Castellinaldo kis település az észak-olaszországi Piemont régióban. Itt látta meg a napvilágot 1922. augusztus 12-én Andrea Bordino, mélyen vallásos szülők harmadik gyermekeként. Itt töltötte gyermek- és fiatalkorát is békés, szerető családi légkörben. Apja és anyja földművesek voltak. Keményen meg kellett dolgozniuk mindennapi megélhetésükért, de soha nem aggodalmaskodtak. Őszintén ráhagyatkoztak a Gondviselésre, és képesek voltak Isten kezéből fogadni jót és rosszat egyaránt.
A kis Andrea ugyanolyan gyerek volt, mint testvérei és sok más kortársa. Egyik testvére később vidám, élénk fiúként emlékezett rá, aki nagyon szeretett játszani, sportolni. Egyszerűen és derűsen élt. Tudásával nem emelkedett ki társai közül, de nem keseredett el kudarcain, és szorgalmával sikerült folyamatosan javítania eredményeit. Korán kitűnt azonban gyakorlati intelligenciájával, sportos alkatával és kivételes munkabírásával. Szívesen segített szüleinek a mezőgazdasági munkákban.
Luigi Bordino tizenhét éves korában a Katolikus Akció egy lelkigyakorlatán érezte először szívében a vágyat az elkötelezett keresztény élet után. A helyi segédlelkész is felfigyelt a magatarásában végbement változásra, és érettségét látva kinevezte a fiatalabb gyerekek animátorává. Robusztus alkatával, fizikai erejével, erkölcsös életével és bölcs ítélőképességével Andrea igazán vonzó és követésre ösztönző példakép lett a gyerekek, sőt kortársai számára is.
1942 januárjában a tizenkilenc éves Andreát besorozták az olasz haderők híres „Alpini” gyalogezredébe. Csapataikat nem sokkal később a keleti frontra vezérelték. Az olasz hadsereg rossz felszereltsége és hibás stratégiája miatt az egységeket gyakorlatilag egy abszurd mészárlásba küldték. A katonák többsége kétségbeesetten menetelt a rájuk váró végzet felé. 1942 decemberében a szovjetek támadása megszégyenítő visszavonulásra kényszerítette az olasz csapatokat. Andrea testvérével és több katonatársával együtt fogságba esett. Marhavagonokba zárva szállították őket egy kazahsztáni kényszermunkatáborba, ahol a munkaképes foglyokat egy szénbányában dolgoztatták. 1944 tavaszán a még életben maradt hadifoglyokat Üzbegisztánba szállították, ahol tovább folytatódott kálváriájuk. Andrea a nehéz körülmények között soha nem magára, mindig társaira gondolt, és lehetőségeihez mérten igyekezett enyhíteni szenvedéseiket, vigaszt nyújtva a haldoklóknak és a csüggedőknek. A szenvedések között lelki élete különösen elmélyült. A háború, majd a hadifogság hatására érlelődött meg véglegesen hivatása. Megfogadta, hogy ha életben hazakerül, életét egészen Istennek és a szenvedők szolgálatának szenteli.
Testvérével együtt valóban túlélték a hadifogságot, és újabb nehézségek árán sikerült hazatérniük. Részben gyalog, részben rozoga vasúti kocsikon, szekereken tették meg a több ezer kilométeres utat. Szánalmas állapotban, lefogyva érkeztek meg szülőfalujukba. Családtagjaik nagy örömmel fogadták és gondoskodó szeretettel vették körül őket. Felépülésük után elkezdhették tervezni jövőjüket. Risbaldo, Andrea testvére a családalapításon gondolkozott, és egy falubeli lánynak kezdett udvarolni. Andreát mélyebben érintette mindaz, amit a háború alatt tapasztalt. Emlékeiről csak nehezen és igen szűkszavúan tudott mesélni. A sok szenvedés, amit maga átélt, és amit mások szemében látott, a halál közelsége, a túlélésért vívott küzdelem és a sok rózsafüzérima kitöröhetetlen nyomot hagyott lelkében.
Végül 1946. július 23-án felvételét kérte a Cottolengo Szent József által alapított torinói Isteni Gondviselés Házába, ahol az alapító lelki fiai éltek, szegény és rászoruló betegek ápolásának szentelve életüket. A noviciátus elvégzése után 1948-ban tette le szerzetesi fogadalmait. A rendben vette fel a Luigi szerzetesi nevet. Napjait az imádság és a betegek szolgálata töltötte ki.
1975-ben a rendkívüli erőbírásáról ismert Luigi testvér vártatlanul legyengült és egyre rosszabbul érezte magát. A kivizsgálások során leukémiát diagnosztizáltak szervezetében. A szenvedéseket és a halált is Isten akaratában megnyugodva fogadta. Csak azt sajnálta, hogy nem tud tovább segíteni testvéreinek és a rászorulóknak. 55 éves korában hunyt el 1977. augusztus 25-én, az életszentség hírében. Hivatalosan 2015. május 2-án avatták boldoggá Torinóban.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
