A 115 éve született erdélyi magyar Dsida Jenő költőre emlékezünk az idén. A sokáig mellőzött, szinte elhallgatott (elhallgattatott), Szatmárnémetiből származó lírikust – akit poeta angelicusként (angyali költőként) is emleget a magyar irodalom – a rövid földi útját végig kísérő súlyos szívbetegség, az életéért vívott fizikai és lelki küzdelem benső lelki vívódásai közepette, fájdalom kísérte rögös útján is a boldogság, a remény, a közösség szeretete, az égi megszólítottság hivatástudata vezette, hogy a világot, erdélyi magyar véreit a szebb jövő reményével biztassa.
Verseinek többsége, bár melankolikus életérzéssel, de a szépség és a jóság hirdetésének jegyében íródott. Vallotta: „Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban.” A legtermékenyebb magyar költők közé tartozott, 31 évesen érte a halál, mégis igen gazdag életművet hagyott ránk.
Gyermekkorát beárnyékolta az első világháború, majd a román megszállás. Személyesen is megélte családjában a történelem veszteségeit; apja orosz hadifogságba került, nagybátyja elesett a harcmezőn, családja szinte tönkrement a Trianont követő állapotok során.
A kora ifjúságától verselő, költői hajlamokkal megáldott ifjút az erdélyi „nagy mesemondó”, Benedek Elek fedezte fel és indította el költői pályáján. Tizenhattól húszéves koráig az általa szerkesztett Cimbora című folyóiratban jelentek meg első versei, majd később már műfordításai is. „Elek nagyapó” – ahogy a lap körül sereglő ifjak mesterüket emlegették – unokához méltó szeretettel segítette a pályakezdő költőt. Benedek Elek erkölcsi elveivel a krisztusi szeretetre, a gyengébbek iránti szolidaritásra, a szegények támogatására, a haza szeretetére nevelte, buzdította az ifjakat. Intései máig érvényes figyelmeztetések: „Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus!” Vagy: „Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgáriasság a divat, de te ne hódolj e divatnak!”
Elek nagyapóhoz kötődő kapcsolata erősíthette meg Dsida Jenő szegények, elesettek iránt megnyilatkozó szolidaritását később is, a háború s a trianoni megalázottság szorításában vergődő kisemberek felé. Erről vall például Az utcaseprő című versében, mély szociális és bibliás lelkiséggel: „Megállok és elnézem soká / zsíros, barázdás arcodat, / gémberedett, nagy kezedet, / torzonborz sárga bajszodat / fölötte a pálinka-gőzzel… Őt látom most, a mennyeit / benned, ó rongyos utcaseprő, / ki sepred a föld szennyeit, / ki világ bűnét elveszed / és jó vagy minden emberekhez.”
1925-ben, szülei akaratát követve Dsida Jenő a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de végül nem végezte el. A kincses városba magával vitte Elek apó Kuncz Aladárnak címzett ajánlólevelét, aki az 1920-as évek erdélyi magyar irodalmának nagy tekintélye volt, s aki segítette őt további költői, majd újságírói útján, és a klasszikus és modern európai kultúra magaslataira vezette el.
Így 1927-től szerkesztője lett a Pásztortűz című irodalmi folyóiratnak, majd munkatársa az Erdélyi Helikonnak, az Erdélyi Lapoknak. Közben anyagi gondjai oldásaként egy családnál vállalt házitanítóskodást. Tagja lett hamarosan az Erdélyi Katolikus Akadémiának, a PEN Club romániai magyar tagozatának, s az Erdélyi Szépmíves Céh lektoraként is tevékenykedett. 1926-tól csatlakozott a híres marosvécsi helikoni összejövetelekhez is.
Súlyos és gyógyíthatatlan szívbetegsége miatt életét, életküzdelmét át- meg átjárta, s költészetét is áthatotta a folytonos haláltudat, illetve egyfajta rejtett csodavárás, a félelem és remény vegyes érzése. Tudta, hogy fiatalon fog meghalni: „a Halálnak minden vacsoránál / külön tányért teszek asztalomhoz” – írta Rövid napló című versében. Félelemmel teljes sejtéseivel, magányra ítéltségével küszködő hangja csendül ki Nagycsütörtök című verséből is, melyben szinte személyes élményként éli meg Jézus életének végzetes pillanatait halálra készüléséről a Getszemáni kertben, miközben a tanítványok elalszanak, s magára hagyják küszködésében. E vers megidézi az erdélyi kisebbségi lét hétköznapjainak, az üldözöttségnek lelkiállapotát is.
Életbe, reménybe, boldogságba kapaszkodása 1937-ben csúcsra ért: házasságot kötött nagy szerelmével Imbery Melindával, a híres kolozsvári zenetanár és karmester leányával. De szívbetegsége csak rövid időt engedett neki e kapcsolatban is. 1938-ban meghűlt, a kórházban hónapokig küzdöttek életéért, de nem sikerült megmenteniük. 1938 nyarán adta át lelkét Teremtőjének. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános (később Erdély hitvalló püspöke) végezte.
Költői útjának, hazafias helytállásának kulcsverse az 1936 tavaszán írott Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár), melyben Trianon drámája, a Nyugat-Európából való kiábrándulás, a magyar sorsvállalás fájdalmas vallomása sikolt bele az „emberiség éjszakájába”: „…Fáj a földnek és fáj a napnak / s a mindenségnek fáj dalom, / de aki nem volt még magyar, / nem tudja, mi a fájdalom!…” S a haza iránti hűség szenvedélyes bizonyságtétele, zsoltáros hűségesküje is egyúttal e vers, a diaszpórában élő magyarokhoz szóló lelkiismeret-megmozgató felhívás: „Epévé változzék a víz, mit lenyelek,/ ha téged elfelejtelek! / Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, / mikor nem téged emleget! / Húnyjon ki két szemem világa, / mikor nem rád tekint, / népem, te szent, te kárhozott, te drága!…”
E vers sokáig szamizdatban terjedt, s hatására az 1950– 60-as években a költő egész életművét méltatlan vádakkal illették, lekicsinylő hangsúlyokkal kismesternek bélyegezték. Csak a ’80-as évektől oldódott a tiltás felette.
A költő házsongárdi sírboltján olvasható az utókornak szóló üzenete: „Megtettem mindent, amit megtehettem, / kinek tartoztam, mindent megfizettem, / elengedem mindenki tartozását, / felejtsd el arcom romló földi mását.”
- Az aradi vértanúk utolsó szavai
- Minden gyermek üdvözül?
- Katolikus-református házasságban hogyan neveljük a gyermekeinket?
- A Vatikánban már készülnek a karácsonyra
- „Ne hadd, hogy elnyomják magyar nevünket…”
- Boldog Giuseppe Puglisi (1937–1993)
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")