Tisztelt Lelkiatya! A volt párom a Hit Gyülekezetének a tagja. Emiatt voltak vitáink a múltban, most azonban megkértem, próbáljuk meg újra, veszekedések nélkül, mindketten lefogadva a másik hitét. Bűn-e, ha elmegyek vele a gyülekezetbe? Én persze megmaradok a katolikus hitemben, továbbra is járok szentmisére. Ha lenne gyermekünk, és őt a párom hite szerint nevelnénk, azzal bűnt követnék el?
Kedves Levélíró! A Hit Gyülekezetének legtöbb tanítása a Bibliából való, így azonos a katolikus tanítással. Az énekeik is igen szépek, sok hiteles megtérés történik a körükben. Nem teszi rosszul, ha időnként elmegy a gyülekezetbe, ha a következő két feltétel teljesül: a maga hite nem kezd elbizonytalanodni és a gyülekezetben nem sértik meg a katolikus egyházat és tanításait. Figyeljen ezekre oda, és ha bármelyiket tapasztalja, akkor hagyja abba a gyülekezeti alkalmak látogatását.
A gyermekét meg kell próbálnia katolikus hitben nevelni. Ezzel ad a gyermekének a legteljesebb, legharmonikusabb és igazabb utat az Isten felé. Minden vegyes házasságban más lehetőségei vannak erre a katolikus félnek. Lehet, hogy a maga lehetőségei kisebbek, azonban meg kell próbálnia minden lehetőt megtenni annak érdekében, hogy a gyermeke megismerhesse azt az egyházat, amit nem emberek alapítottak, hanem maga Krisztus 2000 évvel ezelőtt.