Szent emlékezettel gondolunk vissza a hitvallás fogalmaira és mögöttük a megélt történelemre, de közben nem szabad elmulasztanunk, hogy mindennek a jelenre tett hatását, a saját életünkben kibontakozó mostani értelmét figyeljük, szemléljük. Mit jelent számomra, hogyan folytatja és gazdagítja most az életemet, hogy Istenre mint Atyára és teremtőre tekintek? – Martos Balázs atya elmélkedése Szentháromság vasárnapja alkalmából

Isten belső élete fénylő titok. Olyan, mint egy fényes felhő, amelyben semmit sem látunk, nyakig benne vagyunk. Isten Isten maradt, végtelenül szabad és független, mégis megengedte, sőt akarta, hogy teremtményei számára jelen legyen, az ember számára felismerhető és elérhető legyen. Isten egy, három személyben. Üdvözítő tetteivel kaptuk meg és találtuk meg azokat a szavakat, amelyekkel titkát megnevezzük és megközelítjük. Szívünkbe oltotta a vágyat, hogy gyermekként válaszoljunk atyai szeretetére. Az idők teljességében Fiát küldte, hogy ezt a gyermeki választ éretten kimondja és elénk élje, Lelke által pedig beavat minket szeretetben élt háromságos életébe.

Szentháromság vasárnapja
A Szentháromság imádása 1511, Bécs, Szépművészeti Múzeum

Szent emlékezettel gondolunk vissza a hitvallás fogalmaira és mögöttük a megélt történelemre, de közben nem szabad elmulasztanunk, hogy mindennek a jelenre tett hatását, a saját életünkben kibontakozó mostani értelmét figyeljük, szemléljük. Mit jelent számomra, hogyan folytatja és gazdagítja most az életemet, hogy Istenre mint Atyára és teremtőre tekintek? Miképpen van jelen az életemben a legbensőbb egység és engedelmesség tapasztalata, amelyről a Fiú tanúskodott? Mit jelent a Lélek titokzatos jelenléte? A lendítő, az indító, a lángra gyújtó, a láthatatlanul megnyilatkozó, a belülről átalakító Lélek működését hol és hogyan tudom most magam körül felfedezni? Amikor ezeket a kérdéseket közel engedjük magunkhoz, szeretnénk, ha a történet folytatódna, ha Isten élete titokzatosan bennünk is növekedne, illetve mi is növekednénk Isten megismerésében.

Olvasmány

Vasárnapi olvasmányunk a Példabeszédek könyvének 8. fejezetéből való. Az egész fejezet Isten bölcsességéről szól, illetve a bölcsesség szól benne. Meghív, hogy hallgassuk (4-11. vers), aztán felsorolja, milyen sokféle gazdagságot kínál (12-21. vers), harmadszor pedig azt mondja el, milyen kapcsolata van Istennel (22-31. vers). Ezt a harmadik részt olvassuk. A bölcsesség első teremtményként mutatkozik be, minden másnál előbb jött létre. Isten kitüntető szeretettel veszi körül, játszadozik vele, és ő is játszadozik az emberekkel. A bölcsesség ezekben a képekben közvetítő lény, a teremtett világban felismerhető értelem forrása, illetve Isten és az emberiség közötti kapcsolat lehetősége.

Szövegünk valójában úgy mutatja be a bölcsességet, mint egy gyermeket. A bevezető versben a liturgikus fordítás kétszer is a teremtés fogalmát használja. A héber szöveg viszont az első esetben a qanah igét használja, amelynek jelentése „szerezni”, „kapni” vagy esetleg „nemzeni” (vö. Ter 4,1). A bölcsesség közvetlenül Istentől születik, Istentől kapja az életét, mintha Isten gyermeke volna. Másodszor a héber azt mondja, hogy Isten „szőtte egybe” a bölcsességet. Ez a kép másutt a magzati élet kezdeteire utal (vö. Zsolt 139,13). Isten és az emberek is játszadoznak a bölcsességgel, mint Isten „kedvencével” – ahogy a mi fordításunk nevezi. Ám az eredetiben valószínűleg itt is gyermekről, mégpedig csecsemőről van szó. Isten úgy bánik a bölcsességgel, mint egy jó szülő, aki játszik a kisgyermekével. S az ember is játszadozva, vagyis könnyedén, belső szabadsággal tehet szert bölcsességre. Tovább…

Forrás: Vatikáni Rád

A Szentháromság vasárnapja bővebben.