Boldog, aki hisz

Nagyboldogasszony
Lk 1, 39–46

„Áldott vagy az asszonyok között és áldott a méhed gyümölcse.”

Nincsenek megbízható történelmi dokumentumaink arra vonatkozóan, miként történt Mária dicsőséges mennybevétele. Lehet, hogy csendesen elhunyt, és az örökkévalóság hajnalára ébredt. Lehet, hogy eltemették és virágos sírjából – amint ez számos festményen láthatjuk – angyalok vitték a mennybe. Mindezt nem tudjuk, mivel Isten üdvözítő tetteit számos esetben a titkok fátyla takarja el szemünk elől.

Abban azonban a keresztény hívő nem kételkedhet, hogy Jézus ígérete: „Aki bennem hisz, ha meghalt is, élni fog”, Máriában valósult meg először. Megdicsőült Fiát ő követte elsőként az Atya országába.
Bizonyára láttatok már olyan mennyezeti festményt, amely a megnyílt eget ábrázolja. Főleg a barokk festők szerették így befejezni képeiket. Ezzel hirdették meg azt a keresztény tanítást, amely szerint a föld nem börtön, hanem az örök élet előcsarnoka. Ki tagadhatná, hogy az élet, az örök élet vágya ott él mindnyájunk szívében. Még azokéban is, akik a túlvilági hitet vágyálomnak minősítik. Valami érthetetlen és megmagyarázhatatlan gravitáció vonzza szívünket a magasságok felé. Ezzel kapcsolatban írta a neves rakétaszakértő, Werner von Braun a következőket:
„Gyermekkorom óta gyötört a vágy, hogy kitörjek környezetemből. Tizenhat éves lehettem, amikor elhatároztam, hogy világgá megyek. Összecsomagoltam legfontosabb holmimat, és elindultam Hamburg felé. Szüleim természetesen jelentették távozásomat a rendőrségen. A városban megállított egy rendőr és megkérdezte: Fiú, hová igyekezel? El innen! – Válaszoltam. De hát hová akarsz menni? Azt nem tudom. A rendőr nevetett és visszavittek az atyai házba. Nyeld le a vágyadat és töröld le könnyeidet, így vigasztalt.”

Urunk Jézus egészen másként ítélte meg azt a vágyunkat, hogy kilépjünk a tér és idő öléből.

Nem arra biztatott, hogy nyeljük le vágyainkat és töröljük le könnyeinket. Éppen ellenkezőleg! Szárnyakat adott ezeknek a vágyaknak, és édesanyjában, Máriában mutatta be ezek realitását. Valaki ezt írja Newtonról, a neves természettudósról: „A természetet és törvényeit sötét éj uralta. Ekkor szólt az Isten: Szülessen meg Newton, és virradni kezdett” (Swann). Ehhez hasonlóan lehet értékelnünk Mária megjelenését a földi élet színpadán. Az ő élete példaértékű minden hívő ember számára. Arra tanít általa minket az Isten, hogy az ember boldogsága attól függ, milyen választ ad Isten hívására. Amint tudjuk, Mária igennel válaszolt Isten számára és ismeretlen terveire, és ennek szolgálatában kereste és találta meg boldogságát.
Mindezek ismeretében nyugodtan állíthatjuk, hogy Mária mennyországos élete már a földön megkezdődött. Amikor áldott állapotba került, és az Ige megfogant szűzi méhében, egyben mennyországos állapotba is került. Ez az életközösség akkor sem szűnt meg számára, amikor világra hozta gyermekét. Jézusnak, Jézussal élt egész életében, és nem tudta tőle elválasztani a halál sem. Ha Pál apostol azzal büszkélkedik, hogy senki és semmi sem szakíthatja el Krisztus szeretetétől, akkor ezt Mária még inkább elmondhatta. Valamikor Gábor angyalnak mondta ki a boldogító igent, most pedig a halál angyalát köszöntötte úgy mint Isten hazahívó hírnökét.

A mai Mária-ünnepet, amelyben Jézus édesanyját mint Nagyboldogasszonyt köszöntjük, nemzeti színek keretezik.

Vajon miért? Mert más népekhez hasonlóan Máriában nemzetünk patrónáját, védelmezőjét tiszteljük. A hagyomány szerint első királyunk, Szent István az ő anyai oltalmába ajánlotta népünket. Vajon miért tette ezt? Mert ismerte Mária magnificatos vallomását, amelyben arról énekel, hogy „nagyot tett velem a Hatalmas”. István király is valami nagyon nagy „dolgot” kért Máriától. Nevezetesen azt, hogy őrizze meg népünket is, ezen a szép, termékeny, de sok vihart látott földön. Jól tudta, hogy a Kárpátok koszorúja nem elegendő létünk, életünk megőrzéséhez. Igaz eszmékre, tiszta erkölcsökre, sok-sok szeretetre és lelkesedésre van szükségünk, hogy megmaradjunk. Mindezt megadta nekünk Isten a szent Evangéliumban. Mária egész életében boldog volt, és ezt annak köszönhette, hogy igent mondott Isten nagyszerű ajánlatára. Mi is akkor leszünk Nagyboldogasszony boldog gyermekei, ha rálépünk arra az útra, amelyen Mária járt, és amelyet első királyunk kijelölt a mi számunkra is. Ezért kell küzdenünk, ezen kell fáradoznunk, ezért kell imádkoznunk, és akkor mi is Boldogasszony Anyánk boldog gyermekei leszünk.

Részlet „György Attila: Vasárnapi örömhír – B év” című könyvéből (1993-as kiadás).

Fotó: Wikipédia