Kezdőlap Hírek Berhidai Piusz OFM a ferencesek új tartományfőnöke

Berhidai Piusz OFM a ferencesek új tartományfőnöke

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tisztújítással egybekötött káptalant tartott február 3. és 7. között Mátraverebély-Szentkúton. Az első napokat lelki felkészülésre és visszatekintésre szánták, majd február 6-án délelőtt a jelenlévő örökfogadalmas testvérek Berhidai Piuszt választották meg a rend provinciálisának az elkövetkező hat évre.

Berhidai Piusz OFM 1976-ban született, elsőfogadalmat 1995-ben, örökfogadalmat 2000-ben tett. Szolgálata első éveit Esztergomban töltötte prefektusként, tanárként, majd 2008-ban az akkori tartományfőnök Pasarétre helyezte, ahol házfőnökként és magiszterként a hivatásgondozásban és a lelkipásztori szolgálatban vett részt. 2009 óta tagja a definitóriumnak, 2014 óta pedig Szécsényben házfőnök, novíciusmagiszter.

Tartományfőnöki hat évét lezárva Dobszay Benedek OFM most provinciális-helyettesként, azaz vikáriusként folytatja szolgálatát.

Forrás: Ferencesek.hu
Fotó: Ferences Rendtartomány Facebook-oldala