Kezdőlap Egyéb Az írástudók felelősségéről

Az írástudók felelősségéről

Négykomponensű lény vagyok: ember, pap, magyar és író” – vallja Pajor András portrékönyvében (Gyimesi Mária: Megroppant életek támasza), s ez az önmeghatározás jelzi, hogy személyében egy mély küldetésben járó embert tisztelhetünk. S valóban, András atya papi-írói-költői-közösségszervezői útjának közel négy évtizedét krisztusi elhivatottságban élte meg, ezt bizonyítják munkásságának gyümölcsei: lelkiségi és szépirodalmi tematikájú könyvei, versei, ifjúsági és hittanos csoportjai, közösségszervezői munkája a Budapest-Herminamezői (Kassai tér) Szentlélek Plébánián, s az általa vezetett Keresztény Kulturális Akadémia értelmiségi fórumának irányítása. Nemrég a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége veszprémi szervezetében tartott előadást az írástudók felelősségéről, kereszténység és magyarság kapcsolatáról.

Manapság sokszor emlegetjük az írástudók felelősségét, de vajon kiket tekintünk mi manapság írástudóknak, mi a mércéje az írástudói mivoltnak, hiszen a tömegkommunikációban a mai digitális világban megszámlálhatatlan ’írás’ hullámzik át az interneten? – fordultam az atyához.

– Ha Jézus tanítását vesszük alapul, akkor nyilvánvaló, hogy nem a betűvetés tudományának képességét értjük az írástudóságon. Amikor Ő az írástudókról beszélt, az akkori kor gerinc-irodalmát, az Ószövetségi Bibliát töviről-hegyire ismerőkre gondolt, akik olykor betű szerint, fejből tudták az egész Szentírást. Bár feladatuk nem feltétlen ez volt, hanem hogy az adott bibliai részeket megfelelő módon tudják értelmezni, hogy életre váltható legyen, s ezáltal képesek legyenek azt a világra, a társadalomra alkalmazni. Az Újszövetség által aztán ez az értelmezés/alkalmazás magasabb szintre emelkedett, s kiegészült egy másik forrással, a katolikus szenthagyománnyal. A szenthagyomány dogmák, hitigazságok sorát jelenti zömében, s ez máig benne van az igehirdetésben, a hittantanításban, a teológiában s azokban az interdiszciplináris tudományokban, amelyekben a teológia átmosódik a való élet területére. Az írástudóság képessége tehát mai keresztény értelmezésben attól függ, hogy az isteni üzenetet tudjuk-e az életre alkalmazni. Ami ennek az alkalmazásnak kiterjedését illeti, elmondhatjuk: az életnek minden területét át kell hogy járja az Írás erkölcsi üzenete.

Régóta és nem szűnő indulattal folyamatosan elhangzik a vád az egyházak ellen, hogy maradjanak tanításaikkal a templomok falai között, s ne szóljanak bele a politikába, a világ dolgaiba…

– Amikor bárki kívülről elkezdi nekünk diktálni, hogy az Egyház és a papok, a vallásos emberek mibe szólhatnak bele és mibe nem, akkor én ’megállj’-t kiáltok. Mert kizárólag a mi jogunk eldönteni, mint minden állampolgárnak, sőt lelkiismereti kötelességünk is, hogy mit helytelenítünk, mit pártolunk, s azt kívülről senki ne szabja meg nekünk. Valóban az a kötelességünk, hogy az élet minden területére kiterjesszük a Kinyilatkoztatást, átitassuk vele, és akár követelményeket állítsunk fel általa, mert a vallás egyáltalán nem magánügy. S feladatunk, ha úgy adódik, akkor tegyük keresztényebbé, krisztusiabbá a társadalom életét is.

Napjaink Európájában, de az amerikai földrészen is megdöbbenve látjuk, hogy válságban van a nemzetek kultúrája, hogy a migránskérdés kezelésében s a multikulturalitás jegyében nemzeti hősök szobrainak ledöntése, templomok bezárása, történelmi-művészeti vonatkozású alkotások eltávolítása történik. S döbbenten halljuk, a kölni dómban már megszólal a müezzin is. Hazánkat állandó vád éri, mert nem állunk be ebbe a sorba

– Ha megvizsgáljuk, mit jelent a multikulturalitás, azt mondhatjuk, Magyarország is multikulturális. Nézzünk csak szét hazánkon Szegedtől a Jászságig; de ha csak a kalocsai és a matyó hímzés közti különbséget vesszük, vagy ha meghallgatjuk az egyes tájak népénekeit, népzenéjét, megállapíthatjuk: Magyarország is multikulturális. De nekünk elég ennyi! – mondjuk ki határozottan. Az viszont előre látható, hogy az iszlám, ha hatalomra jut Európában, monokulturálissá fogja tenni a földrészt…

A mai pedagógiában is jelentkezik e nemzeteket összemosó szemlélet, szorgalmazzák, hogy a régi hazafias és keresztény szellemiségű kötelező olvasmányokat fel kell váltani a modern, főként nyugati, s ha lehet, kortárs irodalmi alkotásokkal, mert – mondják – a mai fiatalokat már a régiek nem érintik meg. Mit gondol erről?

– Ha ma amerikai és magyar diákok összejönnének egy közös táborban valahol Európában, és egy magyar diákot megkérdezne az amerikai társa, hol van Magyarország, erre ő azt felelhetné neki: „Különös, hogy nem tudod, hisz te Amerikában élsz, és Amerika a magyaroktól kapta a nevét.” Majd levezethetné neki Szent Imre hercegtől Amerigo Vespucciig, hogy valójában az ő földrészének elnevezése egy magyar hercegtől ered. Elmondhatjuk tehát: a nyugati és amerikai fiatalok rendkívüli módon vesztesek, mert nem ismernek egy olyan értékközösséget, ami kifejezetten a magyar kultúra és művészet tartománya. Nem ismerik, mert el vannak telve a sajátjuktól, s abban is csak a felszínt látják. Ha a magyar fiatalok is beleesnek abba a hibába, hogy bár a sajátjuk, gyökereiket képezi a magyar kultúra, a történelem, az irodalom, a művészetek gazdagsága, de nem ismerik meg azt érdemben, akkor ők sokszorosan vesztesek lesznek. Nyilván, akik ezt szorgalmazzák a mai oktatásban, azok szeretnék is ezt elérni. De ha a jó érzésű pedagógusok s a szülők tudatosan próbálják nevelni a gyermekeiket, akkor e hiányt akár iskolán belül, akár a családban pótolni tudják majd, remélhetőleg. Tehát nem mondom azt, hogy a nyugati értékes kultúrát nem kell megismerniük a diákoknak, csak az arányokra kell vigyázni.

Toldi Éva

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus keresztényüldözés kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene áldozás élet életbölcsességek