Átvirrasztott éjszakák

Valóban új dolognak látszik a virrasztás, pedig nem az, csak az utóbbi időben kicsit megfeledkezett róla az Egyház. Maga az Úr Jézus adott jó példát: sok éjszakát imádságban töltött magányosan, az Olajfák hegyén (Lk 21,37). Meg is parancsolta követőinek: Virrasszatok és imádkozzatok szüntelenül (Lk 21,35). Szent Pál is, Szilással együtt Filippiben, börtönbe zárva, éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent (ApCsel 16,25). Az őskeresztények Jézusukat követve, a Római Birodalom üldözésétől is kényszerítve, a katakombákban éjszaka imádkoztak és szentmisén vettek részt. A középkorban is minden nagyobb ünnep előtt vigíliát tartottak, ami éjjeli virrasztást jelent, nem az előző napot, ahogyan ma értelmezik. A szerzetesek nagy része, Szent Benedek Reguláját követve, éjjel imádkozza a zsolozsma jelentős részét. Tehát régi gyakorlat az, hogy az éjszaka nemcsak alvásra, hanem imádságra is való.

Miért? Már a rómaiak az éjszaka közepét „intempeste nox”-nak nevezték, azaz időtlennek. Nyugalom van, ráér az ember, nem kell az órát nézni, csend veszi körül, minden áhítatos, imádságra hangolt. Sokkal jobban el lehet merülni lelkileg, mint nappal.

Az viszont biztos, hogy nehéz és áldozat, hiszen nincs jobb, mint édesen aludni, és másnap reggel frissen, pihenten felkelni. Az egész éjszakát végigimádkozni testileg, lelkileg, szellemileg nagy teljesítmény. Van, aki nem is bírja energiával. Mivel áldozatot hoz, nem is kicsit, ezért a Jóisten az átimádkozott éjszakáért nagyon sok és rendkívüli kegyelmet ad. Én is, ha visszagondolok egy-egy virrasztásra, akár Monokon, akár Fallóskúton, vagy Olaszországban, átmelegszik a szívem. Aki egyszer belekóstol, nem bírja abbahagyni. Az az élmény, ami ott és akkor eltöltötte, nem hagyja békén, mennie kell újból.

Sajnos az éjszaka nemcsak csendes éj, szentséges éj, hanem másik arca is van. Ez a gyilkosok, rablók, paráznák, éjjeli mulatóhelyek világa. Az emberek egy része nappal alszik és éjszaka éli az „igazi” életét. A legtöbb bűnt ekkor követik el, ezért nagyon sokan végigrettegik az éjszakát, félnek a gonosz emberektől.

A virrasztáskor kérik az engesztelő lelkek az Ég oltalmát az ártatlanok számára, és a megtérés kegyelmét az elvetemült bűnözőknek.

Vannak más virrasztók is, akik nem alszanak, helyette kínlódnak vagy dolgoznak. Jó lenne, ha ők is lelki, vallásos hátteret adnának éjszakázásuknak. Sokan szenvednek alvászavarban, már félnek az ágytól, az estétől. Hiába fekszenek le, nem jön álom a szemükre. Gondolok a kórházakra, a betegszobákban a legkeservesebb az éjszaka. Aligha akad beteg, aki édesen aludna. Akkor fáj a legjobban minden. Szegények csak azt lesik, mikor virrad már. A nappal mégiscsak más.

Gondolok mindazokra, akik három műszakban dolgoznak. Este 10-től reggel 6 óráig, amikor mások alszanak, nemcsak ébren kell lenni, hanem figyelmesen dolgozni is. Sokan, hogy el tudják tartani a családot, többet keressenek, állandó éjszakások.

Az álmatlanságot otthon és a kórházban, az éjjeli műszakot a munkahelyen át kellene változtatni virrasztássá. Imádkozni, engesztelésül felajánlani, különösen a mai világban!

*

Napjaink társadalmát régi és új bálványok teszik rabszolgává. Biztosítsunk új teret a csendnek, az imának, a szemlélődésnek, a virrasztásnak. Térjünk vissza a szentségekhez, különösen az Oltáriszentséghez és a bűnbánat szentségéhez, amely az üdvösség, a kiengesztelődés, a szabadság és az új remény forrása.