Az asszonyok Jézus körül biztos, érzékeny, bátor kis csapat, mely ráérez az eseményekre, sok szó és okoskodás nélkül fölfogja a szívével. Pedig ugyanez a szív, mely annyira kívánta ennek a világos szavú Mesternek a közelségét, a nyers férfiösztönök játékszere is. Gondoljunk a rossz hírű nőre, a házasságtörő asszonyra, a szamáriai asszonyra vagy Mária Magdolnára.
Az asszony mindig több, mint ágyas, még ha ágyas is. De nem mindig kevesebb a szentnél. Nem ezt mondja-e Jézus, amikor megdöbbenti szűkkeblű erkölcsösségünket intésével? „Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és a parázna nők megelőznek titeket Isten országában.” Őt nem lehet megriasztani azzal, hogy kirángatják az ágyból a házasságtörő asszonyt és eléje lökdösik éppen azok, akik talán régebben sorban elcsábították; sebaj, leleplezni a Szentet, ez is jó! A Mester a vád hallatára nem szörnyülködik, nem dupláz rá, nem citálja a paragrafust; lehajol, megbocsát. De amikor fölegyenesedik, már a vádaskodókat fenyegeti. Mintha azt mondaná: Rendben van, kövezzétek meg. De kőhöz csak az nyúlhat közületek, aki bűntelen… Az igazi bűnösök elsompolyognak. Jézus magára marad az asszonnyal. Most megfeddhetné, ha álszent volna. Elítélhetné mégis, ha taktikus volna. Az asszonyt ezzel a csönddel gyóntatja, és föl is oldozza: „Én sem ítéllek el. Menj, és többet ne vétkezzél.”
Az asszonyi szívben a magas és az alacsony egy irányba esik, mert az egészet érzi. És az alacsony dolgokat sokszor nagyon is magas szívvel végzi. Az asszonyok szolgálnak, nem moralizálnak. Szeretnek, szülnek, nincs idejük kiagyalni, hogyan kell másra hárítani a piszkos munkát. Ők a felelősebbek. Testük, lelkük utolsó ízig be van vetve az élet változásaiba. S megjön Jézus. Érzik a szeretetét, de a szabadságát is. Úgy, ahogyan vannak, kötényben, maszatos kézzel elébe telepszenek, s kétkedés nélkül hisznek neki.
Az asszonyok Jézus kíséretében vannak, tehát Jézus nem az asszonyoké. De egyáltalán – valakié? Valakié? Egy Valakié kell, hogy legyen: Atyjáé. Az ember azonban bírni akar, ha szeret, s az asszony különösen. A végletek közt kijelölt feladatait el kell végeznie: oltalmaz és eltemet; táplál, gyógyít és biztat. Számítania kell a társ nyújtotta biztonságra. A végletek közt mozgó természete azonban olykor hűség ürügyén zsarnokoskodik, a biztonságot elunja, a természetesből a közönséges felé csúszik, a szabadságot megzavarja.
Jézus az asszonyok között nem elfogódott, hanem szabad. Szabadsága küldetésének és csakis annak a szolgálatában áll. Ezért hol kemény, hol szelíd szavakkal igazítja helyre a megváltás „kisiklatott” idejét. A kánai menyegzőn elfogy a bor; Mária fiára néz, és azt mondja: „Nincs boruk.” Jézus válasza: „Asszony, mi dolgod neked velem? Még nem jött el az én órám.” Mintha ezt mondaná: Ne szólj bele, anyám, hogy mit vegyek észre s mit nem. Varázsló vagyok én? A Tervet, az Idejét s Mértékét egyedül én tudom. – Mária visszahúzódik a kör szélére, amelynek középpontja a Fiú, de nem lép ki belőle: „Ha valamit mond nektek, tegyétek meg” – szól a szolgáknak.
