Luigi Monza 1898. június 22-én született az észak-olaszországi Cislagóban, egyszerű parasztcsalád fiaként. Szülei szegény földművesek voltak. Hat gyermekük született. Luigi Monza ötödikként érkezett. Újszülöttként olyan gyenge és törékeny volt, hogy születése után néhány órával megkeresztelték. Az évek során egészsége javult, megerősödött. Korához és lehetőségeihez mérten fiatal korától kivette részét a család megélhetésért vívott küzdelméből. Iskolai tanulmányait már a harmadik osztály után meg kellett szakítania. Egy ideig cipésztanoncként dolgozott. Szíve mélyén azonban érezte, hogy az Úr többet vár tőle, bár hivatása csak fokozatosan érlelődött meg. Magánúton mégis folytatta tanulmányait, sokszor éjszaka, a fárasztó napi munka után.
Gyermekkorától mély és bensőséges kapcsolatot ápolt az eucharisztikus Jézussal. 1905 májusában járult először szentáldozáshoz. Ettől kezdve szinte mindennap áldozott. Egy nap, a szentmise után plébánosa megkérdezte, nem akar-e pap lenni. Luigi akkor még nemmel válaszolt, a kérdés azonban nem hagyta nyugodni. Egy idő után megértette, hogy az Úr hívja szolgálatára.
1913 szeptemberében két falubeli társával együtt beiratkozott a szaléziak Penango Monferrato-i kollégiumába, ahol két évet töltött. Apja közben egy baleset következtében lebénult, ezért Luigi úgy érezte, nem hagyhatja magára anyját és testvéreit. Az 1915-ös nyári szünidőről ezért nem tért vissza a kollégiumba. 1917-ben, nem sokkal apja halála után, besorozták katonai szolgálatra. Csak leszerelése után folytathatta tanulmányait.
1925. szeptember 19-én szentelték pappá. Első állomáshelyén, a lombardiai Vedano Olonában a fiúk oratóriumi közösségének lelkipásztora lett. Az ifjúság lelki gondozása ettől kezdve egész életében központi helyet foglalt el papi szolgálatában.
1928 novemberében a saronnói Mária-kegyhelyre helyezték, ahol a gyóntatást és a lelki vezetést tekintette fő feladatának. Nagy hangsúlyt fektetett az ifjúsági lelkipásztorkodásra is. Megértette, hogy a sport, az ének és a színház nemcsak a szabadidő hasznos eltöltésére szolgáló lehetőséget jelentenek az ifjúság számára, de olyan közeget teremtenek, ahol egészséges, keresztény szellemben tölthetik együtt idejüket.
Lelki szemei előtt már ezekben az években kirajzolódott egy szomorú jövő képe, egy olyan világé, amelyet áthat az önzés, a magány és a szomorúság. Azt is megértette, hogy ettől a kórtól csak az mentheti meg az embereket, ha visszatérnek Isten szeretetéhez. Épp ezért az elpogányosodó világban arra buzdította a híveket, hogy legyenek környezetükben Krisztus tanúi, és az első keresztény közösségek mintájára váljanak a tevékeny testvéri szeretet világító hírnökeivé.
1936-ban a leccói San Giovanni-templom plébánosa lett. Hívei később népszerű és „Isten szíve szerinti papként” emlékeztek vissza rá, aki mindig elérhető volt mások, különösen a szegények, a betegek és az üldözöttek számára. A második világháború idején mindent megtett a fronton harcoló híveiért és családjaikért. A politikától igyekezett távol tartani magát, partizánokat, de a háború után a fasisztákkal együttműködő üldözötteket is védelmezett.
Luigi Monza egyik legfontosabb műve, amely halála után is őrzi lelki örökségét, A Szeretet Kis Apostolai néven 1949-ben világi intézményként elismert közösség. 1933-ban még Saronnóban találkozott két fiatal lánnyal, akik elkötelezett világi hívőkként hivatást éreztek a világban való apostolkodásra. Néhány hozzájuk csatlakozó társukkal együtt ők lettek később az első tagjai annak a közösségnek, amely Don Luigi lelki vezetése alatt az Istennek szentelt élet egy új formáját valósította meg.
A ma világi intézményekként ismert közösségeket az Egyház hivatalosan csak 1947-ben hagyta jóvá. A Don Luigi által eredetileg La Nostra Famiglia (A Mi Családunk) néven alapított közösség tagjai az első keresztények példáját követve tevékeny szeretetükkel igyekeztek belülről áthatni és átalakítani a világot, amely egyre távolabb került a keresztény ideáloktól, és a világ szelleme uralta: az önzés, az elmagányosodás és a békétlenség.
Az alapító műve igazi kibontakozását már nem érte meg. 1954. szeptember 29-én csendben távozott a földi életből. Az életszentség hírében hunyt el, boldoggá avatási eljárását 1987-ben indították el. 2006. április 30-án, XVI. Benedek pápasága idején avatták boldoggá Milánóban.