Kezdőlap Kitekintő Az ifjú kapus lelki hagyatéka

Az ifjú kapus lelki hagyatéka

Rakaczki Bencére emlékezve
Több hitvalló focistáról hallhattunk a VB kapcsán is, de a DVTK 20 évesen elhunyt kiváló kapusa kiemelkedik közülük, hiszen halálos ágyán is a hálaadás szavait mondta. Így búcsúzott földi életétől: „Köszönöm, Istenem!” 

Az új diósgyőri stadionban tartott első meccsen (2018. május 5.) is felhangzott a mintegy 13 ezer szurkoló torkából a tapssal kísért Rakaczki Bence, Rakaczki Bence…- skandálás. Ez már szinte azóta megható hagyomány, mióta a DVTK hitében erős, sokaknak példát adó fiatal kapusa az Örök Hazába költözött… Emléke azonban velünk marad. Amikor 2015 márciusában a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium sportpályáját megszentelte Ternyák Csaba egri érsek, akkor adták át első alkalommal a tanulásban és sportban egyaránt jeleskedő négy itteni diáknak a Rakaczki Bence-díjat, az egykori ,,fráteres” diák tiszteletére. Kisvideónkban Bacsa Patrik emlékezik rá, aki csapat- és iskolatársa volt, illetve Lóczi Tamás igazgató atya idézi fel Bence utolsó szavait.

Forrás: Új Misszió