkiatya! Édesapám öt éve hunyt el, daganatos betegségben. Jó és igaz hívő ember volt. Utolsó napján is megvárt, munka után hozzá rohantam, és utoljára megfoghattam a kezét. Halála után édesanyám eltávolodott tőlem, talált magának egy „barátot”. Van egy nővérem, anyám szemében ő a „Jó” én pedig a „rossz” lány. Pedig soha nem ártottam egyikőjüknek sem. A fiam huszonhat évesen – apámhoz hasonlóan – rosszindulatú rákot kapott. Édesanyám ennek ellenére sem hajlandó kommunikálni velem. Mit tegyek, hogy emberszámba vegyen? Hogy nyerhetném vissza a szeretetét?

Kedves Levélíró! Nagyon szépen írt az édesapjáról. Mindig köszönje meg Istennek, hogy ilyen édesapja, volt! Köszönje meg a sok szeretetet, amit tőle kapott. Köszönje meg az utolsó napot is, amikor megvárta magát, hogy még egyszer megszoríthassa a kezét.

Mindig úgy gondoljon az édesapjára, mint aki él: odafenn van Istennél a mennyben, és végtelenül boldog. Vagy úton van az Isten felé, és minden lépéssel egyre jobban befogadja az Ő fényét, boldogságát. Minden reggel próbáljon köszönni a Jóistennek, és az édesapjának is, aki Őnála van. Próbáljon úgy élni, hogy az Édesapja büszke lehessen magára, örömmel láthassa odafentről a maga szép életét.

Az édesanyjával kapcsolatban a következőket tanácsolom. Mások szeretetét nem lehet kikényszeríteni. Nagyon fáj, ha azt érzi, hogy az édesanyja nem igazán szereti, mégis próbálja ezt elfogadni, hogy egyelőre így van. A maga felelőssége az, hogy ne rosszal viszonozza a rosszat, ne legyen ugyanolyanná, mint ő (az édesanyja) magával szemben. Mégis, mindennek ellenére legyen jóakarattal feléje, segítse őt, amennyire tudja.

Természetesen az első kötelessége a fiát segíteni és szeretni. Álljon mellette ebben a betegségben! Imádkozom magáért, a fiáért, és az egész családért.