Kezdőlap A lelkiatya válaszol Elhunyt a mostohaapám

Elhunyt a mostohaapám

Tisztelt Lelkiatya! Tavaly júniusban vesztetem el mostohaapámat, akivel nem voltam jó kapcsolatban, mivel nagyon sokat piszkált, és szinte semmiben sem értettünk egyet. De sohasem tudtam rá haragudni, pedig sok rossz dolgot éltem meg mellette. Ha csak rá gondolok, elönt a bánat és azt kérdezem Istentől: miért kellett ilyen fiatalon, 57 évesen elmennie? Egész életében nélkülözött, és boldog nyugdíjas éveket érdemelt volna.

Kedves Levélíró! Szeretném kifejezni őszinte együttérzésemet a mostohaapja halála miatt. Ahogy olvastam a levelét, mindenekelőtt egy imát mondtam őérte, és a szeretteiért is.

Mindig úgy lássa a m mostohaapját, mint aki a mennyben, Istennél van. Ha a tisztulás állapotában is van, de Őfeléje tart, az Ő szeretete felé közeledik a megtisztulásának minden lépésével. Próbálja elképzelni a mostohaapját boldog, mosolygó arccal a mennyben. Ő már minden földi szenvedésen túl van, már Isten szemével látja az életét. Minden hibáját őszintén bánja. Áldásával, imájával kíséri a szeretteit, magát is.

Jézus sohasem ígérte azt, hogy akik őt követik, azoknak könnyű, szenvedésektől mentes lesz az élete. Jézus is nagyon sokat szenvedett. Nem volt gazdag, nem volt földi értelemben sikeres, nem élt hosszú életet, nem voltak nyugodt nyugdíjas évei. Az élete mégis a lehető legszebb, legteljesebb volt!

A mostohaapja számára az, hogy itt a mulandó földi életben 20, 50 vagy 80 évet élt, nem igazán fontos. Az egyetlen fontos az, hogy mennyire tudott szeretni. Nem az éveket, nem a nyugdíjat sajnálja, hanem azokat a pillanatokat, amikor nem tudott szeretetben élni, amikor másnak fájdalmat okozott. Tíz év nyugodt nyugdíjas időt boldogan odaadna tíz őszinte, szeretetből tett jó cselekedetért!

Adjon hálát mindazért, amit a mostohaapjától kapott, imádkozzon érte. Gondoljon arra, hogy neki is azzal okoz a legnagyobb örömet, ha maga itt a földön helyesen él, Krisztus és az Ő szeretetének útján jár.