Nem szenvedélyes, nagy szerelemmel kezdtük közös életünket, inkább csendes ragaszkodással. Most évek múltával, nagycsaládosan, bátran elmondhatjuk: csak szépült, erősödött a kapcsolatunk. Nagyon sokat változtunk mind a ketten. Az ő türelme, jósága megnyugtatott engem, és nekem is sikerült őt nyitottabbá, vidámabbá tenni. Engem is boldoggá tesz, hogy szerethetem a családomat és ezt bőségesen viszonozzák.
Persze velünk is előfordul, hogy félreértjük egymást, ilyenkor nagyon keserves elismerni saját hibáinkat és megtalálni a kivezető utat. Tudom, mindig én akadok fenn valami apróságon, ami akkor nagyon bánt, csak később látom, mily jelentéktelen.
Biztosan jót tenne, ha többet lehetnénk együtt. Néha áldás egy betegség, amikor jobban figyelünk egymásra, megbeszéljük, mi foglalkoztatja a másikat.
A gyermekkori feltétlen hitemet régen elvesztettem, de az eskü szövegét nagyon komolyan vettem és a gyerekek születésekor kezdtem egyre nyugtalanabb lenni. Hogyan fogjunk hozzá „keresztény nevelésükhöz”? Nehezítette a dolgot, hogy férjemet egyáltalán nem nevelték vallásosan, de mindig tisztelte az enyémet, és egyre többször jött velünk szentmisére, kért tőlem magyarázatot. Kénytelen voltam utánanézni, olvasni. Egy baráti család jó példája tetézte ezeket.
Felnőtt hitemet őszinte, mély érzéssé segíti az a felismerés, hogy Isten legfontosabb tulajdonsága végtelen szeretete. Hosszas készülődés után ezért fogtam tollat: ha valakiben megérett a szándék Isten keresésére, Ő azonnal „válaszol”, csak nyitott szívvel kell fogadni. Csodálatos érzés hinni. Soha nem vagyunk egyedül, csak őszintén kell akarnunk, hogy belépjen az életünkbe.
Milyen jó érzés volt ezt a levelet elolvasni! Itt nem kell gondokat megoldani, csak arra kérem a kedves olvasót, legyen szíves újból átböngészni a sorokat, az alábbi szempontok szerint.
Sok boldog házasság van, csak azok nem kiabálnak, hanem élnek szépen, csendesen. A rossz életű családok felverik, nyugtalanságban tartják az egész környéket. Ők csak élnek együtt, Isten áldásával.
Azt is tessék megfigyelni, hogy a jó házasság nem készen hull az égből, hanem lassan formálódik, de ehhez komolyan kell venni az esküt és a szentséget. Nagy türelem kell egymás iránt, de azután mekkora az öröm!
Tessék megfigyelni, hogyan szépülnek, csiszolódnak a családtagok. Alakulni és alakítani vágyom! A jellem, a lelkivilág szépítésében van valami a teremtés gyönyöréből. Egy ilyen teremtőműhelyről olvashatunk ebben a levélben.
Végül azt is érdemes észrevenni, hogy a gyerekek nevelése meghozza a szülők hitét. Bárcsak sokan ilyen boldog levéllel lepnének meg!
*
A házasságban az uralomvágy olyan, mint a majomkenyérfák Saint-Exupéry Kis hercegének egyik csillagán: szélsebesen nőnek túlburjánzó szörnyekké, ha az élvezetek e kertjében nem gyomlálnak szorgalmasan nap mint nap. Egy jó házasságban a bennünk lakó rosszat nem tagadjuk, és nem hárítjuk gyerekesen a partnerre, hanem kölcsönös szeretettel megadjuk a jogot, hogy a másik segítsen őrködni majomkenyér-kertecskénk felett.
Ha egyikük visszaesik a kizárólag önző létkérdések szintjére, az feltétlenül kihívja a partner önző védekezési machanizmusát. Az egész (már nem kettő, hanem egy test!) két ellenséges félre bomlik, s ezek védekezni kényszerülnek egymástól.
Megkérdezik egy nőtől, hogy náluk a családban ki szokott dönteni, mire ezt válaszolja: „Az apróságokról én, a nagy dolgokról a férjem”. A kérdésre, hogy mit ért ezen, azt mondja: „Arról, hogy szükségünk van-e új autóra, hova megyünk nyaralni, mennyit költünk – én döntök, a férjem meg arról, hogy belépjünk-e az ENSZ-be, elismerjük-e az EU-t, vagy folytassuk-e a vietnami háborút.
(Meves: Házastársak ábécéje)
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
