Kezdőlap Kiemelt Az árvák védőszentje – Emiliáni Szent Jeromos

Az árvák védőszentje – Emiliáni Szent Jeromos

Emiliáni Szent Jeromos (1486–1537)
Ca'Rezzonico - Cappella di Zianigo - San Girolamo Miani - Giandomenico Tiepolo

1486-ban, a reneszánsz virágkorában látta meg a napvilágot Velencében Emiliáni Szent Jeromos gazdag patrícius család sarjaként. Születésének pontos dátumát nem ismerjük. Gyermekkoráról ugyancsak nem maradtak ránk hiteles források. Bizonyára kortársai megszokott életét élte, és rangjának megfelelő neveltetésben részesült.

Azokban az időkben Itália állandó zűrzavar, feszültségek, politikai viszályok, véres háborúk földje volt. A kultúra virágzása, az antik értékek felszínre kerülése számos pozitív hatás mellett negatív folyamatokat is elindított. A nagy hatású új filozófiai irányzat, a humanizmus az Egyházba is beszivárgott, Isten helyett az embert helyezve a középpontba. Ez fokozatosan a hit és a vallási élet hanyatlásához vezetett. Az erkölcsök durvulása, az evilági értékek hajszolása jellemezte a kort.

A korszellem Jeromost is magával ragadta. Fiatalon katonai pályára lépett. 1511-ben azonban egy ütközet során seregével vereséget szenvedett és fogságba esett. Élete is veszélybe került. Ebben az emberileg kilátástalan helyzetben megértette, mennyire mulandó és hiábavaló mindaz, amit addigi életében értéknek tartott. Ezzel együtt azonban váratlanul új perspektívák nyíltak meg előtte. Lelke mélyén Assisi Szent Ferenchez és Loyolai Szent Ignáchoz hasonló megtérést élt át. A börtön csendjében és magányában magába szállt, és fogadalmat tett, hogy ha kiszabadul, egész életét Isten és az emberek szolgálatára szenteli. Egy hónap után sikerült megszöknie a börtönből, amit ő maga, későbbi tanúsága szerint, a Szent Szűz közbenjárásának tekintett.

Csodás szabadulása után Trevisóban a Szűzanya kegyképe előtt megújította a börtönben tett fogadalmát. Ettől kezdve valóban gyökeresen megváltoztatta életét. Bizalmát azonban nem saját erejébe, egyedül Istenbe vetette. Tőle várta a lelki megújulás kegyelmét. „Édes Jézusom, ne bíróm légy, hanem megváltóm!” – ismételte folyamatosan. Őszinte bűnbánatot tartott, kereste az Úr akaratát. Míg korábban evilági sikerekre vágyott, megtérése után életét egyre inkább a vezeklés és a felebaráti szeretet cselekedetei töltötték ki. Kalandra és hírnévre vágyó katonából Krisztus szenvedélyes harcosa lett.

A háborúkat azonban nemcsak pusztulás és éhínség, járványok és betegségek kísérték, de erkölcsi romlás, züllés is. Jól látta ezt Jeromos is, aki a lelkek gyógyítását legalább olyan fontosnak tartotta, mint a testi betegségekét. Saját tapasztalatából tudta, hogy az igazi lelki gyógyulás és újjászületés egyedüli forrása a hit és az imádság, az Istennel való személyes kapcsolat. Megtérése után ő maga is folyamatosan igyekezett elmélyíteni imaéletét, de teológiai ismereteit is. Az előírt tanulmányok elvégzése után, 1518-ban pappá szentelték.

Ettől kezdve Krisztus helyetteseként és az Ő nevében szolgálta testvéreit, elsősorban a rászorulókat, a nélkülözőket. Hősiesen ápolta a betegeket, eltemette a halottakat. Az 1528-as nagy járvány idején maga is megbetegedett. Türelemmel viselte a szenvedést.

Felépülése után még radikálisabban szentelte magát mások szolgálatának. Teljes vagyonát a szegények támogatására fordította. Figyelme különösen az árvákra irányult. Jeromos maga köré gyűjtötte őket, és atyai szeretettel gondoskodott róluk. Vagyonából árvaházat nyitott, ahol szerény megélhetést biztosított számukra. Megtanította őket a hit alapvető igazságaira. Felkészítette őket az önálló életre, majd munkát szerzett számukra. A sorsukat folyamatosan őrangyalaikra és a Szűzanyára bízta, akit az árvák Anyjának nevezett.

Példája sokakat vonzott, lassan társak gyűltek köré, akik segítették munkájában. Mások anyagilag támogatták kezdeményezéseit. Az eredményeken felbuzdulva Jeromos más városokban is árvaházakat nyitott, társait pedig szerzetesközösséggé szervezte.

Követőit mindenekelőtt arra tanította, hogy zúgolódás nélkül fogadják az élet nehézségeit, megértéssel és türelemmel közeledjenek minden emberhez, viseljék el és bocsássák meg gyarlóságaikat. Kerüljék a megszólást, a haragot és a bosszúvágyat. Rosszért rosszal soha ne fizessenek. Ha szükséges, szelíd szóval intsenek és figyelmeztessenek. Ugyanakkor buzdította őket, hogy bátran hirdessék az evangéliumot, és ne féljenek elítélni a rosszat. Ezt a krisztusi magatartást csak Tőle, az Isteni Mestertől tanulhatja meg az ember, ezért engedni kell, hogy Ő maga vezessen bennünket.

Amikor ismét kitört a pestisjárvány, Jeromos fáradhatatlanul ápolta a betegeket. Végül maga is megfertőződött. A betegséget derűs lélekkel, az Úr akaratában megnyugodva fogadta. 1537. február 8-án adta vissza lelkét a Teremtőnek Somascában. XIV. Benedek pápa 1747-ben boldoggá, XIII. Kelemen húsz évvel később szentté avatta. 1928-ban XI. Piusz az árvák és a magányos, szülői szeretetet nélkülöző gyermekek védőszentjévé nyilvánította.

Koncz Éva

MEGOSZTÁS
Előző cikkSzentgyónás
Következő cikkA bizalom