Kezdőlap Hírek Megható történet: Diákok gyűjtöttek pénzt a takarítónak

Megható történet: Diákok gyűjtöttek pénzt a takarítónak

Herman Gordon tizenkét éve dolgozik a Bristoli Egyetemen mint takarító. Úgy tűnik, igen nagy népszerűségnek örvend „diákjai” körében, ugyanis az egyetemisták olyan ajándékkal lepték meg, melyre eddig nem sok példát hallhattunk:

1500 fontot (több mint félmillió forintot) gyűjtöttek össze neki, hogy feleségével meglátogathassák családjukat Jamaicában.Egy egyetemi takarító ezt az összeget csak nagyon nehezen tudta volna félretenni. A kedves gesztusnak hála, nagyjából egy hetet tölthetnek szeretteik körében. Az utazást több mint 230-an támogatták anyagi hozzájárulásukkal.

Az átadás pillanatai videón is meg lettek örökítve. A meglepetés örömét az ajándékozott – érthető módon – nem állta meg könnyek nélkül. Elmondásuk szerint a tanulók ezzel akarták megköszönni, hogy hosszú éveken át Gordon annyi örömöt, boldogságot sugárzott feléjük.

Rengeteg napunkat széppé tetted, és azt akarjuk, hogy tudd: szeretünk és becsülünk téged.”

Herman Gordon tudatosan próbál minél több jókedvet sugározni a diákoknak, amiért ők szemmel láthatólag elég hálásak is.

Tudom, hogy a diákok keményen tanulnak. Semmi szükségük nincs a negatív hangulatra maguk körül.”

Forrás: BBC