Eredeti nevén Jeanne-Françoise Frémyot mélyen vallásos, előkelő francia családban született Dijonban, 1572. január 23-án. Apja, Bénigne Frémyot gróf befolyásos politikus, a burgundiai szenátus elnöke volt. Anyja, a fiatalon elhunyt Marguerite de Berbisey szintén nemesi családból származott. A kis Jeanne még nem töltötte be második évét, amikor anyját elvesztette. Apjának köszönhetően azonban rangjának megfelelő, alapos neveltetésben részesült.
Húszéves volt, amikor férjhez ment Christophe de Rabutin Chantal báróhoz. A következő években a fiatal pár boldog, szerelmi házasságban élt vidéki birtokukon. Hat gyermekük született, jóllehet a felnőttkort csak négyen érték meg. Chantal bárónő vidám, józan gondolkozású, nagylelkű asszony volt. Napjait gyermekei nevelése és a birtok igazgatása mellett főként jótékonykodással töltötte.
Életének ezt a békés időszakát váratlanul szakította félbe férje halála 1601-ben, nem sokkal legkisebb gyermekük születése után. Chantal báró tragikus körülmények között vesztette életét. Egy vadászaton érte súlyos találat, amikor egyik barátjának fegyvere véletlenül elsült. Nem sokkal később belehalt sérülésébe.
Férje elvesztése súlyos megpróbáltatást jelentett a fiatal anyának és feleségnek. Nehéz, bizonytalan időszak kezdődött az életében. Hitbeli kísértésekkel küzdött, és a világban sem találta a helyét. Ebben az időben apósa birtokán élt. Elhatározta, hogy többet nem megy férjhez. Vonzotta a szerzetesi élet, az általa ismert rendek közül azonban egyikbe sem érzett hivatást. Franciska a megpróbáltatások ellenére nem ingott meg hitében, sőt a csapás végül közelebb vitte Istenhez. Lelki élete egyre inkább elmélyült. Bár korábban is vallásos volt, most több időt szentelt az imádságra és a Szentírás tanulmányozására. Isten egy látomásban megmutatta neki leendő lelki vezetőjét.
Szalézi Ferenccel, akiben az Istentől rendelt lelki vezetőjét felismerte, 1604-ben találkozott először. A szelídségéről és jóságáról ismert genfi püspök felszabadító hatással volt Franciska további lelki fejlődésére. Imaéletét egyre inkább átjárta az evangéliumi egyszerűség. A szigorú külső vezeklő gyakorlatok helyett a belső önmegtagadásokra törekedett. Mindenekelőtt azonban Isten akaratát kereste. Még nagyobb buzgósággal gyakorolta a felebaráti szeretetet. Figyelmessége, gondoskodása mindenkire kiterjedt. Isten egészen betöltötte a szívét. Ennek külső jeleként tüzes vassal a szíve fölé égette Jézus nevét.
Szalézi Ferencet már egy ideje foglalkoztatta egy női rend alapításának gondolata. Újszerű közösséget képzelt el, amelynek tagjai klauzúra nélkül élnének, és amelybe beteg, illetve idős nők is kérhetnék felvételüket. Elképzeléseit 1607-ben osztotta meg először Chantal bárónővel, aki nagy lelkesedéssel fogadta a tervet. Érezte Isten hívó szavát, egyelőre azonban különböző akadályok álltak előtte. Elsősorban családi kötelezettségeire kellett megoldást találnia. Gyermekei kicsik voltak még, idős apósának gondozása is rá hárult. Ferenc sem akart elsietett döntést hozni, alaposabban meg akarta ismerni az első jelöltek hivatását. Lassan azonban minden akadály elhárult. Franciska, miután gyermekei neveltetéséről gondoskodott, az őt illető családi javakról lemondott gyermekei javára. Így már egészen készen állt arra, hogy életét teljesen átadja Isten és az emberek szolgálatára.
1610-ben két barátnőjével kezdték meg a noviciátust a Ferenc által összeállított szabályok szellemében. Egy év múlva, 1611. június 6-án letették szerzetesi fogadalmaikat. Az új közösség gyors növekedésnek indult. Egymás után kérték felvételüket fiatal lányok és idősebb özvegyasszonyok is. Hamarosan új kolostorok alapítására lett szükség.
A nővérek kezdetben, Ferenc eredeti elképzelését követve, csak egyszerű fogadalmakat tettek és nem éltek klauzúrában. Hivatásukban fontos helyet foglalt el a szeretetszolgálat. Abban az időben a hivatalos egyházi vezetés bizalmatlanul fogadta az újítást. Ferenc végül engedelmességből lemondott elképzeléséről, és elfogadta, hogy lelki leányai hagyományos klauzúrás és örök fogadalmas nővérekként szolgálják Istent. A rend karizmájában ezután nagyobb hangsúlyt kapott a szemlélődő jelleg. A vizitációs nővérek fő hivatása az imádság lett. Mindenekelőtt a liturgikus ima és a szentségimádás. A mindennapi szentmisén Krisztus mintájára felajánlják magukat az Atyának a világ üdvösségéért. Minden szentmise alakítja az életüket, megerősíti kapcsolatukat Istennel és az emberekkel.
A rend mélyen eucharisztikus lelkisége Szűz Mária és Erzsébet találkozásának evangéliumi jelenetéből meríti legfontosabb és legértékesebb elemeit. Tagjai Máriát és Erzsébetet akarják követni Isten szemlélésében és magasztalásában, csakúgy, mint a felebaráti szolgáló szeretetben. A rend lelkisége a rendalapító lángoló istenszeretetét, jóságát, szelídségét és bölcsességét tükrözi, de formálódására nagy hatással volt Chantal Franciska is.
1641 decemberében egy utazása során súlyosan megbetegedett. December 13-án hosszú haláltusa után hunyt el. Halála után Páli Szent Vince látta, ahogy lelke a mennybe szállt. Chantal Szent Franciska boldoggá avatása 1751-ben történt, majd 1767-ben szentté avatták.
Chantal Szent Franciska (1572–1641)
- Emlékezés a száz éve elhunyt Békefi Remigre
- Kivel és miért harcol Mária harcosa? – Dominik Chmielewski
- Egy nagytakarítás is lehet imádság
- Mihez van jogom az egyházi életben?
- A rossz a jón élősködik, mert önállóan életképtelen
- Boldog Luigi Bordino (1922–1977)
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")