Kezdőlap Egyéb Az élő szó erejével nem ér fel semmi – Gábor Zoltán

Az élő szó erejével nem ér fel semmi – Gábor Zoltán

Gábor Zoltán szentszéki tanácsos, szépvízi plébános Csíkjenőfalván (Csíkkarcfalván) született 1947. október 30-án. Mint mondja, nagyon jó családba született bele, már otthon sok mindenre megtanították szeretett szülei és nagyszülei. Kevés fizikai munkát is el kellett végezniük, de szabadságuk is volt a gyermekeknek. „Az akkori gyerekvilág egész más volt, nekem úgy tűnik, hogy mi boldogabbak voltunk gyerekként, mint a maiak. Pedig nekünk alig voltak játékaink, azokat is sokszor mi készítettük. Csatangoltunk nyáron a patakok, tavak mellett, hegyekben, erdőkben. Télen a környékről minden gyermek a hegyoldalban volt, ott csúszkáltunk le sível, szánkóval, lábbal, ahogy lehetett. Onnan aztán a pap bácsi fütytyentésére mentünk a hittanórára. Minket nem tiltottak sem a tanítóink, sem a tanáraink a hittanóráról, mert valamikor az én óvodáskoromban egy nagy kommunista valami fontos beszédet tartott, beszéd közben összeesett és meghalt. Ez olyan sokkot okozott, hogy az akkori kommunista vezetők nem foglalkoztak többé a vallással” – mesélte Dénes Gabriellának a romkat.ro-n tavaly megjelent aranymisés interjújában, amelyet jelen portré megírásához alapul vettünk.

Tizennégy évesen került a gyulafehérvári kántoriskolába, ahol kinyílt számára a világ. Tanáraik alaposan felkészítették őket a teológiai tanulmányaikra. Zoltán atya már az utolsó gimnáziumi év megkezdésekor elhatározta, hogy a papi hivatást választja; 1965 és 1971 között tanult a Hittudományi Főiskolán. Márton Áron püspök 1971. április 18-án szentelte pappá. Újmisés jelmondata: „Őrizd meg lelkemet, mert neked vagyok szentelve, Istenem” (Zsolt 85,2a). „Akkoriban nem volt elérhető többféle Szentírás, ezért ez a nem egészen helyes fordítás lett a jelmondatom. Aranymisémre is ezt választottam, csak más formában: »Őrizd meg lelkemet, hisz’ hozzád tartozom.« Ez a lényeg: az Istenhez való tartozás. Minket úgy neveltek, hogy belénk ivódott ez az érzés” – magyarázza.

Szentelése után Szárhegyre került, két évig szolgált ott segédlelkészként. Varró András plébánossal nagyon jól együttműködtek. A fiatal káplán egy-egy hittanórán három iskolából 50-60 gyermeket oktatott, nevelt.

Zoltán atya innen 1973-ban újabb két évre Székelyudvarhelyre került. A 77 éves László Ignác főesperessel és a virtuóz orgonista Ferencz István káplántársával együtt hárman pasztorálták a várost, a ferencesek templomát is ők látták el. Ifjúsági összejöveteleket és más hasonló programokat szerveztek, bár az ilyesmi akkor elég veszélyes dolognak számított.

Székelyudvarhelyről 1975-ben Zágonba helyezték, ott már plébánosi szolgálatra. Az egyházközség régi, Kovászna megyei része magyar, a túlsó fele, Bodzaforduló, Zágonbárkány pedig román. Háromezer református és kétezer ortodox mellett a katolikusok mindössze háromszázan voltak. Itt töltött négy évére így emlékszik vissza: „Ott megtanultam, hogy 8-10 embernek is pontosan úgy kell misézni, s velük ugyanúgy kell foglalkozni, mint ahol sokan összejönnek. Kisebbségben voltunk, de nagyon jó viszony volt az egyházak között, olyannyira, hogy keddenként a Szent Antal-kilencedre több református jött el, mint katolikus. A kilencedik alkalom után mindig volt teaest, süteményekkel, tombolával, aminek az árát a plébánia megsegítésére fordítottuk. Az erre összegyűlteknek is a háromnegyede református volt. A szórványban a pap megtanulja, hogy kevés vagy nagyon kevés hívővel, gyenge vagy nagyon gyenge körülmények között is kell működni és működtetni a plébániai életet, s jobban megtanulja beosztani azt a keveset, amije van – nem csak anyagi értelemben. Ilyen helyen megtanul az ember a kevésnek is örülni, ha pedig nem ezt teszi és elengedi magát, hamarosan probléma lesz belőle…”

Zágonból 1979-ben Altorjára került, és az ott eltöltött 26 évből öt évig besegített a feltorjai plébániára is. „Huszonhat év hosszú idő. Sűrű, fekete hajjal mentem oda, s kopaszon jöttem el” – említette egy másik interjúban. Ezt a szolgálati helyét is nagyon kedvelte, ám 2004-ben Bara Ferenc akkori szépvízi plébános szeretett volna közelebb kerülni szülőfalujához, Gelencéhez, és megbeszélték, hogy helyet cserélnek. 2005- ben be is jelentették ezt főpásztoruknak, aki jóváhagyta kérésüket.

Zoltán atya 2005-től szolgál Csíkszépvízen. A plébániai hittanórákat is ő tartja nyolc osztálynak.    Látogatja a családokat, betegeket, időseket, özvegyeket. Nagyon szereti a színvonalas, szép templomi liturgiát, egy-egy latin antifónát is elrejtve benne…

Sokszor járt Rómában, 2015-ben is, a Magyarok Nagyasszonya-búcsún a szépvízi kórussal, 2018-ban pedig a felcsíki egyházi kórusok négyszáz énekesével zarándokolt el az Örök Városba. „Amikor a nagy árkádok előtt kibontották a hatméteres magyar és székely zászlót, felemelték a fejük felé, és elindult a négyszáz ember székely és csángó öltözetben, szinte könnyeztem. Énekelték a latin és magyar énekeket úgy, hogy a nagy vatikáni falak visszhangozták a hangjukat. Rómában ilyen élményem soha nem volt” – lelkendezik az akkor átéltekről.

Zoltán atya számára kisgyermekkora óta fontos volt a sport, a testmozgás, az egészséges életmód. Az utóbbi tizenhárom évben – az elmúlt évet kivéve – szerdai szabadnapjain több mint kétszáz 10–15–20 kilométeres gyalogtúrán vett részt, bejárta a környező, sokszor 600–800 méternyi szintkülönbségű hegyeket. Hetvennégy éves koráig nem is volt beteg soha.

A mai zaklatott világban, a különféle technikai felszereltségekkel együtt élő fiatal papoknak ezt üzeni: a hívekkel való személyes beszélgetés minden technikai lehetőség mellett nagyon lényeges. Az élő szó erejével nem ér fel semmi, a megszólítást és elbeszélgetést nem tudja pótolni semmi. Szóba kell állni az emberekkel, mert ezen keresztül nyílnak meg a szívek. A hívek el is várják papjaiktól, hogy odaadással, lelkesedéssel, komolysággal, tudásuk legjavával legyenek a pásztoraik. És – teszi hozzá Zoltán atya – nagyon sokat számít a hitelesség. Az emberek megérzik, hogy ki hiteles…

Varga Gabriella

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút