Kezdőlap Egyéb Az Úr az én erősségem – Nagy Nándor Richárd

Az Úr az én erősségem – Nagy Nándor Richárd

Istenem, te vagy az én erősségem” (Zsolt 43,2) – ezt az igét választotta pappá szentelési vezérigéjévé Nagy Nándor Richárd plébános, aki 2017 óta a Veszprémi Főegyházmegye talán legmegkínzottabb településén, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecserben szolgál.

Az Úr hosszú úton, a zenei, az orvosi, a szerzetesi pálya útelágazásain át vezette őt a papi hivatásba, s szolgálatát leginkább a lelkipásztorkodásban, a közösségszervezésben, a hívek lelki gondozásában szeretné kiteljesíteni, vallja.

Agárdpusztán gyermekeskedett, idézi. Édesapja katolikus, édesanyja református volt, de egyikük sem volt igazi vallásgyakorló, s mint ahogy lenni szokott általában, a nagymama vezette unokáját a templomba, ahol aztán hamarosan buzgó ministráns vált belőle. Meghatározó élménye máig, hogy abban a templomban keresztelték meg s kezdődött katolikus hitének kibontakozása, ahol egykor a neves írót, Gárdonyi Gézát is megkeresztelték. Később ugyan Agárd központjába költöztek szüleivel, de mivel a nagymama az agárdpusztai templomnak afféle mindenese (gondnoka, sekrestyése és takarítója is) volt, őt gyakran elkísérte oda, s olyankor fellopózott a harmóniumhoz, és pötyögtetni kezdte a templomi énekek hangjait a billentyűkön. Mikor egy alkalommal a plébános úr ezt meghallotta, feltette neki a kérdést: Misén miért nem próbálod meg?

Megpróbáltam – emlékezik –, de az első alkalommal belesültem az énekbe. Ám az atya biztatott: nem baj, majd legközelebb jobb lesz! És így is történt.

Így indult el a vágyva vágyott orgonálás útján. Előbb zongorázni tanult, majd tanulmányait Székesfehérváron, a kántorképzőben folytatta. A komolyzene nagyon megfogta, s tulajdonképpen 13 éves korától 30 éves koráig folyamatosan kántorkodott. Családjukban a zene szeretetének, művelésének nagy hagyománya volt, édesapja legény korában harmonikázott, s zenekarukkal éttermekben, lakodalmakban is játszottak, de édesanyja és három testvére is zenekedvelők voltak, egyik öccse templomi énekkarvezető lett. Úgy gondolta, ő is zenei vonalon találja meg hivatását, de aztán a katonaság alatt egy egészségügyi szakaszba osztották be, s ott megérintette az orvosi pálya is. Felettesei biztatták is, hogy maradjon a hadsereg kötelékében, s végezze el az orvosi egyetemet. Istennek azonban más tervei voltak vele. A hit megtartó ereje s a papi szolgálat vonzása búvópatakként végigkísérte életét, mondja. Ma is szeretettel emlékszik vissza a fehérvári kántorképző igazgatójára, Kósa Ferenc kanonok úrra, a bazilika karnagyára, aki emberként, zenészként, papként is példaképe volt. Vívódását, hogy zenei vagy orvosi vonalon folytassa tanulmányait, végül egy székesfehérvári telefonhívás döntötte el. Jelezték neki, hogy zenei konzervatórium indul a városban, s várják oda őt is szeretettel. Örömmel indult tehát az új kihívás felé. Kántorkodását ezután Fehérváron, a vízivárosi Jézus Szíve-templomban Kiss János nagyprépost úr mellett folytatta. Itt hallotta meg végül Isten szolgálatba hívó szavát, s immár harmincévesen jelentkezett Pannonhalmán a bencéseknél, hogy a szerzetbe felvételét kérje.

Ekkor már elsősorban a szerzetesi hivatásra és lelkipásztori szolgálatra készültem – idézi –, a zenei pálya háttérbe került. A rendben azonban továbbra is a zenei pályán való tovább haladásomra biztattak, zeneakadémiai tanulmányaim elvégzésére buzdítottak.   

Ekkor kissé megingott: vajon a papi-szerzetesi szolgálatra hívja-e őt Krisztus? Három év után kilépett a rendből, s hogy tisztázza lélekben, mi az ő igazi útja, két évig világi területen vállalt munkát. De a szerzetesség visszavonzotta. Egy fehérvári ismerőse Zircen volt novícius a cisztercieknél, s elment őt meglátogatni. Bán Elizeus atya volt akkor a magiszter, nagyon kedves volt, s az ifjú jelentkezését örömmel fogadta. Ünnepélyes fogadalma után 2013-ban diakónussá, s 2014-ben pappá szentelték. A rendben bekapcsolódott a lelkipásztori munkába és az apátság idegenforgalmi tevékenységébe is, idegenvezetőként. Emellett természetesen a liturgiákon a zenei szolgálatot is örömmel ellátta. Kilenc évig volt Zircen. A 2017-ben történt apátváltás után azonban úgy érezte, olyan irányt vett a rend, amivel nem tud azonosulni. Ekkor kért inkardinációt és egyházmegyei papi szolgálatba való felvételt a Veszprémi Főegyházmegyébe. Márfi Gyula érsek Devecserbe helyezte őt. Emellett a plébánia filiájában, Pusztamiskén és oldallagosan Kolontáron is ellátja a lelkipásztori szolgálatot. Devecser négy és fél ezres lakosságának a többsége katolikus. A vörösiszap-katasztrófa lelki sebei még most is tapasztalhatók. A hívek érezhetően nehéz lelki terheket hordoznak, még azok is, akik nem élték át a tragédiát, de felmenőiken keresztül ők is magukba fordulókká váltak, nehezen nyílnak meg. Ezért a közösségszervezés során elsőként bibliakört szervezett az egyházközségben, amelynek jótékony hatása volt az ismerkedésben és az összetartozás tudatának erősítésében. Nagy hasznát veszi ma is a zirci időszakában folytatott tanulmányainak (a Semmelweis Egyetemen elvégzett mentálhigiénés és az idősek lelkigondozásában végzett képzésnek).

Nagy öröme, hogy agárdpusztai kötődései folytatásaként ismét egy Gárdonyi emlékét őrző településre vezette az Úr, ahol az író tanítóskodott egykor, s ahol emlékét, örökségét méltóképpen ápolják is. Az írónak az itt szerzett Fel nagy örömre… kezdetű karácsonyi éneke nyomán a devecseriek emléktáblát állítottak a templom falán, amely előtt évente tisztelgő szeretettel adóznak, koszorúznak. S a városi Gárdonyi Géza Emléktársaság fel is vette őt örömmel tagjai sorába. Majd hozzáteszi: sajnos, a pandémia sok tervét, szándékát megbénítja most, de reméli, hogy majd hamarosan elindíthat egy olyan előadás-sorozatot a várossal szövetségben, ahol a Biblia és a humor, a művészetek és a humor kapcsolatáról hallhatnak többek között a helybéliek, s ami még jobban összekovácsolja majd az embereket a remény, az öröm(hír) megtartó erejével.

Toldi Éva