Kezdőlap Egyéb „Az öregkor a Jóisten elvonókúrája” – Benkő Ágota

„Az öregkor a Jóisten elvonókúrája” – Benkő Ágota

Benkő Ágota ötgyerekes édesanyaként alapító tagja volt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének, majd nyolc évig annak elnökeként dolgozott. Ezután a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetség elnöke, majd az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatója lett, ezt követően a Népesedési Kerekasztal koordinátoraként dolgozott. Beszélgetésünkben szó esik a Bölcsüljünk együtt! című, hatvan év felettiek számára tartott találkozókról, valamint az időskorral való „megbékélésről” is.

Kedves Ágota! Évekig a jezsuiták munkatársa voltál a Mária utcában. Volt egy sikeres kezdeményezésed, idősek számára elindítottál egy csoportot Bölcsüljünk együtt! címmel. Hogyan született meg az ötlet, miért hívtad létre ezt a csoportot? Milyen emlékek élnek benned, amikor visszagondolsz ezekre a találkozókra?

– Amikor hatvanéves lettem, erősen foglalkoztatott, hogy az életem harmadik harmadába léptem. Lehetőségem adódott egy kéthetes csendes lelkigyakorlatra. Számot vetve visszanéztem az életemre. Arra jutottam, hogy bölcsebben kellene élnem, azaz szembenézve a múlttal, elfogadni azt kudarcaival és sikereivel együtt. Megbocsátani és bocsánatot kérni, megköszönni az Úristennek és egymásnak, jóvá tenni, amit még lehet, és tanulságokat levonni. Mindez nagy feladat, és részben fájdalmas, részben örömteli folyamat. S bár ezt nagyon személyesnek gondoljuk, mégis jó, ha ezen az úton társakat találunk. Nagy segítség a számunkra hiteles emberek tapasztalata, a tudat, hogy gondjainkkal, élményeinkkel nem vagyunk egyedül. Arra jutottam, hogy a közösségben megosztott tapasztalatok segítenének. Abban biztos voltam, hogy másoknak is szükségük lehet ilyenfajta közösségre, ahol nemcsak élettapasztalatot, hanem hitbélieket is megoszthatunk. Így hirdettük meg: „Bölcsüljünk együtt! címmel a hatvanon túliak találkoznak minden hónap harmadik szerda délutánján, hogy beszélgessenek, tapasztalatot cseréljenek, időnként vendégelőadást hallgassanak az élethelyzetükben fontos témákról (átrendeződő életfeladatokról, a több szabad időről, régi, elhalasztott tervekről, megváltozott családi helyzetről, a megkopott egészség okozta nehézségekkel való együttélésről, hitünk éréséről stb.). A fórum nyitott minden kortárs számára, életállapotától függetlenül. Szeretettel várunk minden bölcsülni szándékozót.”

Három évig működött ez a közösség. Jó beszélgetésekre emlékszem, a templomi közösség életébe többen aktívan bekapcsolódtak. Többségükben nők csatlakoztak.

Idős korban sokszor látható, hogy a férfiak is lassan eljönnek a templomba. Mi az oka annak, hogy a nők vannak többen az ilyen csoportokban? Érdektelenség, vagy a férfiak talán korábban eltávoznak az élők sorából? Előbb lesznek öregek, mint a nők?

– A férfiak várható élethossza rövidebb a nőkénél. Ez egy természetes magyarázat lehet. Személyes példám nincsen, de létezik az is, hogy a férfiak az asszonyokra hagyják a templomot.

Idősnek érzed magad? Mit teszel annak érdekében, hogy ez föl se merüljön benned?

– Idősnek nem, de idősödőnek érzem magam, és nem tiltakozom ellene, nem akadályozom, ha eszembe jut. Miért ne juthatna eszembe? Miért nyomnám el? Hiszen igaz, hogy öregszem.

Van-e olyan személy, aki eszedbe juttatja, hogy miként is kellene megöregedned? Gondolsz-e arra, hogy egyszer befejeződik az út? Milyen érzésekkel nézel a jövő felé?

– Gyerekkoromban nagyon szerettem fülelni, amikor nagyanyám a kortársaival beszélgetett. Azóta is szeretek idősekkel beszélgetni. Hálával emlékszem Gyökössy Bandi bácsira. Bölcs volt, ám az öregséget nem tartotta szépnek. Nem könnyű lemondani képességekről, egyre több segítségre szorulni. Egy igen idős, kedves apáca mondta nekem: Tudja, Ágota, az öregkor a Jóisten elvonókúrája. Több élő, kilencven feletti példaképem is van, akik akár a szüleim lehetnének. De többen vannak nálam csak 10-15 évvel idősebbek is. Akikre példaképként gondolok, azokban van valami biztos derű, mindennap meglelt öröm, nyitottság és bizalom az idős kor minden nyűge ellenére.

Sokszor gondolok arra, hogy véget ér az életem. Azt gondolom, hogy nem véletlenül születtem erre a világra, éppen a szüleim lányának, és éppen ebben a hazában. Szeretetből, egy életpálya megfutására születtem. (Azon sokszor elgondolkodom, hogy miként futottam be.) Szeretetből szeretetbe tartok. Sok mindent nem értek még mindig, de ezt a nagyon fontosat már tudom. Azt is, hogy egy napon, ami biztosan közeledik, hazamegyek. Ahogy idősödöm, ahogy lassulok, egyre gyorsabban szaladnak a napok. A kiszolgáltatottságtól, bevallom nőiesen, félek. Negyvenéves korom tájt egy halálról való beszélgetésben azt mondtam, hogy mint egy szép, színes falevél fogok szépen lehullani. Még nem vagyok „szép, színes, őszi falevél”. Ehhez még az elengedést gyakorolnom, a feltétlen bizalmat a Gondviselésben erősítenem kell. Mindezt pedig úgy, hogy az életet is élni kell, a jelenben jelen lenni. Ez utóbbit – amit gyerekként én is tudtam – az unokák tanítják vissza nekem. Nem tudok elég hálás lenni, hogy testvérekkel nőhettem fel, és férjemmel, Gáborral nagy családunk lett.

Hofher József jezsuita szerzetes

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút

Benkő Ágota