Megdöbbenve olvashattuk a hírt az Egri Főegyházmegye honlapján: Szikszai István nyugalmazott plébános életének 69., áldozópapságának 42. évében, 2020. szeptember 17-én, lakástűz következtében elhunyt. Temetése október 1-jén volt szülővárosában, Jászapátiban.
Mivel jó barátom, és lányom keresztapja volt, számomra halála sokkal több, mint tragikus hír.
Szikszai Istvánt, – akik közelebbről ismerték – Pistit másodéves kispapként ismertem meg. Kicsit később szentelték, mint kellett volna, mert egy komoly betegség miatt hosszú időt kellett kihagynia.
Jászapátiban, a szülői házban akkor – vele együtt – öten éltek: édesanyja, édesapja, öccse, aki mezőgazdasági pilóta volt, és húga, Marika, aki árva kisgyerekek gondozásával foglalkozott. Rövid idő alatt tapasztalható volt, hogy az Isteni Szeretet Lelkével átitatott család volt az övéké.
Aztán elkezdődött (folytatódott) a próbatételek hosszú sora. Kicsit az ószövetségi Jób jut eszembe, akinek hűségét Isten nehéz keresztekkel tette próbára.
Pisti talán még kispap volt, amikor öccse szörnyethalt: munka közben lezuhant a repülőgéppel.
Egerben szentelték pappá, 1979. június 17-én, majd nem sokkal később Trabantjával komoly közlekedési baleset érte. Ismét hosszú időre volt szükség, hogy talpra tudjon állni.
Szikszai István először Miskolcon, a Szent Anna Plébánián lett káplán, majd Kápolna, Heves, Sajószentpéter és Mezőkövesd következett. Ezután Harsányban, Miskolc-Újdiósgyőrben volt plébános, nyugdíjasként pedig évekig szolgálta a nagyrédei híveket.
Szülei Marika húgával éltek tovább Jászapátiban. Aki ismerte Szikszai Marikát, nem tartja túlzásnak ha angyali jóságúnak titulálom őt. Napi szentáldozó volt, árva-és magukra hagyott csecsemőket, kisgyermekeket gondozott. Azt, hogy a Jóistennel igen mély és bensőséges kapcsolata van, sokan megtapasztalhattuk. Hogy aztán milyen úton akarta Őt tovább szolgálni, azt részben szerény természete, részben váratlan halála miatt sem tudhattam meg.
Kismotorjával a közeli településre ment, amikor egy pótkocsis teherautó kezdett előzésébe. A járműnek – a szembejövő autó miatt – hirtelen vissza kellett húzódnia a jobb oldalra. A gépkocsivezető elmérte a távolságot: a hirtelen irányváltozás miatt a pótkocsi Marika motorjának csapódott, aki azonnal szörnyethalt.
Második gyermeküket temethették el a szülők, s második testvérét Pisti.
Csak évtizedekkel később tudtam meg, hogy szülei felkeresték a halálos balesetet okozó sofőrt, aki nagyon félt ettől a találkozástól. Édesapja megölelte a fiatalembert és azt mondta neki: nincs bennünk harag, neheztelés. Keresztények vagyunk.
Ilyen családban élt, ilyen környezetből hívta Pistit szolgálatára az Úr.
Nemcsak barátság, hanem rokoni kapcsolat is kötött hozzá. Amikor első gyermekünk születése előtt feleségemmel keresztszülő választáson gondolkodtunk, mindenképpen olyan valakit szerettünk volna, aki élete példájával, imádságával segíti őt a Jóisten felé vezető úton. Aki gyermekien tiszta lelkületével, Istenhitével mindkettőnknek példaképül szolgál. Az idő igazolta, hogy jól döntöttünk: keresztlánya életét, sorsát figyelemmel kísérte, életének fontos eseményein mindig jelen volt.
De jelen volt a magyarországi katolikus sajtó újjászületésében is.
1988 őszén, ő jelentett be és jött el velem Seregély István egri érsekhez, amikor is főpásztori jóváhagyását kértem az 1989-ben alapított Új Misszió katolikus folyóirat indításához. Elkísért a plébániákra, hogy az atyák javaslatát, támogatását megszerezzük a rendszerváltás utáni második katolikus újsághoz.
Mint pap, különösen is szívén viselte a kisközösségeket. Mindenütt ifjúsági csoportot hozott létre (vagy működtetett), nyári hittanos táborokat szervezett. Nagyon fontosnak tartotta a házaspárok lelki gondozását, így korábbi híveivel sem szakadt meg a kapcsolata. Ő maga a Fokoláre lelkiség tagja, lelkipásztora volt.
Néhány évvel ezelőtt, egészségi állapota miatt nyugdíjas lett, de papi, lelkipásztori munkáját sohasem hagyta abba.
A halálát követő reggel, közös pap-barátunktól tudtam meg a tragikus hírt: előző este kigyulladt a jászapáti ház. Kimentették, próbálták újraéleszteni, de már nem tudták itt tartani. Paptársa még feladta neki a betegek szentségét, majd a Szikszai család harmadik gyermekét is – tragikus, váratlan halállal – magához hívta Isten.
Kezemben tartom azt a szentképet, amelyet első szentmiséjének emlékére ajándékozott nekem. Szikszai István papi jelmondata így szólt:
„Ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.” (2Kor 4,18)
Ez a jelmondat egész életének összefoglalója lehet. Mert a látható a keresztek, a szenvedések sokasága volt. A láthatatlan pedig az a hűség, ami őt mindezek ellenére jellemezte: bármi történjen velem, én akkor is kitartok melletted.
Adj, Uram, örök boldogságot a te országodban neki!
Czoborczy Bence
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