Amikor egy „Márta nevű asszony befogadta Jézust a házába”, az asszony húga, Mária „odaült az Úr lábához, és hallgatta a szavait”. S mert figyel, a keze tétlen. Szomjas a lelke, van-e ennél kívánatosabb állapot Jézus szemében? Márta sürög-forog, készíti az ebédet a vendégnek, önfeledt húgára rosszalló pillantásokat vet. Végül nem állja meg szó nélkül, és panaszkodni kezd Jézusnak. Ő meg így szól: „Márta, Márta, sok minden nyugtalanít téged.” Pedig, amit Mária hall, az a jobbik rész, „nem veszti el soha”.
A kananita asszonyt próbával sújtja. Az kiáltozik utána, kéri a segítségét, mert a lánya betegen gyötrődik. Jézus hallgat. Miért nem indul meg? Ha van hatalma, mire vár? Tanítványai kérlelik, Jézus válasza nem fanatikus, de egyértelmű: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Mintha ezt mondaná: Nem hagyom magam rábeszélni, hogy a legtöbb kockáztatása helyett a keveset kockáztassam. – A helyzet kegyetlen. Az az asszony anya; ez talán nem elég?
De, mert anya, könyörögni kezd. Leborul Jézus elé. Ő azonban egy metsző mondattal elzárkózik: „Nem jó… a gyermekek kenyerét odadobni a kiskutyáknak.” Az asszony azonban visszavág, nem alkuszik, nem alkudhatik meg a válasszal, mégis alázatos marad: „Igen, uram.” Igazad van. „De a kiskutyák is esznek a morzsákból, melyek uraik asztaláról lehullanak.” Nevezz engem, aminek akarsz, bogárnak, egérnek vagy kiskutyának, de részesítsd a lányomat isteni erődből. Sírva követelem, gyógyítsd meg! Van-e erre más válasz, mint amit kapott? „Asszony, nagy a te hited. Legyen akaratod szerint.”
Mit tudhat önmagáról az a bűnös nő, aki megáll a tudós társaság ajtajában, mikor meglátja az asztalnál a Szabadítót, a farizeus házában? Nincs annak a nőnek semmi köze a szavakhoz, amik bedeszkázzák a lényeget, de van köze ahhoz, aki megbocsát, nem hánytorgat föl semmit, sőt, kimutatja, hogy különösen szereti őt. A középszer nem vágyódik szentségre; nem fölmentést akar a nyavalyáira, csak elfogadható magyarázatokat. Aki azonban érzékeinek rabja, tehát leigázott és megkísérthető, és tudja, hogy saját gyöngesége a legmakacsabb ellensége, kivel folyton újra összeszokik, abban egyre mélyebb a szabadulás vágya. A parázna már nem áltatja magát, elmorzsolódik, ha csak a szent nem nyúl utána. Meglátja Jézust. Odalép hozzá, letérdel előtte, olajjal keni be a lábát, csókolgatja, a hajával törli le.
Amikor Jézus a „zöldellő fa” kínját vonszolja a keresztúton, ott jajgatnak és sírnak körülötte „Jeruzsálem leányai”. Ott állnak az elcsöndesedett halott alatt, megőrülve a fájdalomtól. És ott áll a sír mellett Magdolna is a föltámadás hajnalán. „Zokog”, mert még a Halott sincs meg, hisz üres a sír. És a többiek, Johanna és Mária, Jakab anyja és néhány más asszony, s egyszerre csak Magdalai Mária fölismeri Jézust: „Rabbóni! Mester!” Fut és kiáltozik: „Láttam az Urat! Láttam az Urat!” De az apostolok az asszonyok boldog és izgatott szavaira ezt mondják: „Üres fecsegésnek látszanak.”
Látszanak. Övék a fölfedezés öröme, és semmi más. Mert amikor már az ötszáz és a tizenegy is tud a föltámadásról, az asszonyok visszasimulnak a hallgatásba, de itt már örökké jelen van a Föltámadott.
Vasadi Péter
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")