Kezdőlap Egyéb Az Eucharisztia volt életének középpontja – Boldog Eugenia Picco (1867–1921)

Az Eucharisztia volt életének középpontja – Boldog Eugenia Picco (1867–1921)

„Ahogyan Jézus a hétköznapi kenyeret választotta, az én életemnek is ilyen hétköznapinak, mindenki számára elérhetőnek kell lennie, és ugyanakkor alázatosnak, rejtettnek is, mint amilyen a kenyér” – az Élet Kenyerének sok éven át tartó szemlélése után fogalmazta meg ezeket a szavakat egy olasz apáca a XIX–XX. század fordulóján. Eugenia Piccót az önmagát nekünk ajándékozó Isten titkában való elmélyülés egyre inkább arra késztette, hogy ő maga is egészen ajándékká válhasson mások számára. Hosszú és nehéz úton jutott el az Istenbe merült életnek erre a fokára.

1867. november 8-án született a ma Milánóhoz tartozó Crescenzagóban a milánói Scala ismert vak zenésze, Giuseppe Picco és Adelaide del Corno lányaként. Több szempontból veszélyeztetett közegben, bizonytalan körülmények között nőtt fel. Anyja világias, frivol asszony volt, aki szerette a pénzt, a hírnevet és az utazásokat. Gyakran elkísérte férjét fellépéseire. Eugeniát ilyenkor a nagyszülőkre bízták. Egy napon azután anyja egyedül tért haza. Apjáról Eugenia ettől kezdve semmit sem tudott. Anyja nemsokára egy másik férfivel lépett élettársi kapcsolatba, akitől még két gyermeke született.

Eugénia sokat szenvedett ezekben az években. A rendezetlen családi háttér, a vallás nélküli közeg és a különböző negatív hatások könnyen összetörhették, vagy őt magát is a világias, erkölcstelen élet útjára vezethették volna. Eugeniát azonban egy belső ösztönös erő arra késztette, hogy segítségért kiáltson Istenhez, akit szinte nem is ismert. Naponta betért a milánói Szent Ambrus-bazilikába. A templom csendjében békére lelt és felemelhette lelkét az Úrhoz. Isten pedig letekintett rá, meghallgatta szíve mélyéből felfakadó fohászait, és elindította egy olyan úton, amely végül az életszentség csúcsaira vezette el a gyötrődő fiatal lányt. Így válhatott Eugenia Picco végül, Isten kegyelmével hűségesen együttműködve, igazi példaképpé, halála után pedig égi pártfogóvá mindazok számára, akik hozzá hasonlóan nehéz, erkölcstelen körülmények között, vallás nélküli közegben születnek és nőnek fel.

A döntő fordulat Eugenia életében tizenkilenc éves korában következett be. Ebben az időben kezdte látogatni az orsolyita nővérek milánói oratóriumát. A vallásos közeg jó hatással volt rá, gyorsan haladt előre a lelki életben. 1886-ban egy májusi estén imádság közben erős hívást érzett a tökéletességre és az életszentségre. Ez után a misztikus élménye után elhatározta, hogy életét egészen Istennek szenteli.

1887-ben belépett az alig húsz éve alapított Jézus és Mária Szent Szívének Kis Leányai nevet viselő szerzetesrendbe. A noviciátust egy évvel később, 1888. augusztus 26-án kezdte el. Első szerzetesi fogadalmait 1891-ben, örökfogadalmait 1894- ben tette le.

1905-ben elöljárói kinevezték a noviciátus mesternőjévé. Eugenia Picco felelősségteljes odaadással látta el új feladatát. Anyai szeretettel vezette be a novíciákat a szerzetesi életbe. 1911-ben általános elöljáróvá választották. Ezt a hivatalát 10 éven át, haláláig gyakorolta. Elöljáróként mindenben Isten akaratának teljesítésére és az alapító által megfogalmazott szabályok pontos követésére törekedett. Bátor, bölcs, megfontolt vezetése jelentős mértékben segítette a rend helyzetének stabilizálódását. Nővértársai számára nem szigorú elöljáró, inkább gondoskodó, szerető anya volt. A szabályok iránti hűségre nagy tapintattal, mindenekelőtt saját példájával nevelte őket. Nagy gondot fordított a rend tagjainak megfelelő képzésére is.

Az alapító karizmájához hűen nővértársaival együtt mindenekelőtt a szegények sorsának javítására törekedett. Fáradhatatlan, nagylelkű törődéssel szentelte magát a legkisebbek, a rászorulók és a betegek szolgálatának, akikben képes volt meglátni a szenvedő Krisztust. A felebaráti szeretetben nem riadt vissza az áldozatoktól sem. Az első világháború tragikus évei, a drámai helyzetek és az emberi szenvedés megannyi formája még inkább kitágították szívét. Nővértársaival együtt ápolták, gyógyították a sebesülteket, minden tőlük telhető módon igyekeztek enyhíteni az egyéni és társadalmi ínséget.

Egész lelkiségének meghatározó jegye a szemlélődés és a külső aktivitás harmonikus egysége, amelyet mindenekelőtt az eucharisztikus Jézussal való bensőséges kapcsolata alapozott meg. Az Eucharisztia misztériumát szemlélve Eugenia Picco fiatal éveitől arra vágyott, hogy maga is egyre inkább az önmagát egészen kiüresítő, a Kenyér és a Bor színében szüntelenül az embereket tápláló Krisztushoz hasonuljon és mások számára ajándékká váljon. Döntéseit mindig az Oltáriszentség előtt hozta, az Eucharisztia volt egész életének középpontja, legfőbb támasza, mások iránti hősies szeretetének, szolgálatkészségének forrása. Törékeny alkata, gyenge fizikuma miatt sokat betegeskedett, különösen életének utolsó éveiben. Minden szenvedést panaszkodás nélkül, türelemmel, derűs lélekkel viselt.

Betegségében és végül halálában az Istennek való önátadása teljesedett be. 1921. szeptember 7-én, 54 éves korában hunyt el az életszentség hírében. Tisztelete halála után tovább nőtt. Környezetében mindenki az autentikus jámborság, az apostoli buzgóság és a hősies felebaráti szeretet példaképeként tekintett rá. Boldoggá avatási eljárása 1945-ben kezdődött el. 2001. október 7-én II. János Pál pápa emelte az oltár dicsőségére.

Koncz Éva

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus keresztényüldözés koronavírus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek